Elutasította az ítélőtábla Georgescu kifogásait, de több tanúvallomást is kizárt a bizonyítékok közül
Bukarest, március 9./Agerpres/ - Elutasította hétfőn a bukaresti ítélőtábla Călin Georgescu volt államfőjelölt ügyvédeinek összes kérelmét és jogi kifogását a Horațiu Potrát is érintő büntetőper előkészítő szakaszában, de több tanúvallomást is kizárt a bizonyítékok közül.
A kizárt tanúvallomások egy része olyan személyektől származik, akiket tanúként hallgattak ki az ügyészek, az eljárás későbbi szakaszában azonban vádlottak lettek. Ezeket a tanúvallomásokat a hallgatáshoz való jogra, illetve az önvádra kötelezés tilalmára hivatkozva rekesztették ki a bizonyítékok közül. Az ítélőtábla öt napot adott az ügyészségnek annak eldöntésére, hogy a kizárt bizonyítékok miatt visszavonják a vádiratot, vagy ebben a formában küldik a bírák elé.
Ez a második ügy, amelyben bíróság elé állítják Călin Georgescut. A volt államfőjelölt mellett vádat emeltek az ügyben Horațiu Potra és 20 zsoldosa ellen is. Mindannyiukat az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlettel vádolják. Az ügyészek szerint Potra és Georgescu a 2024. decemberi elnökválasztás érvénytelenítése után erőszakos cselekmények szervezésével destabilizálni akarták Romániát.
A büntetőper jelenleg az előkészítő szakaszban van, amelyben a vádirat, a bizonyítékok, valamint a felek által benyújtott kérelmek és kifogások jogszerűségét vizsgálja a bíró. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Kormányprogram/ A nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete a választási törvények módosítása esetén is megmarad
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - A Luca Niculescu-kormány programja előirányozza a kisebbségi kerettörvény kidolgozását, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének megőrzését, valamint az anyanyelvi oktatáshoz és nyelvhasználathoz való jog szavatol&aacu
Luca Niculescu a kormányáról: Romániában szokatlan összetételű csapat
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu csütörtökön a Facebook-oldalán közölte, hogy kormánya Romániában szokatlan összetételű, de megfelel a jelenlegi helyzetnek: a miniszterek egyetlen csapatot alkotnak majd, közös programmal és közös felelősséggel.
A kedden 14 órától kezdődő ülésén szavaz a parlament a Niculescu-kormány beiktatásáról
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház &eac
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök benyújtotta a parlamentnek miniszterjelöltjeinek névsorát
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek közül tizenegyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolt, hatan f&u
Niculescu: A bíráknak és ügyészeknek járó 5 milliárd lejes bértartozás további terhet ró a költségvetésre
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu csütörtökön kijelentette, hogy a bíráknak és ügyészeknek járó 5 milliárd lejes bértartozás további terhet ró a költségvetésre. A kijelölt miniszterelnök az Antena 1-nek nyila
Csütörtök este döntenek a parlament házbizottságai a Niculescu-kormány beiktatásának menetrendjéről
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - A képviselőház és a szenátus házbizottsága a csütörtökön 20:30-kor kezdődő együttes ülésén dönt a Luca Niculescu-kormány beiktatásának menetrendjéről. Az online tartott ülésen a miniszterje
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. október 15-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. október 15-én: Libeg Zsuzsanna (lzs) Cseke Péter (cse) AGERPRES
Luca Niculescu: Az a szándékunk, hogy 2027-ben ne emeljünk adókat
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A kijelölt miniszterelnök az Antena 1 televíziónak nyila
Niculescu: Csütörtök este benyújtom a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu bejelentette, hogy csütörtök este benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. 'Éppen ezekben a percekben adjuk le a miniszterjelöltek névsorát és a kormányprogramot' - n
Az államfő visszaküldte a parlamentnek a kényszerházasságot és a kényszerű együttélést büntető törvényt
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Nicușor Dan államfő csütörtökön visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a kényszerházasságot és a kényszerű együttélést büntető törvényt, mert szerinte több rendelkezése nincs összhangban egymással,
Alexandru Nazare: Ötszörös volt a kereslet a román állampapírokra a csütörtöki aukción
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot - számolt be csüt&oum
Oktatási minisztérium: a jelentkezők 69,11 százaléka teljesítette sikeresen a kompetenciatesztet az iskolaigazgatói tisztségekre kiírt versenyvizsgán
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Az óvások elbírálása utáni adatok alapján a jelentkezők 69,11 százaléka teljesítette sikeresen a kompetenciatesztet az iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségekre kiírt országos versenyvizsgán - táj&eac
Legfelsőbb bíróság: az állam értékpapírok kibocsátásával is rendezheti a bíráknak és ügyészeknek járó, mintegy 5 milliárd lejes bértartozást
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - A román állam közvetlen kifizetéssel vagy értékpapírok kibocsátásával is rendezheti a bíráknak és ügyészeknek járó, mintegy 5 milliárd lejes bértartozást - közölte csütörtök&
Radu Miruță: A fekete-tengeri biztonsági kockázatokra regionális választ kell adni
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Bár Románia sokat fejlődött a katonák felkészítésében és a hadsereg modernizálásában, a fekete-tengeri biztonsági kockázatokra regionális választ kell adni, a nemzeti szintű fellépés már nem elég -
IGSU: Öt embert szállítottak kórházba a Fekete-tengeren megrongálódott hajó legénységéből
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Öt embert szállítottak kórházba a Fekete-tengeren megrongálódott hajó legénységéből, miközben folytatódik az eltűnt személyek keresése - közölte csütörtökön a Katasztrófavédelmi Főfelüg











