Kelemen Hunor: Az RMDSZ szót és súlyt kér az új kormányban
Bukarest, június 20./Agerpres - Az RMDSZ készen áll a tárgyalások folytatására, és szót, illetve súlyt kér az új kormányban, mert a politikai tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van - közölte pénteken a Facebook-oldalán Kelemen Hunor.
Bejegyzésében az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy az államfő Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással, akinek most már az a feladata, hogy működőképes koalíciós többséget hozzon létre.
Kelemen szerint az elmúlt időszakban közösen kormányprogramot és deficitcsökkentő csomagot kidolgozó négy párt abban érdekelt, hogy az emberek és az ország terhei a következő időszakban a lehető legkisebb mértékben növekedjenek.
'Mi készen állunk a tárgyalások folytatására, és azt képviseljük, amit eddig: szót és súlyt kérünk az új kormányban, mert az RMDSZ tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van. Emellett úgy akarjuk csökkenteni a hiányt, hogy az a legkevésbé fájjon a polgároknak. Mindenekelőtt az államon kell kezdeni a spórolást' - írta bejegyzésében az RMDSZ elnöke.
Nicușor Dan államfő pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással. AGERPRES/(HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Kormány: Bolojan videokonferencián elemezte a prefektusokkal a PNRR-ben finanszírozott 5300 önkormányzati projekt stádiumát
Bukarest, május 24./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő vasárnap videokonferencia keretében elemezte a prefektusokkal az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott, a helyi hatóságok által végrehajtandó mintegy 5300 projekt állapot&aac
Bolojan: 15 százalékos parlamenti képviselettel nem tudsz hozzájárulni Románia modernizációjához
Bukarest, május 24./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke vasárnap kijelentette, hogy 15 százalékos parlamenti képviselettel nem lehet hozzájárulni Románia modernizációjához, különösen, ha olyan partnereid vann
A kulturális minisztérium támogatja a díjnyertes Fjord című film finanszírozását az Oscar-jelölésekre
Bukarest, május 24./Agerpres/ - A kulturális minisztérium felvette a szombaton a 79. Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmával díjazott Fjord című, Cristian Mungiu rendezte filmet azon stratégiai kulturális projektek listájára, amelyek finanszírozásban részesülnek az O
Mentsük meg a Gyermekeket: az elmúlt évben több mint 10.500 bejelentés érkezett eltűnt gyermekekről Romániában
Bukarest, május 24./Agerpres/ - A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezetének adatai szerint az elmúlt évben több mint 10.500 bejelentés érkezett eltűnt gyermekekről Romániában, és ez a szám már harmadik éve folyamatosan növekszik. A szervezet vas&aac
Prahova megye: a hegyimentők két bukaresti tutistát mentettek meg, akik leestek a Bucsecs-hegység egyik túraösvényéről
Ploiești, május 24./Agerpres/ - A hegyimentőknek vasárnap két bukaresti turistát sikerült megmenteniük, akik körülbelül 100 métert zuhantak a Bucsecs-hegységben a Caraiman-párkány túraösvényéről. A Prahova megyei Salvamont Facebook-oldalán köz
Földrengés volt vasárnap hajnalban Vrancea megyében
Bukarest, május 24./Agerpres/ - A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt vasárnap 5 óra 2 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 87,9 kilométeres mélységben k
Cristian Mungiu Fjord című filmje nyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma díját
Cannes, május 24,/Agerpres/ - Cristian Mungiu Fjord című filmje nyerte a 79. Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma díját szombat este - tájékoztat hivatalos oldalán a rendezvény. A román rendező díjnyertes filmje Norvégiában játszódik, ahol egy nagyon v
Az elmúlt 24 órában 74 személyen segített a Salvamont
Bukarest, május 24./Agerpres/ - Az elmúlt 24 órában 72 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 74 személynek nyújtottak segítséget - tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont. A bejegyzés szerint 34 szem&e
Hargita megye: 156 zarándok szorult sürgősségi orvosi ellátásra a csíksomlyói pünkösdi búcsún
Csíkszereda, május 23./Agerpres/ - Szombaton összesen 156 embernek volt szüksége orvosi segítségre a csíksomlyói pünkösdi búcsún - tájékoztatott szombat este a Hargita megyei mentőszolgálat és a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Max Korzh bukaresti koncertje/ Biztonsági intézkedések a Nemzeti Arénában: drónok, lovas és kutyás egységek
Bukarest, május 23./Agerpres/ - A hatóságok fokozott biztonsági intézkedéseket hoztak szombaton a fővárosi Nemzeti Aréna környékén, hogy megelőzzék az incidensek kialakulását a fehérorosz rapper, Max Korzh esti koncertje alkalmával; a helyszínen gyalogos &eacu
A csendőrség a közösségi médiában terjedő félretájékoztató kampányra hívja fel a figyelmet Max Korzh koncertjével kapcsolatban
Bukarest, május 23./Agerpres/ - A Román Csendőrség szombaton figyelmeztetést adott ki egy online félretájékoztató kampánnyal kapcsolatban, amelyben egy franciaországi labdarúgó-mérkőzésről készült felvételeket Bukarestben történt incidenskén
Több mint 5,15 millió lej értékben bírságolt ezen a héten a fogyasztóvédelem
Bukarest, május 23./Agerpres - Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) ezen a héten (május 18-22. között) több mint 1800 gazdasági szereplőnél végzett ellenőrzéseket, és 1114 bírságot szabott ki, több mint 5,15 millió lej érték
Brassó megyei Salvamont: 16 incidenst jeleztek a Bucsecs-hegységben szervezett ultramaratonon;egy mentési akció van még folyamatban
Bukarest, május 23./Agerpres/ - A Brassó megyei Salvamont tájékoztatása szerint egy személy megmentésére irányuló akció van még folyamatban szombaton a Bucsecs-hegységben, ahol egy magashegyi futóverseny több résztvevőjének is elsősegélynyújt&aac
Bolojan a radnóti hőerőműről: Bízom benne, hogy év végére az erőmű hozzá fog járulni az ország energiatermeléséhez
Bukarest, május 23./Agerpres/ - A kormány a jövő héten elfogad egy határozatot, 'amely megoldja a radnóti új hőerőműhöz szükséges transzformátorállomás tulajdonjogával kapcsolatos problémát' - jelentette be szombaton Facebook-oldalán Ilie Bolojan.
Bucsecs-hegység: többen megsérültek egy verseny résztvevői közül, hárman szakadékba estek;mentésük folyamatban van
Bukarest, május 23./Agerpres/ - A mentőcsapatok szombaton három személy megmentésére tesznek erőfeszítéseket, akik a Bucsecs-hegységben zajló Transylvania 100 magashegyi futóversenyen való részvételük során egy jéggel borított szakaszon megcsúsztak &eac













