Bolojan: 2026 őszére, illetve 2027 májusára készülnek el az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszai
Nagyvárad, december 12./Agerpres - Pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken megtekintette az észak-erdélyi (A3-as) autópálya két Bihar megyei szakaszának - a 26,35 kilométeres Berettyószéplak-Bisztraterebes és a 28,5 kilométeres Bisztraterebes-Bihar - munkálatait.
Helyszíni sajtótájékoztatóján a kormányfő elmondta, hogy az előbbi szakasz 60 százalékban, utóbbi 30 százalékban készült el, befejezésük 2026 őszére, illetve 2027 májusára várható. Ez azt jelenti, hogy 2027 közepére a Szilágy megyei Meszes térségének kivételével az észak-erdélyi autópálya teljes hosszán lehet majd közlekedni. A részben a Meszes-hegységen áthaladó utolsó szakasz kivitelezésére becslések szerint öt évre van szükség, így ideiglenes megoldásként 2028-2029-től Zilah körgyűrűje gyorsítja fel a közlekedést Kolozsvár és a szilágysági megyeszékhely között – részletezte Bolojan.
A miniszter elmondta azt is, hogy az autópálya Bihar megyei szakaszainak elkészültével a Moldovai Köztársaságból, Bukovinából és az észak-erdélyi megyékből érkező autósok gyorsabban juthatnak el az Európai Unió országaiba, ami terhermentesíti a jelenleg a nagyon forgalmas Kolozsvár-Nagyvárad országútszakaszt. AGERPRES/(RO - szerző: Eugenia PAȘCA; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Románia hozzájárul a transzatlanti térség, a keleti szárny és saját régiója biztonságához
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Románia a transzatlanti térség, a NATO keleti szárnya és a régió biztonságának erősítéséhez egyaránt hozzájárul - jelentette ki Nicușor Dan államfő kedden, a román diplomácia éves értekezlete (RADR) al
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés volt kedden Vrancea megyében
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt kedden 9 óra 54 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 30 kilométeres mélységben következett be
Nicușor Dan előrelépést remél a külügyminisztérium igazgatási ügyeiben
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő kedden reményét fejezte ki, hogy sikerül előrelépni a külügyminisztérium igazgatási ügyeiben. Elmondása szerint több szükséges intézkedés a politikai válság miatt késedelmet szenvedett.
Miruță: Szlovákia alacsonyan repülő célok felderítésére alkalmas radarokat küld Romániába
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába - jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
INS: júliusban 6,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Romániában
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 6,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,4 százalékponttal kisebb, mint júniusban - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nicușor Dan: Románia hozzájárul a transzatlanti térség, a keleti szárny és saját régiója biztonságához
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Románia a transzatlanti térség, a NATO keleti szárnya és a régió biztonságának erősítéséhez egyaránt hozzájárul - jelentette ki Nicușor Dan államfő kedden, a román diplomácia éves értekezlete (RADR) al
Kedden indul a Tengerpart mindenkinek program, 39 lejtől kezdődő szállásárakkal
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program, amelynek keretében szeptember 30-ig személyenként és éjszakánként 39 lejtől lehet szállást foglalni. A Romániai Turisztikai Munkaadók Szövetségének (FPTR) közl
Lucian Pahonțu: Azt szeretném, hogy mielőbb tisztázzák a velem szemben megfogalmazott vádakat
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Kormányőrség (SPP) vezetője, Lucian Pahonțu határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint részt vett az 1989. decemberi bukaresti tüntetések erőszakos leverésében, illetve az 1990 júniusában az Egyetem téren tüntetők elleni erő
Kedden kezdődik a parlament őszi ülésszaka
Bukarest, szeptember 1./Agerpres - Kedden megkezdi idei második rendes ülésszakát a szenátus és a képviselőház. A Hivatalos Közlönyben megjelent határozat értelmében a képviselőház plenáris ülését 16 órára hívt&aacut
Egy év börtönre ítélték Clotilde Armand volt első kerületi polgármestert; a büntetés alkalmazását elhalasztották
Bukarest, augusztus 31. /Agerpres/ - Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ít&eacut
Bolojan: A PNRR végrehajtása jelentős beruházásokat tett lehetővé Romániában
Marosvásárhely, augusztus 31. /Agerpres/ - Az országos helyreállítási terv (PNRR) végrehajtása jelentős beruházásokat tett lehetővé Romániában, de egyes projektek és mérföldkövek teljesítésében késések voltak - jelentette ki h&
Bolojan: Hamarosan hatályba lépnek a radnóti hőerőmű építésének újraindításához szükséges szerződések
Marosvásárhely, augusztus 31. /Agerpres/ - Szeptember közepétől hatályba lépnek a radnóti hőerőmű építésének újraindításához szükséges szerződések, így az év végéig befejezhetik a munkálatokat - jelentette be hétf
A Romgaz a következő napokban aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést
Marosvásárhely, augusztus 31. /Agerpres/ - Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljár&aacut
Siegfried Mureșan szerint populista a program a PSD prioritásainak listája
Bukarest, augusztus 31. /Agerpres/ - Populista programnak nevezte hétfőn a Facebook-oldalán Siegfried Mureșan a Szociáldemokrata Párt (PSD) következő két évre meghirdetett prioritásait. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselőjének bejegyzése szer
Grindeanu szerint nem változott az RMDSZ kormányalakítással kapcsolatos álláspontja
Sinaia, augusztus 31. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy nem változott az RMDSZ kormányalakítással kapcsolatos álláspontja. A politikust sinaiai sajtótájékoztatóján arról kérdezték








