Daniel David: Az iskola elsősorban a gyerekekért van; várjuk őket hétfőn szüleikkel együtt a tanévnyitóra
Bukarest, szeptember 7./Agerpres/ - Daniel David tanügyminiszter vasárnap azt üzente a tanároknak és a diákoknak, hogy megérti elégedetlenségüket a megszorító költségvetési intézkedésekkel szemben, mivel azonban a iskola elsősorban a tanulókért van, várják őket szüleikkel együtt a hétfői tanévnyitóra.
A minisztérium honlapjára írt üzenetben David hangsúlyozta, hogy a pedagógusok és az iskolai kisegítő személyzet fogadják hétfőn a tanulókat.
'A különféle sérelmeken, és a szakszervezetek akciójával való egyetértésen vagy egyet nem értésen túl, minden tanárnak nemcsak jogi, hanem mindenekelőtt erkölcsi kötelezettsége van tanítványai iránt, és mivel jól ismerem őket, meg vagyok győződve arról, hogy ezt a kötelezettséget tiszteletben fogják tartani' - fogalmazott bejegyzésében az oktatási miniszter.
Kifejtette továbbá: tisztában van a kormány megszorító intézkedéseivel szembeni elégedetlenséggel, és tiszteletben tartja a szakszervezetek által kezdeményezett tiltakozásokat, de úgy véli, hogy ezeket nem az oktatási rendszer megbénítására kell felhasználni, hanem olyan intézkedések és reformok kidolgozására, amelyek mindenki számára minőségi oktatási rendszert biztosítanak. Ezért együttműködésre kérte fel az oktatásban érdekelt valamennyi fél képviselőit 'a kívánt jövő megteremtéséért'.
AGERPRES/(RO - szerző: Daniel Alexandru Florea, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
FRISSÍTVE/Pártforrások szerint a PSD vezetősége a kormányzati szerepvállalás mellett döntött
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. Pártforrások szerint a testület arról határozott, hogy a PSD parlamenti frakci&
Nicușor Dan telefonon egyeztetett Iliana Iotova bolgár elnökkel a drónfenyegetés elleni közös fellépésről
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Románia és Bulgária szorosan együtt fog működni azért, hogy az Európai Unió és a NATO határozottabb drónelhárítási intézkedéseket fogadjon el a fekete-tengeri kereskedelmi hajózás biztonságának szavat
Pártforrások szerint a PSD vezetősége a kormányzati szerepvállalás mellett döntött
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. Pártforrások szerint a testület arról is határozott, hogy a PSD parlamenti frak
Temesvár: pszichológiai segítséget kapnak a testnevelő tanár bántalmazását végignéző diákok
Temesvár, október 14./Agerpres/ - Aura Danielescu Temes megyei főtanfelügyelő szerdán kijelentette, hogy a tanfelügyelőség elítéli az iskolai erőszak minden formáját, és támogatásáról biztosítja azt a testnevelő tanárt, akit egy ötödik osztályos
Bogdan: A PNL nem támogat olyan kormányt, amelyben a jóváhagyása nélkül vesznek részt liberális politikusok
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem szavaz meg olyan kormányt, amelyben az alakulat jóváhagyása nélkül liberális politikusok is miniszteri tisztséget vállalnak - jelentette ki szerdán Ionel Bogdan pártszóvivő. Az alakulat parl
Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség: több mint 360 ezer bevetése volt a SMURD-nak az év első kilenc hónapjában
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Az év első kilenc hónapjában 369.970 esethez riasztották a rohammentő-szolgálat (SMURD) egységeit Romániában; a legtöbb bevetést Bukarestben és Ilfov megyében jegyezték - közölte szerdán a Katasztrófavédelmi Főfel&uu
Temesvár: egy diák szülei rátámadtak a testnevelő tanárra, mert figyelmeztette gyermeküket az órai viselkedése miatt
Temesvár, október 14./Agerpres/ - Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt. A temesvári 15-ös szám&ua
Ionel Bogdan: A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul - jelentette be az ülés utá
Képviselőház: A vajúdás és a szülés alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt. A jogsz
Elérhetők az új kilencedikes tankönyvek 63 tantárgyból, digitális és PDF-formátumban
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Feltöltötték az új kilencedik osztályos tankönyvek digitális és PDF-változatait az erre a célra létrehozott internetes felületre - közölte szerdán az oktatási minisztérium. A szaktárca azt követően tett
Képviselőház: az egészségbiztosítással rendelkezők ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A képviselőház által szerdán elfogadott törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak, függetlenül attól, hogy az á
Az USA egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román légierőnek
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison. Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerint ez m&aa
Védelmi miniszter: drón hatolt be rövid időre a román légtérbe Sulinánál
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén - közölte a v&ea
Nicușor Dan: A természeti örökség védelme az állam polgárai iránti felelőssége
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Nicușor Dan államelnök szerdán, a Bukarestben megszervezett Climate Change Summit 2026 klímacsúcson elhangzott üzenetében kifejtette, hogy a természeti örökség védelme az állam polgárai iránti felelőssége, és szám&aacu
Újabb Ro-Alert üzenetet kapott Tulcea megye lakossága a határ közelében észlelt drónok miatt
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Újabb Ro-Alert riasztást adtak ki a hatóságok szerda délelőtt Tulcea megye északi részén, miután a radarok drónokat észleltek az ukrán légtérben, a román határ közelében. Kevesebb mint négy









