AEI: az áramszámlák akár 35 százalékkal is csökkenthetők szolgáltatóváltással
Bukarest, január 18./Agerpres - A Intelligens Energia Egyesület (AEI) szerint a háztartási villamosenergia-fogyasztók akár 35 százalékkal is csökkenthetnék a számláikat, ha szolgáltatót váltanának, mivel a piacon jelenleg 1 lej/kWh alatti ajánlatok is elérhetők.
Vasárnap közzétett elemzésében az egyesület elnöke, Dumitru Chisăliță arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen azok spórolhattak volna jelentősen, akik januárban elektromos fűtést használnak, de hangsúlyozta: a tél hátralévő részében még mindig érdemes váltani.
A szakértő szerint a magas számlák oka nem az energiakínálat hiánya, hanem az, hogy a fogyasztók félnek a váltástól. Ezt azzal magyarázta, hogy az állam hibájából az embereket 2025 nyarán felkészületlenül érte az energiapiac 'brutális' liberalizálása, ami rövid idő alatt több mint 60 százalékos áremelkedést hozott, és megingatta a lakosság bizalmát a szolgáltatókban. Bár ma már lényegesen olcsóbb ajánlatok is vannak, sokan továbbra is a megszokott, 'biztonságosnak' tartott nagy cégeknél maradnak - magyarázta.
Chisăliță szerint a fogyasztók egy kisebb, kevésbé ismert áramszolgáltató 35 százalékkal olcsóbb ajánlatát inkább gyanúsnak tartják, nem megtakarítási lehetőségnek. Úgy gondolkodnak, hogy 'ez biztosan csapda, később emelni fognak az áron, ezért inkább maradok a jelenlegi szolgáltatónál, még ha sokkal többet is fizetek'.
AEI:Az egyesület elnöke szerint a helyzetet nem újabb ársapkák bevezetésével, hanem a lakossági félelmek eloszlatásával lehetne kezelni. Javaslatai között szerepel az állami garancia bevezetése a szolgáltatóváltás utáni esetleges drágulás kompenzálására, illetve a szerződésminták egységesítése. Elemzésében a szakértő úgy fogalmazott: Romániában nem energiaválság, hanem bizalmi válság van, ami miatt a fogyasztók önként fizetnek jóval többet az indokoltnál. AGERPRES/(RO - szerző: George BÃNCIULEA, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Memorandumot fogadott el a kormány 768 bölcsődei állás meghirdetéséről
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről. A kabinet közleménye szerint a memorandum lehetővé teszi, hogy a több megy&eacut
A munkaügyi minisztérium továbbítja az elnöki hivatalnak az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéhez kidolgozott módosító javaslatokat
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - A munkaügyi minisztérium a hétvégén továbbítja az elnöki hivatalnak az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéhez kidolgozott módosító javaslatokat - jelentette ki pénteki kormányülés utáni sajt&o
Pîslaru: Románia az országos helyreállítási terv 97,22 százalékát teljesítheti
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Románia az országos helyreállítási terv (PNRR) 97,22 százalékát teljesítheti, ha elfogadja a még hátralévő reformokat - jelentette ki Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős ügyvivő miniszter a pénteki kormányül
Pîslaru: Ma benyújtjuk a PNRR-hez kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmet
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét - jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajt&o
Nazare: Megmutatkoztak a román gazdaság fokozatos talpra állásának első jelei
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - A 2026 első felére vonatkozó adatok a román gazdaság fokozatos talpra állásának első jeleit mutatják: mérséklődött a GDP csökkenése, gyorsultak az uniós forrásokból finanszírozott beruházások, javult a nett&oacu
BNR: Az első félév végén 14,202 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Románia folyó fizetési mérlege 14,202 milliárd eurós hiánnyal zárta 2026 első felét, szemben a múlt év azonos időszakában regisztrált 13,555 milliárd eurós deficittel - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR
Bolojan: Az energetikai stratégia egyik kulcseleme a tárolókapacitások bővítése
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken kijelentette: az energetikai stratégia egyik kulcseleme a tárolókapacitások bővítése a nap- és szélenergiához kapcsolódó beruházásokkal, valamint a szivattyús vízerőművek fe
Bolojan több évre szóló politikai paktumot javasol a pártoknak az energiaügyi intézkedésekről
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására. Sajtótájékoztatóján a kormányf
Gyorsbecslés: a román GDP stagnált a második negyedévben az első negyedévhez képest
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Románia bruttó hazai terméke (GDP) 2026 második negyedévében reálértéken stagbált az első negyedévhez képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett gyorsbecsléséből.
Tulcea megye: a katasztrófavédelmi erők keresik a Luncavița község területén becsapódott drónt
Tulcea, augusztus 14. /Agerpres/ - A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU Delta) pénteken bejelentette, hogy katonai tűzoltókból és a Măcin-hegységi Nemzeti Park őreiből álló csapatok fésülik át a környéket, ahol a drón becsapódott &eac
A védelmi minisztérium megerősítette, hogy drón csapódott be a Tulcea megyei Luncavița település közelében
Bukarest, augusztus 14./Agerpres/ - A védelmi minisztérium pénteken megerősítette, hogy bejelentést kapott a Tulcea megyei Luncavița település környékén, az ukrán határtól mintegy öt kilométerre lezuhant drónról. A tárca közlemény
Tulcea megye: drón zuhant le Luncavița község közelében
Bukarest, augusztus 14./Agerpres/ - A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetől
Feljelentést tett egy Brăila megyei család,amelynek gyerekét május végén fejen találta egy drónmaradvány
Bukarest, augusztus 14./Agerpres/ - Feljelentést tett és polgári jogi keresetet indított az a család, akinek gyermekét Brăila megyében egy azonosítatlan tárgy - valószínűleg egy drón maradványa - fejen találta - jelentette be pénteken Adrian Cuculis, a család ü
Újabb RO-Alert üzenetet kaptak péntek délben Tulcea megye északi részének lakói
Tulcea, augusztus 14. /Agerpres/ - A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) pénteken újabb rendkívüli RO-Alert riasztást küldött a Tulcea megye északi részén élő lakosságnak a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának vesz
Bolojan: Minden becslés arra mutat, hogy az országos villamosenergia-ellátás nincs veszélyben
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken közölte, hogy a becslések szerint az ország villamosenergia-ellátását nem fenyegeti veszély és az energiarendszer stabil. Mindez annak ellenére, hogy a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát c



