Megindokolta az alkotmánybíróság a vagyonnyilatkozatokat titkosító határozatát
Bukarest, június 12./Agerpres - Az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzétételi kötelezettsége sérti a magánélethez való jogot, a vagyonnyilatkozat kiterjesztése a családtagokra pedig sérti a jogbiztonság elvét, mert a nyilatkozattevőnek olyan információkért kell személyes felelősséget vállalnia, amelyekkel nem rendelkezik.
Ezekkel az érvekkel indokolja az alkotmánybíróság a május 29-i határozatát, amelyben megállapította, hogy az állami tisztségviselők vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatait nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és más közintézmények honlapján, illetve nem kell kiterjedniük a házastársak és a gyerekek jövedelmére és javaira.
A szerda este közzétett indoklás szerint az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának megalapozatlan közzétételi kötelezettsége sérti az alkotmánynak a magánélethez való jogot szentesítő 26. cikkét és az emberi jogok európai egyezményének 8. cikkét.
A bírák szerint a vagyonnyilatkozatok közzététele 'indokolatlanul közszemlére teszi' az állami tisztségviselők személyes adatait. Ráadásul fennáll annak a veszélye is, hogy a mesterséges intelligencia segítségével 'az emberi méltóságukat semmibe véve' feldolgozzák a személyes adataikat.
A bírák szerint azért is sérti a magánélethez való jogot, ha bárki hozzáférhet az állami tisztségviselők részletes vagyoni helyzetéhez, mert így a megszerzett, befektetett vagy megtakarított jövedelmük felhasználási módjából kikövetkeztethetőek a személyes életvitelük jellemzői. Indoklásukban kitérnek arra is, hogy a vagyonnyilatkozatból megismerhető a tisztségviselő családi állapota (beleértve az esetleges válás utáni vagyonmegosztást is), de kiderül a dokumentumból az is, hogy vannak-e gyermekei. Emellett a vagyonnyilatkozat tartalma sértheti más személyeknek a magánélethez való jogát, akiknek a nevét az állami tisztségviselő köteles nyilvánosságra hozni, például akkor, ha pénzt kért kölcsön tőlük.
Az alkotmánybíróság azzal is érvel, hogy az EU 27 tagállama közül csak 10 országban (Belgium, Bulgária, Görögország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Litvánia, Lengyelország, Portugália és Szlovénia) kötelezik a parlament tagjait vagyonnyilatkozat kitöltésére, és ezek közül csak hétben hozzák nyilvánosságra - részben vagy egészében - ezeket a dokumentumokat.
A bírák emlékeztetnek arra, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség célja a korrupció megelőzése az állami tisztségviselők vagyongyarapodásának átlátható nyomon követésével. Ám szerintük nincs szükség a vagyonnyilatkozatok közzétételére, mivel az ANI feladata ellenőrizni a tisztségviselők feddhetetlenségét és megelőzni az intézményi korrupciót.
A bírák szerint azért alkotmánysértő, ha a tisztségviselőknek a sajátjukon kívül családtagjaik vagyonáról is nyilatkozniuk kell, mert büntetőjogi szempontból mindenki csak saját magáért (nyilatkozata valóságtartalmáért) vállalhatja a büntetőjogi felelősséget, a családtagok vagyonáért nem vonható felelősségre. Az indoklásban kitérnek arra is, hogy a szülők a törvényes képviselőikként legfeljebb a kiskorú gyermekek nevében tudnak nyilatkozni.
Az alkotmánybíróság szerint szintén a magánélethez való jogot sérti, hogy vagyonnyilatkozatukban az állami tisztségviselőknek a családtagjaik nevét is fel kell tüntetniük a jövedelmük mellett. A bírák ugyanakkor hangsúlyozzák: a jogalkotóknak a törvény megfelelő módosításával lehetővé kell tenniük, hogy az ANI ismerje az állami tisztségviselők házastársának és felnőtt gyermekeinek vagyonára vonatkozó információkat. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Grindeanu: Nicușor Dan államelnök megválasztása óta a PSD és az elnöki hivatal közötti viszony intézményes jellegű
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy Nicușor Dan államelnök megválasztása óta a PSD és az elnöki hivatal közötti viszony 'intézményes jellegű, sem meleg, sem hideg'.
Újabb RO-Alert üzenetet kaptak csütörtök délután Tulcea megye északi részének lakói
Tulcea, augusztus 13. /Agerpres/ - A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) csütörtökön újabb rendkívüli RO-Alert riasztást küldött a Tulcea megye északi részén élő lakosságnak a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódás
Grindeanu: Romániának szüksége van egy bértörvényre; teljes jogkörű kormánnyal nőnének az esélyek
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök és a képviselőház elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nőnének az esélyei az új közalkalmazotti bértörvény mielőbbi elfogadásának, ha teljes jogkörrel rendelkező korm&
Védelmi minisztérium: a konstancai területi ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
Bukarest, augusztus 13./Agerpres/ - A konstancai területi ügyészség vette át a costinești-i hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét - jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium. A tárca közleménye szerint
Grindeanu: A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához. A PSD elnöke a parlamentben újságírói kérdésre válaszolva
Isărescu: A korábbi koalíció pártjainak újra tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és kölcsönös engedményeket kell tenniük
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A korábbi koalíció pártjainak újra tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és kölcsönös engedményeket ahhoz, hogy együtt kormányozzák tovább az országot - jelentette ki csütörtökön Mugur Isărescu.
Grindeanu: A PSD Bolojan mulasztásait próbálta pótolni a parlament rendkívüli ülésszakaiban
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette: a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciói Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök mulasztásait próbálták pótolni azzal, hogy részt vettek a rendkívüli parlamenti ülésszakokon. A PSD eln&ou
Védelmi minisztérium: két percre behatolt egy drón Románia légterébe
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A hadsereg radarrendszere csütörtök reggel 9:02-kor drónt észlelt a román-ukrán folyami határ közelében. A légierő két F-16-os vadászgépe 9:20-kor felszállt a borceai 86-os légibázisról a légtér megfigyel&eac
A BNR 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflá
Bolojan távértekezletet tartott a prefektusokkal a helyreállítási forrásokból finanszírozott beruházások átvételéről
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) alapján finanszírozott beruházások befejezése és átvétele. A kormányfő a Facebook-oldalán arr
Az első félévben 3,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában
Bukarest, augusztus 13./Agerpres/ - Az idei év első hat hónapjában a nyers adatok szerint 3,3 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 3,5 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában 2025 azonos időszakához képest - k
Bușoi: A következő napokban a szélenergia mérsékli a villamosenergia-import iránti igényt
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A szélenergia mérsékli a villamosenergia-import iránti igényt, és az előrejelzések a következő napokra is kedvező széljárást ígérnek - jelentette ki csütörtökön Cristian Bușoi. Az energiaügyi államtitk&aa
Készültségben vannak a hatóságok, miután bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról
Konstanca, augusztus 13. /Agerpres/ - Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról - tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus. Közleménye sze
Újabb RO-Alert üzenetet kaptak Tulcea megye északi részének lakói
Tulcea, augusztus 13. /Agerpres/ - A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) csütörtökön rendkívüli RO-Alert riasztást küldött a Tulcea megye északi részén élő lakosságnak a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának v
A nap várható eseményei - 2026. augusztus 13.
KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizottsági ülések BELÜGYMINISZTÉRIUM: - sajtótájékoztató a Nagyboldogasszony ünnepére, augusztus 15-re tervezett biztonsági intézkedésekről (14 óra) OKTATÁS: - zajlik a pót









