Bolojan: 2030-ig kell elkészülnie a Iași-Ungheni és a Suceava-Siret autópályának
Bukarest, január 16./Agerpres - Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz - Iași-Ungheni és Suceava-Siret - finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
Iași megyei látogatásán a kormányfő hangsúlyozta, hogy ezek a beruházások kiemelten fontosak a régió közlekedési kapcsolatai szempontjából. Emellett védelmi szerepük is jelentős, mert kettős - polgári és katonai - felhasználású autópálya épül az uniós pénzből.
Bolojan elmondta, hogy a beruházást legkésőbb 2030-ig kell megvalósítani, a tervezési és kivitelezési szerződéseket várhatóan idén tavasszal írják alá, a munkálatok pedig ősszel vagy legkésőbb 2027 tavaszán kezdődhetnek meg. A kormányfő kiemelte, hogy a központi intézmények mellett a helyi önkormányzatok együttműködése is kulcsfontosságú ahhoz, hogy a beruházások minél gyorsabban elindulhassanak.
Pénteki Iași megyei látogatása során Ilie Bolojan a polgármesterekkel az idei költségvetésről, a helyi adókról, valamint az Anghel Saligny program finanszírozásairól is egyeztet, azzal a céllal, hogy az önkormányzatok hatékonyabban tudják ellátni feladataikat és javuljanak a lakosságnak nyújtott szolgáltatások. AGERPRES/ (RO - szerző: Daniela MALACHE, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Kormányprogram/ A nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete a választási törvények módosítása esetén is megmarad
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - A Luca Niculescu-kormány programja előirányozza a kisebbségi kerettörvény kidolgozását, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének megőrzését, valamint az anyanyelvi oktatáshoz és nyelvhasználathoz való jog szavatol&aacu
Luca Niculescu a kormányáról: Romániában szokatlan összetételű csapat
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu csütörtökön a Facebook-oldalán közölte, hogy kormánya Romániában szokatlan összetételű, de megfelel a jelenlegi helyzetnek: a miniszterek egyetlen csapatot alkotnak majd, közös programmal és közös felelősséggel.
A kedden 14 órától kezdődő ülésén szavaz a parlament a Niculescu-kormány beiktatásáról
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház &eac
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök benyújtotta a parlamentnek miniszterjelöltjeinek névsorát
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek közül tizenegyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolt, hatan f&u
Niculescu: A bíráknak és ügyészeknek járó 5 milliárd lejes bértartozás további terhet ró a költségvetésre
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu csütörtökön kijelentette, hogy a bíráknak és ügyészeknek járó 5 milliárd lejes bértartozás további terhet ró a költségvetésre. A kijelölt miniszterelnök az Antena 1-nek nyila
Csütörtök este döntenek a parlament házbizottságai a Niculescu-kormány beiktatásának menetrendjéről
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - A képviselőház és a szenátus házbizottsága a csütörtökön 20:30-kor kezdődő együttes ülésén dönt a Luca Niculescu-kormány beiktatásának menetrendjéről. Az online tartott ülésen a miniszterje
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. október 15-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. október 15-én: Libeg Zsuzsanna (lzs) Cseke Péter (cse) AGERPRES
Luca Niculescu: Az a szándékunk, hogy 2027-ben ne emeljünk adókat
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A kijelölt miniszterelnök az Antena 1 televíziónak nyila
Niculescu: Csütörtök este benyújtom a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Luca Niculescu bejelentette, hogy csütörtök este benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. 'Éppen ezekben a percekben adjuk le a miniszterjelöltek névsorát és a kormányprogramot' - n
Az államfő visszaküldte a parlamentnek a kényszerházasságot és a kényszerű együttélést büntető törvényt
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Nicușor Dan államfő csütörtökön visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a kényszerházasságot és a kényszerű együttélést büntető törvényt, mert szerinte több rendelkezése nincs összhangban egymással,
Alexandru Nazare: Ötszörös volt a kereslet a román állampapírokra a csütörtöki aukción
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot - számolt be csüt&oum
Oktatási minisztérium: a jelentkezők 69,11 százaléka teljesítette sikeresen a kompetenciatesztet az iskolaigazgatói tisztségekre kiírt versenyvizsgán
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Az óvások elbírálása utáni adatok alapján a jelentkezők 69,11 százaléka teljesítette sikeresen a kompetenciatesztet az iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségekre kiírt országos versenyvizsgán - táj&eac
Legfelsőbb bíróság: az állam értékpapírok kibocsátásával is rendezheti a bíráknak és ügyészeknek járó, mintegy 5 milliárd lejes bértartozást
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - A román állam közvetlen kifizetéssel vagy értékpapírok kibocsátásával is rendezheti a bíráknak és ügyészeknek járó, mintegy 5 milliárd lejes bértartozást - közölte csütörtök&
Radu Miruță: A fekete-tengeri biztonsági kockázatokra regionális választ kell adni
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Bár Románia sokat fejlődött a katonák felkészítésében és a hadsereg modernizálásában, a fekete-tengeri biztonsági kockázatokra regionális választ kell adni, a nemzeti szintű fellépés már nem elég -
IGSU: Öt embert szállítottak kórházba a Fekete-tengeren megrongálódott hajó legénységéből
Bukarest, október 15. /Agerpres/ - Öt embert szállítottak kórházba a Fekete-tengeren megrongálódott hajó legénységéből, miközben folytatódik az eltűnt személyek keresése - közölte csütörtökön a Katasztrófavédelmi Főfelüg











