Közel-keleti válság/Külügyi szóvivő: Több mint háromezer román állampolgár kért konkrét segítséget a hazatéréshez
Bukarest, március 3./Agerpres - Több mint háromezer román állampolgár kért konkrét segítséget a hazatéréshez a Perzsa-öböl térségének országaiból - jelentette be kedden Andrei Țărnea külügyminisztériumi szóvivő.
Sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy kedden reggel a TAROM két charterjárata 307 román állampolgárt szállított Bukarestbe. Egyiptomon keresztül jutottak haza Izraelből. Többségük turista volt, akik hat romániai utazási iroda közreműködésével utaztak Izraelbe.
Țărnea elmondta, hogy a a konzuli sürgősségi ügyeleti számokon és a külügy központi számán továbbra is folyamatosan érkeznek hívások, egy részük tájékoztatást, más részük konkrét segítséget kér. Jelenleg mintegy 3-3,5 ezer román állampolgár igényel tényleges támogatását a hazatéréséhez, miközben a térségben hozzávetőleg 15-16 ezer román állampolgárt tartanak nyilván. Ez nem a teljes román közösséget jelenti, hanem azokat a román állampolgárokat, akik akár ideiglenesen, akár állandó jelleggel tartózkodnak a Perzsa-öböl országaiban - részletezte a szóvivő.
Beszámolt arról is, hogy bővítették a telefonos ügyfélszolgálaton dolgozó konzuli személyzetet, és folyamatosan felveszik a kapcsolatot azokkal, akik feliratkoztak a hazaszállításukat igénylők listájára. Emellett egyeztetnek a fogadó országok hatóságaival annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a román állampolgároknak, akik szállás nélkül maradtak vagy különleges helyzetbe kerültek.
Țărnea szerint az elmúlt órákban a Közel-Kelet több országában - nemcsak Izraelben és Iránban - folytatódtak a légicsapások, drón- és rakétatámadások történtek Bahreinben, ipari övezetekben az Egyesült Arab Emírségekben, valamint egy ománi kereskedelmi kikötőben. Ennek következtében a térség több országának légtere teljesen vagy részlegesen zárva maradt.
A külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy Románia közvetlenül érintett, mivel több ezer román állampolgár tartózkodik a térségben, köztük jelentős számú letelepedett személy. Hozzátette: Románia az Európai Unió tagállamaival együtt továbbra is elítéli Irán 'teljes mértékben indokolatlan és jogellenes' támadásait a térség országai ellen, amelyek a jelenlegi rendkívüli helyzethez vezettek. AGERPRES/(A - szerző: Irinela VIȘAN, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Jövő héten másodpercenként 1400 köbméterre csökken a Duna vízhozama Báziásnál
Bukarest, szeptember 6./Agerpres/ - Másodpercenként 1400 köbméterre csökken a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad - der&uu
A REPER kéri az államfőtől, lépjen fel az igazságszolgáltatásban dolgozó közérdekű bejelentők védelméért
Bukarest, szeptember 6./Agerpres/ - A Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) párt beadványban kéri Nicușor Dan államfőtől az igazságszolgáltatásban dolgozó közérdekű bejelentők védelmének megerősítését, az igazságügyi t&
Védelmi minisztérium: légi célpontokat észleltek az ukrán határ közelében; nem történt légtérsértés
Bukarest, szeptember 6./Agerpres/ - Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román-ukrán határ közelében. A szaktárca tájékoztatása szerint a drónrajt 23 óra 40 perckor észlelt&e
Nicușor Dan államfő összehívta héfőre a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot
Bukarest, szeptember 6./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) hétfőn 15 órára a Cotroceni-palotába - közölte az elnöki hivatal. A testület ülésének napirendjén szerepel a román hadsereg 2027-2036-os haderőf
A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés volt vasárnap Vrancea megyében
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 149,6 kilométeres mélységben köv
Õrizetbe vette a DNA a konstancai Ovidius Egyetem két tanársegédjét és két hallgatóját
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Õrizetbe vették a korrupcióellenes ügyészek szombaton a konstancai Ovidius Egyetem orvosi karának két tanársegédjét és két hallgatóját. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleménye szerint Ra
Hazatérnek a szerbiai tűzoltásban segédkező romániai tűzoltók
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Kéthetes küldetés után szombaton hazatér Szerbiából az ottani erdő- és bozóttüzek oltásában részt vett 69 romániai tűzoltó - közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU). A romá
Két 16 éves fiú bennégett egy hídfőnek csapódott autóban Suceava megyében
Suceava, szeptember 5./Agerpres/ - Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen - közölte a megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint az egyik fiú vezette a gépkocsit egy mell&ea
Huszonhat bűncselekményt tárt fel a rendőrség a Clean Waters 2026 művelet során
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - A román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciója során 26 bűncselekményt tártak fel, amelyekkel összefüggésben 22 személy ellen indult vizsgálat. A rendőrség szombati tájékoztatása szerint az augusztus 24. &eacut
Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Vaslui megyében
Vaslui, szeptember 5./Agerpres/ - Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán. Georgescu beszélgetett a kereskedőkkel, méltatta a helyi termékeket és autogramokat osztott. A résztvevők egyebek
Sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben az ország nagy részén
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körösvidéken és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás. A hősé
Védelmi minisztérium: robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre - közölte a védelmi minisztérium. A t&aacut
FRISSÍTVE/Három halálos áldozatot követelő baleset történt Olt megyében
Slatina, szeptember 4./Agerpres/ - Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében - közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja. A közlem&eacu
Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai-román egyezmény
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény - jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. A 2023. má
Három halálos áldozatot követelő baleset történt Olt megyében
Slatina, szeptember 4./Agerpres/ - Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében - közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja. A közlem&eacu








