Sorin Grindeanu: Ma átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötös szakaszát
Pitești, június 11./Agerpres/ - Szerdán átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötödik, Curtea de Argeș és Pitești közötti szakaszát, néhány hónappal előbb a tervezett határidőnél - jelentette be szerdán Sorin Grindeanu a munkatelepen végzett látogatásán.
A szállítási miniszter szerint a sztrádaszakasz utolsó, 14,57 kilométeres részének megnyitásával mintegy 140 kilométert meg lehet tenni ezen a pályán egészen Bukarestig.
Elmondta: délután 3 órakor átveszik a munkálatot, és gratulált az építőnek, hogy a határidőben szereplő időponthoz képest két és fél, három hónappal hamarabb végzett az építéssel, és így most teljes kapacitással dolgozhatnak a 3. szakaszon, amelynek kiírását ugyanaz a cég nyerte.
A sztráda többi szakaszáról elmondta, hogy a negyedik, a Curtea de Argeștól Tigveni-ig terjedő szakasz áll a legközelebb a befejezéshez, a munkálatok 73-74 százalékban készültek el, de az alagutakon még dolgoznak. Véleménye szerint jövő év tavaszán át fogják adni ezt a szakaszt is, ha olyan jó ütemben haladnak a munkával, mint az utóbbi három évben. A második és harmadik - az építés szempontjából nehéz - szakaszt pedig 2027-2028-ban adhatják át a forgalomnak - fűzte hozzá.
Az öt szakaszra osztott, 122,11 kilométeres Nagyszeben—Pitești autópálya az A1-es sztrádához fog tartozni, és ugyanakkor része a Romániát Nagylaktól Konstancáig átszelő IV. páneurópai folyosónak.
AGERPRES/(RO - szerző: Cornelia DUMITRU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Máramaros megye: egy év alatt 33 százalékkal csökkent az ukrán állampolgárok illegális határátlépéseinek a száma
Nagybánya, július 3./Agerpres/ - Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához ké
Legfőbb ügyész: Jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek vagy a politikai érdekeknek tartoznak felelősséggel
Bukarest, július 3./Agerpres/ - A legfőbb ügyész pénteken kijelentette, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek. A legfőbb &u
Érettségi: a beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt a kisebbségek anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán
Bukarest, július 3./Agerpres/ - A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán - számolt be az oktatási minisztérium. A közle
Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyészek az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében. A vádhatóság
Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott - tájékoztatott pénteken a védelmi mini
Kihallgatták a Tate testvéreket; az ügyészek ismertették velük az ellenük felhozott vádakat
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Az ügyészek egyetlen ügybe vonták össze az Andrew és Tristan Tate elleni vádakat, és a testvérpár pénteki kihallgatása után előkészítik a bíróság elé állításukat. A Tate fiv&e
Mureșan: A PSD azért akar újra kormányozni, hogy visszahódítsa az állam feletti teljes hatalmat
Bukarest, július 3./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Siegfried Mureșan szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az ország sürgős problémáinak megoldásáért siet újra kormányozni, hanem azért, hogy 'visszahódítsa' az álla
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza, ha nem alakulnak ki újabb geopolitikai feszülts&ea
Oktatási miniszter: A vizsgák szabályszerűsége az oktatási rendszer iránti bizalom alapja, és ez nem képezheti alku tárgyát
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken a Facebook-oldalán közölte, hogy a felügyelő tanárok több csalási kísérletet azonosítottak és akadályoztak meg a nyári érettségin, köztük olyanokat is, amelyekn&ea
Házkutatások zajlanak öt megyében az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt
Gyulafehérvár, július 3./Agerpres/ - Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt. A Fehér megyei &uu
Gyengült a lej az euróhoz, de erősödött a dollárhoz és a svájci frankhoz képest
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Gyengült pénteken a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,15 banival (0,03 százalékkal) 5,2374 lejre nőtt a csütörtöki 5,2359 lejről. A román fizetőeszk&ou
Csökkent az első öt hónapban a kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések és vendégéjszakák száma
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Az év első öt hónapjában 4,287 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, 4,5 százalékkal kevesebbet a 2025 januárja és májusa között jegyzettnél - derül ki az Országos Statisztikai Int&eacu
Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok több megyére
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok pénteken az ország több megyéjében. Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szeri
Zilah: kiesett egy kislány a második emeletről, de nincs életveszélyben, mert zuhanását enyhítette egy napellenző
Zilah, július 3./Agerpres/ - Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház egyik második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos - közölte a Szilágy megyei rendőrség. A rendőrök
Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint péntek délelőtt 10 órától délut&











