Parlament-bizalmatlansági indítványok/Az AUR kvórumhiányra hivatkozva kéri a szavazás hétfőre halasztását
Bukarest, szeptember 7./Agerpres - A képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simon kvórumhiányra hivatkozva azt kérte, hogy a parlament hétfőn szavazzon az ellenzék bizalmatlansági indítványairól.
A politikus elmondta, hogy az ellenzéki pártok összes képviselője és szenátora a parlament épületében tartózkodik, de nem vesznek részt az ülésen, így nem számítanak jelenlévőknek. Csak arra várnak, hogy határozatlanképtelenség miatt halasszák másnapra a szavazásokat.
Simion szerint, miután 'csúfot űztek' a kismamákból, a nyugdíjasokból, a veteránokból, a vállalkozókból, a diákokból és a tanárokból, a kormánykoalíció pártjai a parlamenti házszabályokat is semmibe veszik. 'Ez a polgárok semmibevételét is jelenti. 'Mi helyesen járunk el. Azt kérjük, hogy akkor szavazzunk az indítványokról, amikor határozatképes lesz a parlament, tehát holnap' - mondta felszólalásában az AUR elnöke.
Vasárnap elkezdődött a szenátus és a képviselőház együttes ülése, amelyen egyenként megvitatják és szavazásra bocsátják a négy bizalmatlansági indítványt, amelyeket szerdán nyújtott be az ellenzék, miután a kormány hétfőn felelősséget vállalt a második deficitcsökkentő csomagért. AGERPRES/ (RO - szerző: Loredana CIOBANU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Közzétette a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő. Az elnöki hivatal honlapján megtalálható dokumentum szerint az elnöknek van egy 7460 négyzetméteres telke Brassó megyében, Predeálon, amelyet 2007-ben vás&aacut
A szaknak megfelelő kötelező tantárgyból vizsgáznak szerdán az érettségizők
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi. A vizsgát kedden kellett volna megtartani, de az oktatási minisztérium egy rendelettel szerdá
Nicușor Dan: Úgy gondolom, hogy igazam van, és jó irányba vezetem Romániát
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Nicușor Dan azt üzente kedden a most csalódott választóinak, hogy racionális politikusként hozta meg döntéseit, és meggyőződése szerint a helyes irányba vezeti Romániát. Az államfő egy sajtóeseményen kérd&ea
Szerdától 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke
Bukarest, június 30./Agerpres/ - A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke - tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet. A közleményben emlékeztetettek arra, hogy a bírságp
Bolojan: Gondoskodunk arról, hogy Románia ne veszítsen el fontos európai forrásokat
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Ilie Bolojan kedden a Facebook-oldalán üdvözölte, hogy a parlament elfogadta az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt mérföldkövek teljesítéséhez szükséges fontos törvénycsomagot. Az ügyviv
Közzétették a képességvizsgák eredményeit: a diákok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot
Bukarest, június 30./Agerpres/ - A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon - tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium. Az eredményeket 17 órakor tették közzé. A
Nicușor Dan: A zárt ajtók mögött egyértelműen elhangzott, hogy a PNL támogatna egy kisebbségi PSD-kormányt
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Nicușor Dan kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontjának megváltozásáról szóló korábbi kijelentését azzal magyarázta, hogy a cotroceni-i tárgyalásokon egyértelműen elhangzott: a liberálisok t&aacu
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Mostanra bizonyossá vált, hogy egy új kormányfőjelölt nem szerezne parlamenti többséget
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem
Nicușor Dan: Nem kértek fel a közvítésre, de nem érzem úgy, hogy ezzel segítenék
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Nicușor Dan kedden kijelentette: a pártvezetők nem keresték meg, hogy közvetítőként lépjen fel a kormányalakítási patthelyzetben. Az államfő hozzátette, hogy szükség esetén kész bekapcsolódni a tárgyalásokba, de jel
Mureșan: Július második felében rendkívüli ülésszakot tarthat a parlament, és akkor lehetőség nyílhat az új kormány beiktatására
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kedden a Digi24-nek kijelentette, hogy várakozásai szerint július második felében rendkívüli ülésszakra hívják össze a parlamentet, és akkor lehetőség nyílhat az új kormány beiktatására.
Simion: Kezdeményezzük Nicușor Dan felfüggesztését; felszólítjuk, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással
Bukarest, június 30./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggeszt&
Nicușor Dan: El kellene kerülni az előre hozott választások forgatókönyvét
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert a felmérések szerint nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi
Nicușor Dan: Mostanra bizonyossá vált, hogy egy új kormányfőjelölt nem szerezne parlamenti többséget
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem
Már 60 százalékban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes-Bihar szakasza
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Az A3-as észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes-Bihar szakasza 60 százalékban elkészült, a kivitelező gyors ütemben halad a munkálatokkal - közölte az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR). A v&
Képviselőház: nem kapta meg a szükséges számú szavazatot a SAFE-programról szóló 38/2026-os sürgősségi rendeletet
Bukarest, június 30./Agerpres/ - Nem kapta meg kedden a szükséges számú szavazatot a képviselőház plénumában a SAFE-programról szóló 38/2026-os sürgősségi rendeletet jóváhagyó törvénytervezet, ezért a jogszabály vitáját a

