Helikoptereket, rakétákat, páncélozott járműveket, légvédelmi rendszereket és drónokat vásárol Románia a SAFE-hitelkeretéből
Bukarest, január 26./Agerpres - Radu Miruță védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján ismertette a Románia 9,53 milliárd eurós SAFE-hitelkeretéből finanszírozott haderőfejlesztési programot, amelyik 21 beruházást irányoz elő.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a SAFE uniós védelmi hitelprogram jelentős pénzügyi előnyt jelent Románia számára, mivel lehetővé teszi, hogy a már korábban jóváhagyott, többéves haderőfejlesztési terv egyes elemeit kedvező feltételekkel, európai forrásból valósítsák meg. Emellett a hitelek felhasználása komoly kihívást is jelent a hazai védelmi ipar számára, amelynek rövid határidőn belül kell termelési kapacitásokat létrehoznia vagy újraindítania.
A miniszter szerint a SAFE egyik fő hozadéka a román hadiipar 'felélesztése': a program keretében nyugati technológiával rendelkező külföldi cégek és hazai vállalatok működnek együtt azzal a céllal, hogy a román gyártókapacitások hosszabb távon más fegyverkezési programokban is használhatók legyenek.
Miruță elmondta, hogy a 21 beruházás közül tízet más országokkal közösen, 11-et pedig Románia önállóan valósít meg. Közlése szerint a román hadsereg hat uniós tagállammal együtt szerez be Mistral légvédelmi rakétákat, valamint H225M típusú, többfeladatú katonai helikoptereket, Franciaországgal közösen radarrendszereket, Németországgal együtt pedig olyan légvédelmi és vezetési-irányítási rendszereket, amelyek a Patriot-rendszer képességeit egészítik ki.
A listán szerepelnek többek között:
* Piranha 5 típusú, 8×8-as páncélozott szállító harcjárművek,
* lánctalpas gyalogsági harckocsik (MLI),
* közepes és rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek,
* V-SHORAD légvédelmi rendszerek,
* katonai járőrhajók és tengeri légvédelmi rendszerek,
* hajófedélzeti csapásmérő rakéták (NSM),
* MANPADS hordozható légvédelmi rakéták,
* felderítő és megfigyelő drónrendszerek, valamint
*integrált katonai célú szoftverek (C4ISR).
A miniszter szerint a haderőfejlesztési tervek kiterjednek a kiképzési és szimulációs rendszerek, a NATO-szabványú gyalogsági fegyverzet, valamint a 35 milliméteres légvédelmi lőszerek beszerzésére is.
Miruță kijelentette: a SAFE-program sikerének kulcsa az lesz, hogy a román védelmi ipar képes-e tartósan megfelelni a gyors ütemű gyártási és technológiai követelményeknek, és a most létrejövő kapacitások képesek lesznek-e a jövőben is fenntartható módon működni. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Florin Șerban román rendező nyerte a locarnói filmfesztivál fődíját
Locarno, augusztus 15./Agerpres/ - Florin Șerban román rendező Nu e locul tău aici (Nem itt van a te helyed) című alkotása nyerte el az Arany Leopárdot a 79. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon - jelentette szombaton az AFP. A több mint két és fél órás film egy kisvár
Az alkotmánybíróság elnöke elutasítja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a törvényes kereteken kívül egyeztetnének folyamatban lévő ügyekről
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - Az alkotmánybíróság szombaton közölte, hogy a testület elnöke, Simina Tănăsescu 'határozottan és kategorikusan' visszautasít minden olyan feltételezést, amely szerint a törvényes kereteken kívül egyeztetnének folyamatba
Maros megye: hatan megsérültek egy balesetben Jedd és Kebele között
Bukarest. augusztus 15./Agerpres/ - Hat személy, köztük négy kiskorú sérült meg szombaton egy közlekedési balesetben Maros megyében, a 135-ös jelzésű megyei úton - közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség. A Jedd (Livezeni) és Kebele (S&
Õrizetbe vettek egy férfit, miután rátámadt egy egészségügyi dolgozóra egy brassói kórházban
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját - közölte a Brassó megyei rendőrség
Radu Miruță: Romániának mindent meg kell tennie azért, hogy senki ne tegye próbára a békét
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - Romániának mindent meg kell tennie azért, hogy 'senki ne tegye próbára a békét', az ukrajnai háború pedig megmutatta, hogy az ország az Európai Unió védelmének első vonalában áll - jelentette ki Radu Miruță ügyvivő v
Pîslaru: Románia péntek este benyújtotta a helyreállítási tervhez kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - Románia péntek este benyújtotta az Európai Bizottsághoz (EB) az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik, 2,84 milliárd euró értékű kifizetési kérelmét - jelentette be Dragoș Pîslaru
Bolojan: A haditengerészet biztosíték arra, hogy Románia megvédi határait
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - A román haditengerészet nem csupán szakembereket és jellemeket formáló intézmény, hanem egyben biztosíték arra, hogy az ország viharos időkben is megvédi határait - jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szombaton Konstancá
Az államfő a haditengerészet napján: A Fekete-tenger az elmúlt években Európa biztonsága szempontjából kulcsfontosságú térséggé vált
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - A Fekete-tenger az elmúlt években Európa biztonsága szempontjából kulcsfontosságú térséggé vált, egyúttal olyan régióvá, ahol Románia stratégiai érdekeit érvényesíti és jövőj&
Sárga jelzésű hőségriasztást adtak ki vasárnapra hat nyugati megyére
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - Sárga jelzésű riasztást adtak ki a meteorológusok a hőség miatt vasárnapra az ország hat nyugati megyéjére. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint vasárnap Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Máramaros és Szil&
Fifor: Az alkotmánybíróság tisztázza a testület elnöke és az ügyvivő kormányfő találkozójának körülményeit
Bukarest, augusztuas 15./Agerpres/ - Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD-) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő és Simina Tănăsescu alkotmánybíró
David Popovici kapta a 2025 legjobb európai úszójának járó díjat
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - David Popovici átvette péntek este Párizsban a European Aquatics által odaítélt, 2025 legjobb európai férfi úszójának járó díjat - számolt be Facebook-oldalán a román szakszövetség. Az elismer&ea
Miruță: 96 óra alatt több mint száz drónt észleltek a radarok a román légtér közelében
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - Az elmúlt időszakban példátlan intenzitásúak voltak az ukrán front Romániával határos térségében végrehajtott támadások, az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz d
FRISSÍTVE/David Popovici 200 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert az Európa-bajnokságon
Párizs, augusztus 14. /Agerpres/ - Péntek este 200 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert David Popovici a párizsi Európa-bajnokságon. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok román úszó 1 perc 44,15 másodperces idővel védte meg a címét ebben a
David Popovici 200 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert az Európa-bajnokságon
Párizs, augusztus 14. /Agerpres/ - Péntek este 200 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert David Popovici a párizsi Európa-bajnokságon. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok román úszó 1 perc 44,15 másodperces idővel védte meg a címét ebben a
Védelmi minisztérium: újabb drónt találtak pénteken Tulcea megyében
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Újabb drónt találtak pénteken Tulcea megyében, Plauru település térségében - közölte a védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a hadsereg szakértői azonosították a dr&oacut









