Európa-nap/Bolojan: Románia az európai projekt része és ezen az úton kell továbbhaladnunk

Bukarest, május 9./Agerpres/ - Románia az európai projekt része, és ezen az úton kell továbbhaladnia - fogalmazott az ügyvivő államfő az Európa-nap alkalmából közzétett pénteki üzenetében.
Ilie Bolojan hangsúlyozta, hogy az Európai Unió olyan értékei, mint a demokrácia, a jogállamiság, a szabadság vagy a szolidaritás, stabil keretet adnak a fejlődéshez, ezek nélkül sokkal sebezhetőbbek és elszigeteltebbek lennénk. 'Románia ennek az európai projektnek a része, és ezen az úton kell továbbhaladnunk. Európa nem valami elvont dolog. Európa mi vagyunk. A jövőnk pedig közvetlenül attól függ, hogy mennyire leszünk képesek kivenni a részünket ebből, tájékozottak és felelősek maradni' - fogalmazott.
Az ügyvivő államfő emlékeztetett, hogy idén ünnepli Európa 'a békét, az egységet és a közös jövőt' megalapozó és az EU megszületéséhez vezető Schuman-nyilatkozat közzétételének 75. évfordulóját, Románia pedig 18 éve tagja az Uniónak. Szerinte az EU-csatlakozás volt az eddigi egyik legfontosabb döntése az országnak, mert azóta Románia jelentős lépéseket tett a fejlődés, a stabilitás, a modernizáció irányába. 'Hozzásegített olyan beruházásokhoz és projektekhez, amelyek megváltoztatták közösségeinket, olyan pénzalapokhoz, amelyek lehetővé tették kórházak, iskolák, utak és az infrastruktúra korszerűsítését' - szögezte le.
Ilie Bolojan azt is hangsúlyozta, hogy a fiatal generációk számára az ország uniós tagsága sokkal többet jelent a szabad mozgásnál, hiszen lehetővé teszi, hogy minőségi oktatásban részesüljenek az EU bármely pontján, biztonságban és egyenlő esélyekkel építsék a jövőjüket.
'Kedves fiatalok, számít a hangotok. Az ötleteitek, a részvételetek, a szavazatotok. Nemcsak az Európa-napon, hanem minden nap. Európa minden nap épül, és nektek kell előrevinnetek ezt a projektet' - zárta üzenetét Ilie Bolojan. AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIȚÃ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Jóváhagyta a BEC májusi elnökválasztás második fordulójában használt szavazólapok mintáját
Bukarest, május 9./Agerpres - Jóváhagyta pénteki ülésén a Központi Választási Iroda (BEC) a májusi elnökválasztás második fordulójában használt szavazólapok mintáját. A testület közölte: a második fo
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 9-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 9-én: Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Európa-párti tüntetés zajlik Bukarestben több ezer ember részvételével
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében
Külügyminisztérium: a második fordulóra is 3,6 millió szavazólapot küldünk a külföldi szavazókörzeteknek
Bukarest, május 9. /Agerpres/ - A külügyminisztérium közölte pénteken, hogy a elnökválasztás első fordulójához hasonlóan a második fordulóra is 3.600.000 szavazólapot küld a külföldi szavazókörzeteknek. A külügyminiszt&eacu
Katasztrófavédelem: több mint 40 katonai tűzoltó dolgozik a parajdi sóbányába beszivárgott víz kiszivattyúzásán
Csikszereda, május 9./Agerpres/ - Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán -
Az oltásokkal és mellékhatásaikkal kapcsolatos hamis információk terjedésére figyelmeztet az egészségügyi minisztérium
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Az egészségügyi minisztérium azt javasolja a lakosságnak, hogy a védőoltásokkal és a mellékhatásaikkal kapcsolatos minden információt ellenőrizzenek le a témában illetékes intézmények - szaktárca, Országos K&
Április 28-tól 43 esetben töröltetett a CNA illegális tartalmakat a közösségimédia-platformokról
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Az április 28. és május 9. közötti időszakban 43 esetben szólított fel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) közösségimédia-platformokon megjelent illegális tartalmak eltávolítására. A CNA pé
Elnökválasztás/Megjelent a Hivatalos Közlönyben az első forduló eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat; elkezdődött a második forduló kampánya
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya.
Elnökválasztás/Nicușor Dan az Európa-napon: Nem csupán egy politikai projektet, hanem egy értékközösséget is ünnepelünk
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Romániának nem egyszerűen csak követnie kell az Európa által megszabott irányt, hanem magának is javasolnia kell az irányt a közös jövőnk szempontjából kulcsfontosságú területeken, mint az európai biztonsági struktúr
A helyreállítási tervbe foglalt beruházások megvalósításának felgyorsításáról tárgyalt Ilie Bolojan Roxana Mînzatu uniós biztossal
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia számára elkülönített összegek lehívásáról is tárgyalt Ilie Bolojan ügyvivő államfő pénteken Roxana Mînzatu szociális jogokért, k&eacu
Predoiu: Az adóreformhoz törvényre van szükség, amelyet az ügyvivő kormány nem fogadhat el, csak a parlament
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt adóreform megvalósításához törvényerejű jogszabályra van szükség, amelyet csak a parlament fogadhat el, a jelenlegi ügyvivő kormánynak erre nincs hatásköre - jelent
INSP: 352 szamárköhögéses esetet jelentettek Romániában az év elejétől
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Az év első négy hónapjában összesen 352 szamárköhögéses esetet jelentettek Romániában - tájékoztatott pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). Az év elejétől ápr
Szeben megye: az útkarbantartók a havazás miatt leállították a Transzfogarasi út hótalanítását
Nagyszeben, május 9./Agerpres - Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak - sz&
Három napig tartó gyengülés után erősödött a román deviza, az euró érfolyama 5,1165 lejre csökkent
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről. A lej gyengült
Elnökválasztás/A TVR több időpontot is felajánlott az elnökjelölteknek a második forduló előtti tévévitára
Bukarest, május 9./Agerpres - A köztelevízió (TVR) pénteken bejelentette, hogy az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelöltnek több lehetőséget is kínál a vitára, és várja a válaszukat az ajánlatokra. Az i