Pîslaru: Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot - jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru az Európai Bizottság (EB) legfrissebb adataira hivatkozva.
A tárcavezető szerint egy évvel ezelőtt 5 százalék alatti volt a román abszorpció, tehát jelentős előrehaladás történt az uniós források lehívása terén, és ez a gyorsulás a mandátuma alatt folytatódni fog - ígérte. Dragoș Pîslaru azt is elmondta, hogy jelenleg 5800 projekt áll kivitelezés alatt.
A miniszter szerint a fenntartható fejlődési, a közlekedési, valamint a társadalmi befogadási program terén történt a legjelentősebb előrehaladás. 'Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy ebben az évben egyáltalán nem áll fenn annak a veszélye, hogy pénzt veszítsünk el a kohéziós alapból' - tette hozzá.
A hónap közepén Dragoș Pîslaru azt nyilatkozta, hogy a Románia által az uniós helyreállítási alapból kedvezményes hitel formájában lehívható 15 milliárd euróból Románia csak 8,7 milliárdot kaphat meg, mivel mintegy 6,3 milliárd euró értékű projekt kivitelezésére már nincs lehetőség a 2026. augusztusi határidőig. AGERPRES/(RO - szerző: Cristian ANGELACHE; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Tűz ütött ki egy hajón Sulina közelében; vizsgálják, hogy dróntámadás érte-e
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Tűz ütött ki szerda este egy Comore-szigeteki zászló alatt közlekedő hajón Sulina közelében. A tengerészek szakszervezetének vezetője, Adrian Mihălcioiu szerint a hajót támadás érte. Radu Miruță ügyvivő vé
Radu Miruță közös fekete-tengeri katonai parancsnokság létrehozását javasolta bolgár hivatali partnerének
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Közös katonai parancsnokságot kell létrehozniuk a Fekete-tenger partján fekvő NATO-tagállamoknak - jelentette ki szerdán Radu Miruță védelmi miniszter. A tárcavezető egy Facebook-bejegyzésben közölte: a közelmúltbeli fekete-tengeri i
Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Bukarest, október 14. /Agerpres/ - A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Újabb Ro-Alert üzenetet kapott Tulcea megye lakossága az észlelt drónok miatt,a negyediket a nap folyamán
Tulcea, október 14. /Agerpres/ - Újabb Ro-Alert riasztást adtak ki a hatóságok szerda este Tulcea megye északi részén, miután a radarok drónokat észleltek az ukrán légtérben, a román határ közelében. A nap folyamán ez már a negyedik riaszt
FRISSÍTVE/Sorin Grindeanu: A PSD országos politikai tanácsa jóváhagyta a párt kormányzati szerepvállalását
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban - jelentette be szerda esti sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu pártelnök. Grindeanu szerint a d
Grindeanu: A kormányprogram kiemelt céljai között szerepel a nyugdíjak indexálása és a közigazgatási reform elindítása
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A 2027-es állami költségvetés december elsejéig történő kidolgozása, a nyugdíjak indexálása és a közigazgatási reform elindítása is szerepel a Szociáldemokrata Párt (PSD) prioritásai között, amelyek
Dominic Fritz: Azt fogom javasolni az USR vezetőségének, hogy ne szavazzuk meg a Niculescu-kormány beiktatását
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz szerda este a Facebook-oldalán bejelentette: a politikai bizottság pénteki ülésén javasolni fogja, hogy a párt parlamenti frakciói ne szavazzák meg a Luca Niculescu vezette
Grindeanu ismertette a Niculescu-kormány szociáldemokrata miniszterjelöltjeinek névsorát
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerda este bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa jóváhagyta a Niculescu-kormányba javasolt szociáldemokrata miniszterjelöltek névsorát. A PSD Marian Neacșut jelöli a miniszterelnök-
Sorin Grindeanu: A PSD országos politikai tanácsa jóváhagyta a párt kormányzati szerepvállalását
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban - jelentette be szerda esti sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu pártelnök. Grindeanu szerint a d
Prahova megye: életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott autójával a szeretőjén
Ploiești, október 14./Agerpres/ - Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a test&ea
FRISSÍTVE/Pártforrások szerint a PSD vezetősége a kormányzati szerepvállalás mellett döntött
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. Pártforrások szerint a testület arról határozott, hogy a PSD parlamenti frakci&
Nicușor Dan telefonon egyeztetett Iliana Iotova bolgár elnökkel a drónfenyegetés elleni közös fellépésről
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Románia és Bulgária szorosan együtt fog működni azért, hogy az Európai Unió és a NATO határozottabb drónelhárítási intézkedéseket fogadjon el a fekete-tengeri kereskedelmi hajózás biztonságának szavat
Pártforrások szerint a PSD vezetősége a kormányzati szerepvállalás mellett döntött
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. Pártforrások szerint a testület arról is határozott, hogy a PSD parlamenti frak
Temesvár: pszichológiai segítséget kapnak a testnevelő tanár bántalmazását végignéző diákok
Temesvár, október 14./Agerpres/ - Aura Danielescu Temes megyei főtanfelügyelő szerdán kijelentette, hogy a tanfelügyelőség elítéli az iskolai erőszak minden formáját, és támogatásáról biztosítja azt a testnevelő tanárt, akit egy ötödik osztályos
Bogdan: A PNL nem támogat olyan kormányt, amelyben a jóváhagyása nélkül vesznek részt liberális politikusok
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem szavaz meg olyan kormányt, amelyben az alakulat jóváhagyása nélkül liberális politikusok is miniszteri tisztséget vállalnak - jelentette ki szerdán Ionel Bogdan pártszóvivő. Az alakulat parl













