Rogobete: Nem csökken a kórházakban, a mentőszolgálatnál és a sürgősségen dolgozók jövedelme
Bukarest, február 16./Agerpres - Nem csökkentik 10 százalékkal a kórházakban, a mentőszolgálatnál és a sürgősségen dolgozók jövedelmét - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kormánykoalíció aznapi döntéseire utalva.
Bejegyzésében a tárcavezető kifejtette, hogy a személyi kiadások fűnyíró elv alapján alkalmazott 10 százalékos csökkentése nem eredményezett volna valós megtakarítást az egészségügyben, de súlyos károkat okozott volna az így is túlterhelt rendszerben, és az egészségügyi személyzet elvándorlását is felgyorsíthatta volna.
Rogobete szerint az egészségügyi rendszer mélyreható reformra szorul, amelynek része a teljesítményalapú bérezés bevezetése, az ügyeleti rendszer átszervezése, a kórházak újraosztályozása, valamint a pazarlás csökkentése és a közpénzek felhasználásának átláthatóbbá tétele.
A miniszter közölte, hogy a kormány által előírt megtakarításokat a hatékonyság javításával és a rendszer működésének rendbetételével kívánják elérni, nem egységesen mindenkit érintő megszorításokkal. Hozzátette, hogy az egészségügyi rendszert a felelősségre, a teljesítményre és a tiszteletre alapozva kívánják megerősíteni. AGERPRES/(RO - szerző: Roberto STAN, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Jogerős: a kormány köteles kifizetni a bírák és ügyészek 5 milliárd lejes bérhátralékait
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizet&eacut
Parlamenti bizottságot hozna létre a PNL és az USR a közigazgatási-területi átszervezés előkészítésére
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióvezetői bizottság létrehozását kérték csütörtökön a képviselőház és a szenátus házbi
BNR: augusztus végén csaknem 20 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Románia folyó fizetési mérlege 19,925 milliárd eurós hiánnyal zárta 2026 első nyolc hónapját, szemben a múlt év azonos időszakában regisztrált 18,983 milliárd eurós deficittel - közölte csütörtök&ou
Tulcea megye: a Wine Trader hajó öt tengerészét kimentették, hetet továbbra is eltűntként tartanak nyilván
Tulcea, október 15./Agerpres/ - Kimentették a Wine Trader nevű hajó legénységének öt tagját, hét személyt azonban továbbra is eltűntként tartanak nyilván - közölte csütörtökön a Román Tengerészeti Hatóság (ANR). A S
APIA: október 16-án kezdődik az agrártámogatások előlegének folyósítása
Bukarest, október 15./Agerpres/ - A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását - közölte csütörtökön az intézmény.
Nicușor Dan államfő és a bolgár miniszterelnök a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetéről tárgyal a NATO-főtitkárral
Brüsszel, október 15. - Az Agerpres különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: Nicușor Dan államfő és Rumen Radev bolgár miniszterelnök csütörtökön találkozik Mark Rutte NATO-főtitkárral, hogy a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetéről tárgy
Claudiu Manda (PSD): A romániaiaknak biztonságra, hozzáértő és hiteles kormányra van szükségük
Bukarest, október 15./Agerpres/ - A romániaiaknak biztonságra, valamint olyan hozzáértő és hiteles kormányra van szükségük, amely tisztában van az ország nehézségeivel, képes meghozni a szükséges döntéseket, és végre is tudja hajtani azok
Két Black Hawk helikoptert is bevetettek a Fekete-tengeren bajba jutott hajó legénységének mentésére
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Több légi és vízi egységet mozgósított a belügyminisztérium csütörtökön a Fekete-tengeren megrongálódott Wide Trader kereskedelmi hajó legénységének mentésére. A szaktárca kö
Drónt észleltek a Kígyó-sziget közelében; két F-16-os vadászgépet küldtek a helyzet megfigyelésére
Bukarest,október 15./Agerpres/ - Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere csütörtök reggel a Kígyó-sziget közelében - közölte a védelmi minisztérium. A légi célpont megfigyelésére felszállt a borceai légibázisról a rom&aa
CFR: november 7-én és 8-án korábban indul Budapestről kilenc nemzetközi vonat
Bukarest, október 15./Agerpres/ - A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt november 7-én és 8-án a megszokottnál 5-35 perccel korábban indul kilenc, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat - közölte csütörtök&oum
Az első nyolc hónapban 3,4 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Az idei év első nyolc hónapjában a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 3,7 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában 2025 azonos időszakához k&ea
Tulcea megye: tűz ütött ki egy hajón a Fekete-tengeren; nyolc ember eltűnt
Tulcea, október 15./Agerpres/ - Sürgősségi kutató-mentő művelet indult csütörtök reggel a Fekete-tengeren, miután tűz ütött ki egy hajón Sulinától mintegy 13 tengeri mérföldre délkeletre. A Román Tengerészeti Hatóság (ANR) közl&eac
Újabb RO-ALERT-riasztást kapott csütörtök reggel Tulcea megye északi részének lakossága
Tulcea, október 15./Agerpres/ - Újabb RO-ALERT-üzenetet kapott csütörtök reggel Tulcea megye északi részének lakossága drónok lehetséges berepülése miatt. Ez volt a második ilyen riasztás a nap folyamán. A 8 óra 35 perc körül kikül
Mureșan: Most már pontosan értjük, miért zárkózott el Grindeanu minden egyeztetéstől két héttel ezelőtt
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Siegfried Mureșan liberális EP-képviselő szerint Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök azért keresett ürügyeket az általa javasolt kormány elutasítására, mert tudta, hogy később olyan kabinet alakulhat, amelybe tizenegy szociáldemok
Védelmi minisztérium: drónrajt észleltek a Kígyó-sziget közelében; egyikük behatolt Románia légterébe
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Drónrajt észleltek a hadsereg radarjai csütörtökre virradóan a Kígyó-sziget közelében. Az egyik drón körülbelül egy percre behatolt Románia légterébe Sulinától délkeletre, a román felségvizek f&ou







