Dan: Nem hívjuk össze a CSAT-ot addig, ameddig a közel-keleti események nem jelentenek közvetlen veszélyt
Varsó, március 5. - Az AGERPRES különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: A romániaiakat nem veszélyezteti a közel-keleti konfliktus, nincs ok aggodalomra - jelentette ki csütörtökön Varsóban Nicușor Dan államelnök.
A lengyel államfővel közösen tartott sajtóértekezleten Dan kifejtette, az amerikai katonai bázisokon világszerte megemelték a készültségi szintet a közel-keleti helyzettel összefüggésben, de a román állampolgároknak nincs okuk aggodalomra.
Azt is elmondta, hogy nem látja értelmét ezzel kapcsolatban összehívni a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), amíg az események nem jelentenek 'közvetlen veszélyt' Romániára.
Nicușor Dan szerint ugyanakkor jelenleg a konfliktusos régióban tartózkodó román állampolgárok hazatérésének segítése jelenti a prioritást.
Ezzel kapcsolatban Nicușor Dan kijelentette: 'Nem fogjuk siratni az Iráni Iszlám Köztársaságot (...), egy olyan rezsimet, amely évek óta támogatja a terrorizmust a régióban és destabilizálja azt, amely terrorizálja saját népét, és amely nem volt hajlandó együttműködni a nemzetközi szervezetekkel a nukleáris kérdésben, és amely ellen ezért szankciókat szabtak ki'.
AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN, szerkesztő: Antonia NIȚÃ, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
FRISSÍTÉS/Bolojan: Teljesen hibás és felelőtlen a PSD döntése; továbbra is ellátom a miniszterelnöki tisztséget
Bukarest, április 20./Agerpres - Ilie Bolojan hétfő este kijelentette, hogy 'teljesen hibás és felelőtlen' a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntése, amellyel megvonta tőle a politikai támogatást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is ellátja miniszterelnöki tisztség&
Dominic Fritz: Mi nem dezertálunk, a minisztereink folytatják a munkát
Bukarest, április 20./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz hétfő este azt nyilatkozta, pártjának miniszterei folytatják a munkát, annak ellenére, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta a politikai támogatást Ilie Boloja
Bolojan: Teljesen hibás és felelőtlen a PSD döntése; továbbra is ellátom miniszterelnöki tisztséget
Bukarest, április 20./Agerpres - Ilie Bolojan hétfő este kijelentette, hogy 'teljesen hibás és felelőtlen' a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntése, amellyel megvonta tőle a politikai támogatást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is ellátja miniszterelnöki tisztség&
Néhány százan gyűltek össze a kormánypalota előtt, hogy támogatásukról biztosítsák Ilie Bolojan miniszterelnököt
Bukarest, április 20./Agerpres/ - Néhány százan gyűltek össze hétfő este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren, hogy támogatásukról biztosítsák Ilie Bolojan miniszterelnököt, akitől a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta a politikai támogatását.
Grindeanu: Amikor 97,7 százalék azt mondja, hogy Bolojan távozzon, nincs helye más értelmezésnek
Bukarest, április 20./Agerpres - Amikor a szociáldemokraták 97,7 százaléka azt mondja, hogy Ilie Bolojannak távoznia kell, nincs helye más értelmezésnek - jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A politikus a PSD belső szavazása u
Az igazság pillanata/A PSD megvonja a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől
Bukarest, április 20./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn úgy döntött, hogy megvonja a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől. Az igazság pillanata elnevezésű hétfői belső konzultáció keretében a párt megyei szervezeteinek
Első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Ilie Dumitrescu egykori labdarúgó fiát
Bukarest, április 20./Agerpres/ - Első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn Ilie Dumitrescu egykori labdarúgó fiát, Toto Dumitrescu színművészt egy általa okozott baleset helyszínének elhagyása miatt.
Nicușor Dan áttekintette Dragoș Pîslaruval a PNRR reformjainak végrehajtását
Bukarest, április 20./Agerpres - Nicușor Dan hétfőn Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszterrel áttekintette a helyreállítási terv (PNRR) reformjainak végrehajtását. A találkozóról beszámol&oa
Csoma Botond: Ha a PSD visszahívja a minisztereit, a tárgyalásokat az alapoktól kell újrakezdeni
Bukarest, április 20./Agerpres - Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond hétfőn kijelentette, hogy ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) visszahívja minisztereit a kormányból, a tárgyalásokat az alapoktól kell újrakezdeni, és a megoldás többé ne
Simion: Az AUR saját bizalmatlansági indítvány benyújtására készül
Bukarest, április 20./Agerpres/ - George Simion pártelnök szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egy saját bizalmatlansági indítvány benyújtására készül és előre hozott választások kiírását szorgalmazz
Nicusor Dan arról, hogy van-e más jelöltje a miniszterelnöki posztra: Nem építek erre a forgatókönyvre
Bukarest, április 20./Agerpres - Nicușor Dan hétfőn kijelentette, hogy nincs más jelöltje a miniszterelnöki tisztségre arra az esetre, ha Ilie Bolojan a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső szavazása nyomán távozna a kormány éléről. Az államfőt a bukaresti í
Anamaria Gavrilă (POT): Romániának a PSD és a PNL nélküli kormányra van szüksége
Bukarest, április 20./Agerpres/ - Romániának olyan kormányra van szüksége, amelyiknek nem tagja sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) - véli a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke. Anamaria Gavrilă szerint a miniszterelnök elmozd&
A PSD a diszkriminációellenes tanácshoz és az ügyészséghez fordul a tagjai ellen irányuló, 'náci gyökerű' kampány miatt
Bukarest, április 20./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn bejelentette, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) és az ügyészséghez fordul a tagjai és szimpatizánsai ellen irányuló, 'náci gyökerű' kampány miatt.
Abrudean: A PSD-ben azt a kérdés kellene feltenni, hogy miért idéznének elő ok nélkül politikai válságot
Bukarest, április 20./Agerpres - Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső referendumán nem Ilie Bolojan miniszterelnök támogatásának megvonásáról, hanem arról kellene kérdést feltenni, hogy miért idéznének elő ala
Időjárás: hőmérséklet-ingadozásokra és csapadékra is számítani lehet a következő két hétben
Bukarest, április 20./Agerpres/ - A hőmérsékleti értékek olykor jelentős ingadozása várható a következő két hétben, és csapadékra is számítani lehet, főként ennek a hétnek az első napjaiban, majd április 27. után - derül ki az Országo


