Simion: Ha rajtunk múlik, akkor Călin Georgescut fogjuk javasolni miniszterelnöknek
Bukarest, május 5./Agerpres - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedd esti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy pártja a továbbiakban minden forgatókönyvet mérlegelni fog, és 'a román nép akaratának megfelelően' fog cselekedni. Hozzátette: ha lehetőségük lesz rá, és rajtuk múlik, akkor Călin Georgescut fogják javasolni miniszterelnöknek.
A politikus úgy fogalmazott, hogy Nicușor Dan államfő 'betgesen' kizárta ezt a lehetőséget. Hozzátette: az AUR álláspontja szerint Georgescu Románia legitim államfője, mivel szerinte a választásokat jogtalanul érvénytelenítették, ezért vissza kell térni a demokráciához és az alkotmányos keretekhez.
Arra a kérdésre, hogy a cotroceni-i konzultációkon is Călin Georgescut javasolják majd miniszterelnöknek, Simion azt válaszolta: megvárják, milyen keretek között zajlanak majd az egyeztetések, és mi történik másnap. Ugyanakkor kifogásolta, hogy az államfő a hivatalos konzultációk előtt informális egyeztetésekre készül a pártokkal.
Az AUR elnöke kijelentette, hogy a gazdasági válságáért Ilie Bolojan, a politikai válságért pedig Nicușor Dan felelős. Szerinte a román társadalom 'újraindítást' szeretne, mert 2024-ben és 2025-ben is a változásra szavazott, ez azonban elmaradt. Ezért szerinte Nicușor Dan téved, ha azt hiszi, hogy a választók nem fogják felelősségre vonni, ha különböző háttéralkuk nyomán ugyanazt az úgynevezett Európa-barát koalíciót bízza meg a kormányzással. AGERPRES/(RO - szerző: Anamaria CONSTANTIN; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
FRISSÍTVE/Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök: csütörtökön benyújtom a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját. A kijelölt miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, hogy lezárta a parlamenti pártokkal
Szenátus/Külügyi bizottság: Ukrajna támogatásának feltétele a kisebbségvédelmi normák szigorú betartása
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Az ukrajnai román közösség anyanyelvi oktatáshoz való jogának biztosításáról tárgyalt kedden a szenátus külügyi bizottsága a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatást szabályozó új
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök: csütörtökön benyújom a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját. A kijelölt miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, hogy lezárta a parlamenti pártokkal
A fekete-tengeri biztonságról egyeztetett telefonon Ilie Bolojan a bolgár kormányfővel
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett bolgár hivatali partnerével, Rumen Radevvel a fekete-tengeri biztonsági helyzet romlásáról és a kereskedelmi hajók elleni támadásokról. A kormány közlem&eac
Codirlașu (CFA Románia): Az energia drágulása továbbra is felfelé hajtja az inflációt
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - A villamos energia, a kőolaj és a földgáz drágulása továbbra is felfelé hajtja az inflációt, a cernavodai atomerőmű működésével és az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanságok pedig újabb ársokkokat okoz
Az AUR elnöke Călin Georgescu házi őrizetbe helyezéséről: Ez is visszaélés, de győzelemnek tekinthető
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szerint a Călin Georgescu előzetes letartóztatásának házi őrizetre enyhítéséről szóló döntés továbbra is 'visszaélés',
Nicușor Dan: Az új ukrán törvény szerint az anyanyelv az iskolában nemcsak a tanórákon használható
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Nicușor Dan üdvözölte kedden a Facebook-oldalán, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kihirdette a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogát bővítő törvénymódosításokat. Bejegyzésében az &aacu
Ilie Bolojan: A PNL politikai megállapodást kötne Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel, amely rögzítené a kormány külső támogatásának feltételeit - kö
FRISSÍTVE/Călin Georgescu a fogdából házi őrizetbe kerülhet; a DIICOT fellebbezni fog
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terror
Călin Georgescu a fogdából házi őrizetbe kerülhet; a döntés nem jogerős
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi Manolache; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A nemzeti egységkormányt tartja az egyik lehetséges megoldásnak Traian Băsescu
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások. 'Akár a jelenlegi kij
Cseke: Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat az egészségügyi rendszer
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi r
Cseke Attila: A Niculescu-kormányt be kell iktatni
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az RMDSZ álláspontja és a személyes véleménye szerint Luca Niculescu kormányának beiktatását meg kell szavaznia a parlamentnek. Sajtótájé
Luca Niculescu a kormányalakítás esélyeiről: Nem gondolok a kudarc lehetőségére
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel. A kijelölt miniszterelnök a parlamenti
APIA: több mint 51,8 millió lej támogatást utaltak át a méhészeknek a 2026-os évre
Bukarest, október 13./Agerpres/ - A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre - közölte kedden az intézmény. Az AP







