FRISSÍTVE1/Buzoianu: Lemondott tisztségéről a román vízügyi igazgatóság vezetője, Florin Ghiță
Bukarest, december 10./Agerpres/ - Lemondott tisztségéről a román vízügyi igazgatóság vezetője, Florin Ghiță - jelentette be szerda délután Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
A tárcavezető sajtótájékoztató keretében számolt be a minisztérium ellenőrző testületének a Prahova megyei vízválság kapcsán végzett ellenőrzéseiről és az ezek nyomán hozott intézkedésekről.
Diana Buzoianu szerint a vízügyi igazgatóság vezetője, Florin Ghiță benyújtotta lemondását. A helyét ügyvivő jelleggel az intézmény vészhelyzeti főosztályának vezetője, Sorin Rândașu veszi át.
A miniszter azt is bejelentette, hogy kiadta a rendeletet a Buzău-Ialomița megyei vízügyi igazgatóság vezetőjének leváltásáról.
Ugyanakkor a Prahova megyei ESZ vízszolgáltató vezetőtanácsa csütörtöki ülésén dönt a vállalat igazgatóinak menesztéséről. Emellett a szaktárca a vállalat teljes felszámolásának lehetőségét is megvizsgálja.
Arra a kérdésre, hogy tárgyalt-e Ilie Bolojan kormányfővel a miniszteri tisztségről való lemondásáról, Buzoianu leszögezte, hogy nem fog lemondani. 'Ennél is rosszabb lesz! Folytatom a reformokat' - tette hozzá.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Petrișor Peiu szerdán bejelentette, hogy a párt egyszerű indítványt nyújt be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter ellen.
A 'Prahova megye ostrom alatt. Több mint 100.000 románt ítéltek szomjúságra és betegségre Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter cinkosságával' című indítványt 39 szenátor írta alá.
Mircea Abrudean házelnök közlése szerint az indítványt hétfőn 16 órától vitatja meg a szenátus. AGERPRES/(RO - szerző: Cristian Anghelache; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Peiu (AUR): Kimberly Ann Guilfoyle-nak nem volt szerepe a Bolojan-kormány megbuktatásában
Bukarest, szeptember 27./Agerpres/ - Cáfolta vasárnap a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu, hogy az Egyesült Államok athéni nagykövetének, Kimberly Ann Guilfoyle-nak szerepe lett volna az Ilie Bolojan vezette kormány megbu
Siegfried Mureșan személyre szóló levelet küldött valamennyi miniszterjelöltjének
Bukarest, szeptember 27./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök vasárnap levélben ismertette 16 miniszterjelöltjével a leendő tárcavezetőként rájuk váró feladatokat és megbízatásuk alapelveit. A miniszterjelölteket hétfőn és kedden hall
Grindeanu cáfolja az Egyesült Államokkal való 'összeesküvésre' vonatkozó vádakat
Bukarest, szeptember 27./Agerpres/ - Cáfolta vasárnap Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök azokat a vádakat, amelyek szerint román politikusok az Egyesült Államokkal összejátszva távolították el a miniszterelnöki tisztségből Ilie Bolojant. Grindeanu a
Marosvásárhely: holtan találtak egy férfit egy használaton kívüli hőközpont épületében; áramütés érhette
Marosvásárhely, szeptember 27./Agerpres/ - Egyelőre azonosítatlan személy holttestére bukkantak egy használaton kívüli marosvásárhelyi hőközpont épületében - közölte vasárnap a Maros megyei rendőrség. A tájékoztatás szerint a
Kolozsvár: tűz ütött ki a BBTE egyik bentlakásában; ideiglenesen máshol helyezték el a hallgatókat
Kolozsvár, szeptember 27./Agerpres/ - Tűz ütött ki szombatról vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az
Védelmi minisztérium: drónt észleltek az éjszaka Chilia Veche térségében
Bukarest, szeptember 27./Agerpres/ - Drón hatolt be Románia légterébe szombatról vasárnapra virradóan a Tulcea megyei Chilia Veche térségében - közölte a védelmi minisztérium. A radarrendszer adatai szerint a drón néhány percig a román-ukr&
Szeben megye: ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba Feleken
Nagyszeben, szeptember 27./Agerpres/ - Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében. A Szeben megyei katasztrófavédelem tájékoztat&aac
Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról; a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatása hétfőn és kedden zajlik
Bukarest, szeptember 28./Agerpres/ - Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról - döntötte el szombaton a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága. A két ház együttes ülése szerdán 13 órakor kezdődik majd. A miniszterjel&oum
Tánczos Barna: Stabil kormányra van szükség a következő két évben
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben - jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton. A Mureșan-kormány programjának és miniszterjelöltjei névsor&aacut
Drulă: A Mureșan-kormány egyértelmű alternatívát kínál; teljes meggyőződéssel támogatjuk
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - A Siegfried Mureșan vezette kabinet 'világos alternatívát kínál', megszavazása stabilitást teremtene, elutasítása viszont megnyitná az utat az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton a közlekedési minisztérium ve
Mureșan: Ha a PSD nem szavazza meg a kormányt, mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavazza meg az új kormányt, tovább mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök. Mureșan
FRISSÍTVE/Benyújtották a parlamentnek a Mureșan-kormány programját és minisztereinek névsorát
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kís&
FRISSÍTVE/Pénzügyminisztérium: az első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány, a GDP 2,89 százalékát tette ki
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány az előző év azonos időszakához képest, GDP-arányosan pedig 2,89 százalékra mérséklődött - közölte szombaton a pénz&uu
Benyújtották a parlamentnek a Mureșan-kormány programját és minisztereinek névsorát
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. Ezt követő sajtótájékoztatóján Mureșan elmondta, hogy a dokumentumokat előbb a szenátusban, majd
Pénzügyminisztérium: az első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány, a GDP 2,89 százalékát tette ki
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány az előző év azonos időszakához képest, GDP-arányosan pedig 2,89 százalékra mérséklődött - közölte szombaton a pénz&uu














