A mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari cégek képviselőivel egyeztetett Ilie Bolojan kormányfő
Bukarest, október 8./Agerpres - Ilie Bolojan szerdán a hivatalában tárgyalt a jelentősebb mezőgazdasági termelők és élelmiszeripari cégek képviselőivel arról, hogy miként tudja támogatni őket a kormány a termelési kapacitásuk növelésében, illetve a romániai termékek hazai és külföldi népszerűsítésében.
A kormány közleménye szerint a miniszterelnök a találkozót azért hívta össze, hogy megismerje az ágazat problémáit, és egyeztessen a támogatásuk módozatairól.
Bolojan emlékeztetett arra, hogy ezekről a kérdésekről tárgyalt a nagy romániai kiskereskedelmi láncok szövetségének képviselőivel is, akik jelezték, hogy készek hozzájárulni a romániai termékek külföldi népszerűsítéséhez.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok képviselői elmondták, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a beruházásaik megvalósítása során. Ugyanakkor készségüket fejezték ki a konzultációk folytatására annak érdekében, hogy kormányzati megoldásokat találjanak a termelési kapacitásuk növelésének támogatására és a román termékek népszerűsítésére - olvasható a közleményben.
A találkozón Ilie Bolojan mellett részt vett a miniszterelnöki kancellária vezetője, Mihai Jurca is. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Radu Burnete: Remélem, hogy a pártok felelősségteljesen járnak el és stabil kormányt adnak az országnak
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Radu Burnete elnöki tanácsadó reményét fejezte ki, hogy a parlamenti pártok felelős döntést hoznak, és a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac felhívására válaszolva hozzájárulnak egy stabil kormány
Tánczos Barna kezdeményezi az Európai Bizottságnál a barnamedve védettségi státuszának módosítását
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listá
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Egyes politikusokat semmi más nem foglalkoztat, csak a soron következő választások
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái - jelentette ki szerdán Nicușor Dan. Az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában rámutatott, egyes politikusokat semmi más nem foglalkoztat, csak a soron k&
Nicușor Dan: Egyes politikusokat semmi más nem foglalkoztat, csak a soron következő választások
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái - jelentette ki szerdán Nicușor Dan. Az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában rámutatott, egyes politikusokat semmi más nem foglalkoztat, csak a soron k&
Nicușor Dan: Fontos, hogy a NATO erősítse jelenlétét és katonai képességeit Romániában
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Fontos, hogy a NATO erősítse jelenlétét és katonai képességeit Romániában, beleértve a légi és tengeri drónok elleni védekezést is - írta szerdán az X közösségimédia-platformon Nicușor Dan.
Külügy: három román család lakásában is kár esett a Belfastban kitört erőszakos zavargásokban
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Három román család lakásában is kár esett a Belfastban szerdára virradóan kitört erőszakos zavargások nyomán. A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal
A Versenyhivatal megnyerte a ROBOR meghatározása ügyében vizsgált bankok által indított pereket
Bukarest, június 10./Agerpres/ - A Versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az i
USR: A RA-APPS közzétette a jogi személyeknek használatba adott ingatlanainak listáját
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Közzétette az állami protokollingatlanokat kezelő vállalat (RA-APPS) a jogi személyeknek használatba adott ingatlanok listáját - közölte szerdán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR). Az USR közlemény&ea
Daniel Zamfir (PSD): A Pîslaru által módosított formában elfogadhatatlannak tartjuk a közalkalmazotti bértörvény tervezetét
Bukarest, június 10./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir szerint párttársai nem fogják megszavazni az új közalkalmazotti bértörvény tervezetét a Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter által módosí
Pîslaru: A bérreformot nem a közalkalmazottak ellenében, hanem velük együtt kell megvalósítani
Bukarest, június 10./Agerpres/ - A bérreformot nem a közalkalmazottak ellenében, hanem velük együtt kell megvalósítani, és elengedhetetlen az érveken és megoldási javaslatokon alapuló párbeszéd - közölte szerdán a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru.
Tomac: A román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolatom megszűnt az ukrán hatóságokkal
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárs&aa
Több mint 3500 bíró tiltakozik az igazságszolgáltatás politikai alárendelésének kísérlete ellen
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Több mint 3500 bíró tiltakozik az igazságszolgáltatás politikai alárendelésének kísérlete ellen - tájékoztatott szerdán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege.
Motreanu: A kormányzás felelősségének elvállalása helyett Grideanu a PNL-vel hadakozik a Facebookon
Bukarest, június 10./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Dan Motreanu szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) a kormányzás elvállalása helyett 'közvetítőkön keresztül' meg akarja szerezni a nagy költségvetésű minisztériumokat, mikö
Eugen Tomac: Készen állok tárgyalni a pártokkal és más miniszterjelölteket nevesíteni
Bukarest, június 10./Agerpres/ - Eugen Tomac kijelölt kormányfő szerdán azt nyilatkozta, hogy ha kétségek merülnek fel miniszterjelöltjeivel kapcsolatban, készen áll tárgyalni a pártokkal és olyan miniszterjelölteket nevesíteni, akiket mindenki elfogad. A politikus
Grindeanu: A polgároknak, a vállalatoknak és a gazdaságnak gyors döntésekre képes új kormányra van szüksége
Bukarest, június 10./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu szerdán a Facebook-oldalán közölte, hogy a polgároknak, a román tőkéjű vállalatoknak és az egész gazdaságnak hiteles tárgyalópartnerre, vagyis egy új, gyors dönt&eac








