Pîslaru: Fontos még az idén elfogadni az egységes bértörvény tervezetét
Bukarest, április 9./Agerpres/ - Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter szerint fontos még az idén elfogadni az egységes bértörvény tervezetét, hogy legyen egy 'célkitűzés' arra vonatkozóan, hogyan lehet feloldani a közigazgatásban tapasztalható egyenlőtlenségeket, de a jogszabály végrehajtási időszaka több év is lehet.
A kabinet csütörtöki ülése után a kormánypalotában nyilatkozó minisztert az egységes bértörvényről kérdezték az újságírók, felvetve, hogy bár a törvény elfogadása mérföldkő az országos helyreállítási tervben (PNRR), a költségvetési deficit miatt nem lehetne gyakorlatba ültetni idén.
'A GDP növekedésével nyilvánvalóan megnő majd a személyi kiadásokra szánt költségvetési mozgástér. És akkor nagyon fontos, hogy még idén elfogadjuk a törvénytervezetet, hogy legyen egy célkitűzés arra vonatkozóan, hogyan lehetne megoldani a közigazgatásban tapasztalható egyenlőtlenségeket, milyenek lennének a fizetések, hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző foglalkozási kategóriák, milyen együtthatókkal fogunk számolni' - fejtette ki Pîslaru.
A törvény végrehajtási időszaka pedig több év is lehet - tette hozzá.
A miniszer szerint a munkaügyi minisztérium hamarosan közvitára bocsátja az egységes bértörvény tervezetét.
AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVÃCEANU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Kovászna megye: előzetes letartóztatásba került három kamaszfiú, miután megvertek egy 78 éves férfit
Sepsiszentgyörgy, április 9./Agerpres/ - Előzetes letartóztatásba helyeztek három 17 és 19 év közötti Kovászna megyei fiatalembert, akiket egy 78 éves baróti férfi megverésével gyanúsítanak - tájékoztatott csütörtökön a megyei ren
Darius Vâlcov börtönben marad; a bíróság elutasította feltételes szabadlábra helyezési kérelmét
Slatina, április 9./Agerpres/ - Továbbra is börtönben marad Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter, miután a focșani-i bíróság csütörtökön megalapozatlannak minősítette és elutasította feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.
Több mint 3,8 millió lej értékben rótt ki bírságokat ezen a héten a fogyasztóvédelem
Bukarest, április 9./Agerpres - Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) április 6-9. között több mint 1000 gazdasági szereplőnél végzett ellenőrzéseket, és megközelítőleg 3,8 millió lej értékben szabott ki bírságokat.
Pîslaru: Függetlenül attól, hogy mi történik a kormány összetételében, a PNRR reformjait el kell fogadni
Bukarest, április 9./Agerpres/ - Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter csütörtökön kijelentette: függetlenül attól, mi történik április 20. után, amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) várhatóan d&ou
Manole: Közel 500 feketén dolgozó személyt azonosítottak néhány nap alatt a munkaügyi felügyelők
Bukarest, április 9./Agerpres/ - A munkaügyi felügyelőség több mint 7 millió lejre rótt ki bírságokat néhány nap alatt, és közel 500 feketén dolgozó személyt azonosított - hívta fel a figyelmet csütörtökön a munkaügyi miniszter.
Lezárult a próbaérettségi dolgozatainak javítása; az eredményeket továbbították az iskoláknak
Bukarest, április 9./Agerpres - Lezárult a próbaérettségi dolgozatainak javítása, és az eredményeket továbbították a tanfelügyelőségeknek, illetve az iskoláknak - tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Megjelentek a Hivatalos Közlönyben az ügyészségi vezetők kinevezéséről szóló elnöki rendeletek
Bukarest, április 9./Agerpres/ - Megjelentek csütörtökön a Hivatalos Közlönyben az ügyészségi vezetők kinevezéséről szóló elnöki dekrétumok. Nicușor Dan államfő szerda esti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kinevezte C
Egy hét alatt mintegy 2,15 millió lejre büntettek az ANSVSA felügyelői
Bukarest, április 8./Agerpres/ - Az ortodox húsvétot megelőző héten 2,151 millió lejre róttak ki bírságot az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) felügyelői. A hatóság csütört&o
A héten elhunyt Mircea Lucescu emléke előtti tisztelgéssel kezdődött a csütörtöki kormányülés
Bukarest, április 9./Agerpres/ - Az Ilie Bolojan vezette kormány tagjai egyperces csenddel emlékeztek meg csütörtöki ülésük elején a héten elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedzőről - derül ki a kormány Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből. Az
Dajbog: több mint 24 ezer belügyi dolgozó teljesít szolgálatot az ortodox húsvéti hosszú hétvégén
Bukarest, április 9./Agerpres - Az ortodox húsvét alatt naponta több mint 24 ezer belügyi dolgozó teljesít majd szolgálatot - nyilatkozta csütörtökön Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő. A szaktárca Facebook-oldalán közzétett videó&
Május 8-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
Csíkszereda, április 9./Agerpres - Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra csütörtöki közleménye szerint a vészhelyzet 2026. május 8-ig lesz &e
Az év első két hónapjában 15,6 százalékkal csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya
Bukarest, április 9./Agerpres/ - Az idei év első két hónapjában 4,76 milliárd euró volt a kereskedelmi mérleg hiánya, 15,6 százalékkal, azaz 878,6 millió euróval kisebb, mint 2025 ugyanezen időszakában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csü
Országszerte hideg, szeles, csapadékos idő várható szombatig
Bukarest, április 9./Agerpres/ - Rossz időre figyelmeztető előrejelzést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok szerint szombat reggelig a központi országrészben, keleten és délnyugaton gyakran felerősödik a szél,
A stroke-kal kapcsolatos tájékoztató kampányt indított gyermekek számára az egészségügyi minisztérium
Bukarest, április 9./Agerpres/ - A stroke-kal kapcsolatos tájékoztató kampányt indított az egészségügyi minisztérium a Stroke Elleni Küzdelem Egyesületével (ALIA) partnerségben. Alexandru Rogobete miniszter csütörtöki Facebook-bejegyzése szerint a










