USR: Az ügyészségi vezetők kinevezését egyértelműen bizalmat árasztó és átlátható folyamatnak kellett volna kísérnie
Bukarest, április 9./Agerpres/ - Az ügyészségi vezetők kinevezését 'egyértelműen bizalmat árasztó és átlátható' folyamatnak kellett volna kísérnie - véli a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).
A párt Facebook-bejegyzésben reagált Nicușor Dan államfő ügyészségi kinevezésekkel kapcsolatos bejelentésére. Azt írták, osztják az államfőnek azt a nézetét, miszerint ritmusváltásra van szükség az igazságszolgáltatásban, különösen a nagykorrupciós és az adócsalási ügyek vonatkozásában. 'Az embereknek el kell kezdeniük jobban bízni az igazságszolgáltatásban, a bizalom pedig a rendszer irányításán múlik' - hangsúlyozták. Hozzátették, ebből a megfontolásból úgy vélik, hogy az ügyészségi vezetők kinevezését 'egyértelműen bizalmat árasztó és átlátható' folyamatnak kellett volna kísérnie.
A bejegyzésben az USR képviselői azt is leszögezték, nem értenek egyet az elnöknek azzal a kijelentésével, amelyben cáfolta, hogy a kinevezések magukon viselnék a PSD bélyegét. 'Egy folyamatban éppen annyira lehet megbízni, mint az azt vezető emberekben. A PSD-t képviselő Marinescu úr egy eleve elrontott folyamatot irányított, amely sok tisztességes ügyész számára nem volt bizalomgerjesztő' - fogalmaztak.
Hozzátették, a tisztességes ügyészeken kívül a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), a korrupció elleni küzdelemmel foglalkozó civil szervezetek és az évek során a független igazságszolgáltatásért tüntető polgárok részéről is érkeztek figyelmeztető jelzések. 'Az államfő megígérte, hogy hat hónap után elkezdenek látszani az eredmények. A frissen kinevezettek felelőssége, hogy tetteikkel cáfoljanak rá a bírálatokra, és feleljenek meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket a románok az igazságszolgáltatással szemben támasztanak' - áll az USR bejegyzésében.
Nicușor Dan államfő szerda este bejelentette, hogy aláírta az ügyészségi vezetők kinevezéséről szóló dekrétumokat.
Radu Marinescu igazságügyi miniszter kedden küldte el az elnöknek az ügyészségek vezetői tisztségeire vonatkozó javaslatait.
Sajtótájékoztatóján az elnök leszögezte, nem a PSD javaslatai, hanem az ügyészekkel folytatott beszélgetések alapján alkotott véleményt a jelöltekről, és önállóan döntött a kinevezésekről. AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Gazdasági miniszter: A jelenlegi Európa-barát kormánykoalíciónak folytatnia kell munkáját
Bukarest, április 30./Agerpres - Irineu Darău gazdasági miniszternek meggyőződése, hogy a jelenlegi Európa-barát kormánykoalíciónak folytatnia kell munkáját, és végre kell hajtania a koalíciós megállapodásban rögzített reformokat. Csü
Tamás Sándor: Nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk
Bukarest, április 30./Agerpres - A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk. Csütörtöki sajtótájékoztat&oacu
Jegybanki szóvivő az árfolyam-ingadozásokról: A helyzet hamarosan normalizálódni fog
Bukarest, április 30./Agerpres - Nagyon mozgalmas nap volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet - jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője. Dan Suciu a Digi 24-nek nyilatkozva elmondta, hogy a korm&aacu
Codirlașu (CFA Románia): A belpolitikai fejlemények okozzák az euró árfolyamának ingadozását
Bukarest, április 30./Agerpres - A pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia elnöke, Adrian Codirlașu szerint a román állampapírok értékének és az euró árfolyamának ingadozását a belpolitikai fejlemények okozzák. A sza
Pîslaru: Mggyőződésem, hogy a bizalmatlansági indítvány elbukik
Bukarest, április 30./Agerpres - A Bolojan-kormány bizalmatlansági indítvány jövő héten esedékes szavazásra bocsátása után is hivatalban marad - jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter, aki szerint az indítványt al&a
Ciolacu szerint minden eddiginél nagyobb többséggel fogja megszavazni a parlament a bizalmatlansági indítványt
Bukarest, április 30./Agerpres - Marcel Ciolacu, a Buzău megyei önkormányzat elnöke csütörtökön kijelentette, hogy Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt minden eddiginél nagyobb többséggel fogja megszavazni a parlament. Szerinte az is elképzelhető, hogy a Szoci&aacut
FRISSÍTVE/Miniszter: Elveszíti különnyugdíja nem járulékalapú részének 85 százalékát az a közalkalmazott, aki továbbra is dolgozni akar
Bukarest, április 30./Agerpres - A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak - jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztató
Május 12-28. között szervezik meg a II., IV. és VI. osztályosok országos felmérőit
Bukarest, április 30./Agerpres - A II., IV. és VI. osztályosok országos felmérőit május 12-28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint. A tesztek az iskolában elsajátított ismereteket és készs&e
Bolojan: Az uniós források lehívását felgyorsító sürgősségi rendeleteket fogad el hétfőn a kormány
Bukarest, április 30./Agerpres - A kormány csütörtökön első olvasatban tárgyalt két sürgősségi rendelettervezetről, amelyek célja az uniós források lehívásának felgyorsítása - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök. A két jogszabályt h&eac
Miniszter: Elveszíti különnyugdíja nem járulékalapú részének 85 százalékát az a közalkalmazott, aki továbbra is dolgozni akar
Bukarest, április 30./Agerpres - A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak - jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztató
Szakértő: A belpolitikai kockázatok magyarázzák a lej erőteljes gyengülését az euróhoz képest
Bukarest, április 30./Agerpres - A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kock&a
A legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyészséghez a bányászjárás ügyének vádiratát
Bukarest, április 30./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát. A csütörtöki döntés szerint a bírák helyt adtak a vádlottak több ki
Külügyminisztérium: a teheráni román nagykövetség figyelemmel kíséri az MSC Francesca fedélzetén tartózkodó román állampolgárok helyzetét
Bukarest, április 30./Agerpres - A külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a teheráni román nagykövetség figyelemmel kíséri az iráni hatóságok által lefoglalt MSC Francesca fedélzetén tartózkodó négy román &a
Árfolyamok: történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest
Bukarest, április 30./Agerpres - Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,100
Jóváhagyta a kormány a különnyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvénytervezetet
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Jóváhagyta a kormány csütörtöki rendkívüli ülésén a nem járulékalapú nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvénytervezetet - jelentette be az ülést követő sajt&







