A CSM ügyészi részlege nem ért egyet a bírói részleggel, és a Recorder filmjében elhangzottak kivizsgálását kéri
Bukarest, december 11./Agerpres - A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege az intézmény bírói részlegétől eltérően nem gondolja úgy, hogy a Recorder dokumentumfilmjének 'az igazságszolgáltatás destabilizálása' a célja.
Csütörtök délutáni közleményükben a CSM ügyész tagjai megállapították: ha a filmben feltárt rendellenességek valósak, akkor kijelenthető, hogy a román igazságszolgáltatás 'részben vagy egészben letért az alkotmányos és törvényes küldetéséről'. Hozzátették, hogy a törvény adta eszközökkel ki fogják vizsgálni a dokumentumfilmben elhangzott állításokat.
A közlemény szerint az ügyészek már több éve jelzik a politikai döntéshozóknak, hogy a 2017 és 2022 között végrehajtott igazságügyi törvénymódosítások megbénították a vádhatóságok működését, és számos, a filmben is említett problémát okoztak. Ugyanakkor figyelmeztettek: félrevezető, és a közvélemény manipulálásához vezethet a Recorder anyagában feltárt esetek összekapcsolása a bírák és ügyészek különyugdíjára vonatkozó vitával.
Ezzel szemben a CSM bírói részlege 'az igazságszolgáltatás destabilizálására irányuló kampány' részének tekinti a rendszer visszásságait feltáró Recorder-filmet.
Csütörtöki délelőtti közleményük szerint az események időrendisége is igazolja, hogy az igazságszolgáltatás destabilizálására, a rendszernek és vezetőinek hiteltelenítésére irányuló kampány egy jól kidolgozott terv alapján zajlik. Ennek része volt szerintük az igazságszolgáltatás iránti bizalom aláásása a különnyugdíjakról folytatott vita elbagatellizálásával, majd a bírák jogalkalmazási módszereivel szembeni tiltakozások, az államfő 'lázadásra való felhívása', majd a Recorder videóriportja, amelynek a megjelenését a CSM szerint szándékosan időzítették az alkotmánybíróság különnyugdíjakkal kapcsolatos döntése előtti napra. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Grindeanu: Mureșan adja vissza megbízását; vagy előre hozott választások következzenek, vagy jelöljenek új miniszterelnököt
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy mási
Ügyészségi források: gyanús 'diplomataigazolványt' találtak a nyomozók Georgescu lakásán
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Călin Georgescu nevére kiállított, a jelek szerint a Máltai Lovagrendtől származó 'diplomataigazolványt' találtak a nyomozók hétfőn a volt államfőjelölt mogoșoaiai villájában - közölték ügyészségi for
ANM: esős, őszies idő várható a következő két hétben, a hegyekben havazhat is
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Szeptember végén és október elején országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul az időjárás; Erdélyben és Máramarosban jelentősebb mennyiségű csapadékra lehet számítani, a hegyekben havas eső és havazás is el
Ügyészségi források: zavaróberendezést találtak a nyomozók Călin Georgescu autójában
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
FRISSÍTVE/A párt vezetősége úgy döntött, hogy a PSD nem támogatja Siegfried Mureșan kormányát
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát. Sorin Grindeanu pártelnök az ülése ut&aacu
A párt vezetősége úgy döntött, hogy a PSD nem támogatja Siegfried Mureșan kormányát
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát. Sorin Grindeanu pártelnök az ülése ut&aacu
Călin Georgescu több tucat támogatója gyűlt össze a DIICOT székhelye előtt
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Călin Georgescu volt államfőjelölt több tucat támogatója gyűlt össze hétfőn a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelye előtt. A fővárosi csendőrség közölte, hogy közren
Răzvan Leu üzletember megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a DIICOT Georgescu csalási ügyében
Buzău, szeptember 21. /Agerpres/ - Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében. A Buzău megyei üzletem
Egy közvetítőt is kihallgat a DIICOT Călin Georgescu csalási ügyében
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Hétfőn kihallgatja a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Ion Negoescut, aki közvetített Călin Georgescu és Răzvan Leu Buzău megyei üzletember, a csalási ügy sértettje között. Sajtóértes&uu
Siegfried Mureșan községek önkéntes összevonását fogja javasolni a kormányprogramban
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban. A politikus hétfőn az RFI Romániának nyilatkozva elmondta, hogy Mold
Siegfried Mureșan akkor is a parlament elé terjeszti kormányát, ha előzetesen nem sikerül megszereznie a többség támogatását
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök akkor is a parlament elé terjeszti kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját, ha előzetesen nem sikerül megszereznie a parlamenti többség támogatását. A politikus hétfőn
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásáról szóló elnöki rendelet
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Hétfőn megjelent a Hivatalos Közlönyben a Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásáról szóló elnöki rendelet. Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal tartott múlt csütörtöki cotroceni-i egyeztet&ea
Lehűlés, esők és szeles időjárás várható csütörtökig az egész országban
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben - közölte a
Nicușor Dan aláírta a Siegfried Mureșant kormányalakítással megbízó rendeletet
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Nicușor Dan hétfőn aláírta a rendeletet, amellyel Siegfried-Vasile Mureșant hivatalosan kormányalakítással bízta meg - közölte az elnöki hivatal. Az államfő aparlamenti pártokkal tartott múlt csütörtöki cotroceni-i egye
Siegfried Mureșan: Nem fogok elmenni az AUR székházába, és nem fogom kérni a támogatásukat
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan hétfőn kijelentette, hogy nem tárgyal kormánya támogatásáról a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR), de azt nem tudja befolyásolni, hogyan szavaznak egyénileg a parlamenti képviselők és szen&aacu












