Önkéntesek százai segítettek az árvízvédelmi gátak megépítésében Parajdon

Csíkszereda, június 2./Agerpres/ - Önkéntesek százai segítettek a hatóságoknak vasárnap este Parajdon azoknak az ideiglenes védőgátaknak a megépítésében, amelyek a régi bányarész tetejének beomlása esetén keletkező árhullámtól hivatottak megvédeni a környékbeli házakat.
A Hargita megyei tanács elnöke, Bíró Barna-Botond az Agerpres hírügynökségnek hétfőn elmondta, hogy Korondról, Farkaslakáról, Székelyudvarhelyről és Maros megyéből is érkeztek önkéntesek, továbbá több község önkéntes tűzoltói és a Vöröskereszt önkéntesei is segítettek a mintegy 12 ezer homokzsák elhelyezésében.
Emellett védőpanelekből is emeltek gátakat az épületek és az infrastruktúra védelmében.
Bíró Barna-Botond azt is elmondta hétfő reggel, hogy a régi bányarész tetején nem keletkeztek újabb beomlások, de a korábbiak növekedtek.
Vasárnap a hatóságok a 'legrosszabb forgatókönyvre' készülve elrendelték 45 környékbeli ház evakuálását. A prefektusi hivatal tájékoztatása szerint ezek közül 15 épület volt lakóház, ezek összesen 27 lakója rokonoknál töltötte az éjszakát.
A vasárnap Parajdon tartózkodó Bogdan Ivan gazdasági miniszter bejelentette, hogy víz alatti drónokkal is figyelni fogják a helyszínt, illetve nemzetközi szakértőktől is segítséget kérnek.
Ugyanakkor a hétfői nap folyamán elkezdődnek a munkálatok a Korond-patak medrének elterelésére. AGERPRES/(RO - szerző: Gina ȘTEFAN; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan: Teljesen aberráns, hogy jelenleg a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb, mint a fizetésük
Bukarest, július 30./Agerpres/ - 'Teljesen aberránsnak' nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.
Devizaárfolyam
Bukarest, július 29./Agerpres/ - A szerdai valutaárfolyam a devizapiacon tevékenységi engedéllyel rendelkező bankok ajánlatai alapján a következő: PÉNZNEM SZIMBÓLUM RON 1 euró EUR 5.077 1 USA dollár USD 4,3974 1 sv&aa
Politikai források: a koalíciós pártok döntése szerint a költségvetés-kiigazítás után fogadják el a második deficitcsökkentő csomagot
Bukarest, július 30./Agerpres/ - A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el - nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.
A rendes tanári állásokra versenyvizsgázók 46,66 százaléka érte el a 7-es osztályzatot az óvások elbírálása után
Bukarest, július 30. /Agerpres/ - A rendes (titular) tanári állásokra kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint &oacu
A hidrológusok frissítették az árvízriasztásokat, erdélyi megyék is érintettek
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt szerdán frissítette az árvízriasztásokat, amelyek Erdély, Olténia, Munténia és Moldva kü
Arad megye: a határrendészek 23 migránst találtak egy forgalomban leállított kamion rakterében elrejtőzve
Arad, július 30./Agerpres/ - Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve - közölte szerdán a hatóság. A határrendészek az A1-es autópályán, a román-magya
Arad megye: holtan találtak egy szépfalui férfit,aki ellen büntetőeljárás zajlott kiskorú bántalmazása miatt
Arad, július 30./Agerpres/ - Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui (Frumușeni) gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében
Tizenhat megye 32 településén okozott károkat a vihar az elmúlt 24 órában
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában - tájékoztatott szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU). A következő megyékben volt
Nicușor Dan: Az emberek bizalma a román állam iránt abból fakad, hogy bíznak az államot képviselőkben
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Az emberek bizalma a román állam iránt abból fakad, hogy bíznak az államot képviselőkben - mondta Nicușor Dan államelnök szerdán a rendőrakadémia friss végzőseinek. Az államfő részt vett az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakad&eacut
Mircea Abrudean: Eljött az ideje, hogy végleg lezárjuk a kiváltságok korszakát
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök úgy véli, Romániának stabilitásra van szüksége, és ezt bátor reformok révén lehet elérni, és kijelentette: 'eljött az ideje, hogy végleg lezárjuk a kiváltságok korszak
Szeben megye: halálra gázolt a vonat egy 67 éves nőt
Nagyszeben, július 29./Agerpres/ - Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) - közölte a megyei rendőrség. A Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője, Andreea Ștefan szerint a Brassóból Kol
CSM: a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervezett intézkedései sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket
Bukarest, július 29./Agerpres/ - A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilv&aac
Másodfokú árvízriasztás érvényes éjfélig nyolc, zömében erdélyi megyében
Bukarest, július 29./Agerpres/ - Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) másofokú árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Hargita, Kovászna, Maros, Prahova és Szeben megyei foly&oacut
A tanügyi szakszervezetek Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik
Bukarest, július 29./Agerpres/ - A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt. A Tanügyi Szabad Szakszervez
Tulcea megye: a katonai ügyészség vette át a hétfő esti halálos vízibaleset ügyét
Tulcea, július 29./Agerpres/ - A katonai ügyészség vette át a négy halálos áldozatot követelő, a Duna-delta Sulina ágán, a Mosura öböl térségében hétfőn történt vízi baleset ügyének kivizsgálását, tekintve, hogy a