Az egészségügyi miniszter ellenőrző testülete megvizsgálja a betegszabadságok helyzetét
Bukarest, június 26./Agerpres - Alexandru Rogobete csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy terepre küldte az egészségügyi minisztérium és az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) ellenőrző testületét 'részletesen megvizsgálni' a betegszabadságok helyzetét.
Bejegyezésében az egészségügyi miniszter azzal indokolta az intézkedést, hogy tavaly egymillió 'gyanúsnak tűnő' betegszabadságot vettek ki az alkalmazottak. Leszögezte: zéró toleranciát hirdetett a betegszabadsággal kapcsolatos csalásokkal szemben. Szerinte 'nem normális és mélységesen erkölcstelen', hogy az egészségügyi rendszer működtetésére szánt forrásokból jogtalanul betegszabadságon lévő alkalmazottak vakációzását fizesse az állam.
Rogobete szerint több százezer alkalmazott vesz igénybe betegszabadságot 'gyanús módon, közvetlenül a hétvégék és munkaszüneti napok környékén'. Közölte, hogy a rendszerszerű visszaéléseknek véget fog vetni a minisztérium. Egyben arra kérte az orvosokat, hogy egészségügyi indokok nélkül ne igazoljanak betegszabadságot. AGERPRES/(RO - szerző: Roberto STAN, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Egy év börtönre ítélték Clotilde Armand volt első kerületi polgármestert; a büntetés alkalmazását elhalasztották
Bukarest, augusztus 31. /Agerpres/ - Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ít&eacut
Bolojan: A PNRR végrehajtása jelentős beruházásokat tett lehetővé Romániában
Marosvásárhely, augusztus 31. /Agerpres/ - Az országos helyreállítási terv (PNRR) végrehajtása jelentős beruházásokat tett lehetővé Romániában, de egyes projektek és mérföldkövek teljesítésében késések voltak - jelentette ki h&
Bolojan: Hamarosan hatálybalépnek a radnóti hőerőmű építésének újraindításához szükséges szerződések
Marosvásárhely, augusztus 31. /Agerpres/ - Szeptember közepétől hatálybalépnek a radnóti hőerőmű építésének újraindításához szükséges szerződések, így az év végéig befejezhetik a munkálatokat - jelentette be hétfő
A Romgaz a következő napokban aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést
Marosvásárhely, augusztus 31. /Agerpres/ - Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljár&aacut
Siegfried Mureșan szerint populista a program a PSD prioritásainak listája
Bukarest, augusztus 31. /Agerpres/ - Populista programnak nevezte hétfőn a Facebook-oldalán Siegfried Mureșan a Szociáldemokrata Párt (PSD) következő két évre meghirdetett prioritásait. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselőjének bejegyzése szer
Grindeanu szerint nem változott az RMDSZ kormányalakítással kapcsolatos álláspontja
Sinaia, augusztus 31. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy nem változott az RMDSZ kormányalakítással kapcsolatos álláspontja. A politikust sinaiai sajtótájékoztatóján arról kérdezték
Grindeanu: Jelenleg nem tudok kormánytöbbséget felmutatni az államfőnek
Sinaia, augusztus 31. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy jelenleg nem tud kormánytöbbséget felmutatni Nicușor Dan államfőnek. A politikus a PSD országos politikai tanácsának sinaiai ülése utáni sajtót&aacu
Bolojan: A hétfői kormányülésen elfogadjuk a PNRR-hez kapcsolódó utolsó kérdéseket lezáró határozatokat
Bukarest, augusztus 31. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök bejelentette, hogy hétfői ülésén a kormány elfogadja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó utolsó kérdéseket lezáró határozatokat A kormányf
Grindeanu szerint Pahonțunak tisztáznia kellene a múltjával kapcsolatos információkat
Sinaia, augusztus 31. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerint a Kormányőrség (SPP) vezetőjének, Lucian Pahonțunak tisztáznia kellene azokat az információkat, amelyek szerint 1989. december 21-én részt vett a bukaresti Egyetem téri megtorlásban. A Szociáldemokrata Párt (PSD) eln&ou
Grindeanu: A PSD saját miniszterelnök-jelöltet javasol a cotroceni-i kormányalakítási konzultációkon
Sinaia, augusztus 31. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu hétfőn Sinaián kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) saját miniszterelnök-jelöltet javasol a cotroceni-i kormányalakítási konzultációkon, és ő vállalja ezt a tisztséget. Sajtótájé
Grindeanu: A PSD tízpontos politikai megállapodást javasol a következő két évre
Sinaia, augusztus 31. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) tízpontos politikai megállapodást javasol a következő két évre azoknak a pártoknak, amelyek részt vennének egy parlamenti többség kialakításában - jelentette be hétfőn Sorin Grindeanu pártel
Új szív- és érsebészeti központot adtak át Marosvásárhelyen
Marosvásárhely, augusztus 31. /Agerpres/ - Új szív- és érsebészeti központot adtak át hétfőn Marosvásárhelyen - tájékoztatott az RMDSZ. A közlemény szerint az eseményen Cseke Attila ügyvivő tárcavezető elmondta, hogy az egészs&e
Grindeanu: A PSD nem támogat olyan kormányzati konstrukciót, amelynek nem része
Sinaia, augusztus 31. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem támogat olyan kormányzati konstrukciót, amelyben nem vesz részt - jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu. A pártelnök a PSD országos politikai tanácsának ülése után elmondta, hogy a testüle
PSD-határozat: nem szabad a belpolitikai csatározásokat európai színtérre vinni
Bukarest, augusztus 31. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa hétfőn Sinaián határozatot fogadott el, amelyben arra kéri a többi pártot, hogy ne vigyék ki európai színtérre a belpolitikai csatározásokat, mert ezzel Románia &eacu
Nazare: Az év első hét hónapjában a kamatkiadások meghaladták a 40 milliárd lejt; ez az egyik ára a felhalmozott költségvetési egyensúlyzavaroknak
Bukarest, augusztus 31. /Agerpres/ - Az év első hét hónapjában a kamatkiadások meghaladták a 40 milliárd lejt, ami az egyik ára az elmúlt években felhalmozott költségvetési egyensúlyzavaroknak - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Alexandru Nazare. Az ügyvivő pénzügyminiszter bejegyzése szerint a deficit hét hónap után a GDP 2,34 százalékára csökkent, szemben a 2025 a







