Nicușor Dan: A CSAT megvitatta amerikai katonai erők és felszerelések romániai telepítését; a kérdésről a parlament dönt
Bukarest, március 11./Agerpres - A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerdán megvitatta az Egyesült Államoknak azt a kérését, hogy ideiglenesen katonai erőket és felszereléseket telepítsen Romániába a közel-keleti válsággal összefüggésben - jelentette be a nemzetbiztonsági testület ülése után Nicușor Dan államfő. A CSAT a kérés jóváhagyását kéri a parlamenttől.
A Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában az államfő elmondta, hogy az Egyesült Államok légi utántöltő repülőgépeket, megfigyelő berendezéseket és műholdas kommunikációs eszközöket telepítene Romániába, utóbbiak a deveselui rakétavédelmi rendszerhez kapcsolódnak. Hangsúlyozta, hogy ezek védelmi jellegű, úgynevezett nem kinetikus, vagyis közvetlen fizikai rombolást nem okozó eszközök.
Nicușor Dan tájékoztatása szerint a művelet az Egyesült Államok és Románia közötti partnerségi megállapodás alapján történne, de ehhez a parlament jóváhagyása szükséges, ezért a CSAT ülése után levélben kérte a parlamenttől, hogy még szerdán vitassa meg az amerikai fél kérését.
Az államfő szerint az Egyesült Államokkal folytatott együttműködés hasonló ahhoz, amelyet más NATO-tagállamok is folytatnak. Hangsúlyozta, hogy az intézkedés növeli Románia biztonságát, és a lakosságnak nincs oka aggodalomra. 'Biztosítom a romániai polgárokat, hogy nincs okuk aggodalomra: országuk biztonságos, sőt még biztonságosabb lesz' - jelentette ki. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel Florea; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Miruță: Két drónt lőttek le román katonai pilóták a Fekete-tenger felett
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter. A tárcavezető a Facebookon azt írta, az első drón 17 óra 59 perckor l&eacut
FRISSÍTVE/Bolojan: A PNL szükségből és feltételekhez kötötten támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását
Bukarest, október 17./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson 'szükségből és feltételekhez kötötten' támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását - jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnö
Bolojan: A PNL szükségből és feltételekhez kötötten támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását
Bukarest, október 17./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson 'szükségből és feltételekhez kötötten' támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását - jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnö
Pénzügyminisztérium: júliusban a GDP 60,4 százalékát kitevő 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság
Bukarest, október 17./Agerpres - A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szeptember 7-i adatait alapul véve GDP-ar&aac
Kiutasították Nagy-Britanniából a Keir Starmerhez köthető ingatlanok elleni támadások miatt elítélt román állampolgárt
London, október 17./Agerpres/ - Kiutasították az Egyesült Királyságból azt a román állampolgárt, akit júniusban két év szabadságvesztésre ítéltek a Keir Starmer volt brit miniszterelnökhöz köthető ingatlanok elleni gyújtogatásokban
Egy hét alatt több mint 2100 bírságot rótt ki a rendőrség az autópályákon végzett ellenőrzéseken
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során - közölte szombaton a Román Rendőrség. A tájékoztatás szerint gyorshajtá
Az idei első nyolc hónapban 57.272 vállalkozást töröltek a cégjegyzékből
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban 57.272 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 1,31 százalékkal többet, mint 2025 azonos időszakában - derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közölt adata
Nicușor Dan Macronnal tárgyalt: Folytattuk az egyeztetést Románia jelöltállításáról a Frankofónia Nemzetközi Szervezetének főtitkári tisztségére
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Románia és Franciaország stratégiai partnersége a két ország közös biztonságának és kétoldalú együttműködésének egyik alappillére - jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton, miután előző nap Emm
Nyugdíjpénztár: 4.674.614 nyugdíjast tartottak nyilván szeptember végén; 2785 lej volt az átlagnyugdíj
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Szeptember végén 4.674.614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt - derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
A román határ felé tartó drónt észleltek Ukrajna légterében; RO-ALERT-riasztást adtak ki Tulcea megyében
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt - közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Nicușor Dan: Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - k&ou
Bolojan megvalósíthatónak tartja a PNL és az USR választási szövetségét
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Megvalósítható lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) együttműködése a 2028-as választásokra - jelentette ki péntek este Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a PNL eln&oum
Pénzügyminisztérium: szeptember végére a GDP 3,82 százalékára csökkent a költségvetési hiány
Bukarest, október 17./Agerpres/ - Románia államháztartási hiánya 2026 első kilenc hónapjában a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78,52 milliárd lejt tett ki - közölte pénteken a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakba
Bolojan: Körvonalazódott a megállapodás Luca Niculescuval; a PNL ellenzékbe vonul
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Gyakorlatilag lezárultak az egyeztetések a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök közötti megállapodásról - jelentette be péntek este Ilie Bolojan pártelnök. A Digi24 televíziónak
Bolojan a Niculescu-kormány összetételéről: A PSD ezekből a politikusokból tud meríteni, nem is számítottam másra
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Niculescu-kormány elsősorban az államfő döntésére és a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerepvállalására épül, ezért a kabinet összetételéért a PSD-nek kell vállalnia a felelősséget - jelentette ki p&eacu






