Nemzeti egységkormány vagy technokrata kormány megalakítását kéri az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke

Bukarest, május 7./Agerpres - A legjobb politikai megoldás Románia számára vagy egy nemzeti egységkormány, vagy egy széles körű támogatással rendelkező, jó szakértőkből álló technokrata kormány lenne - jelentette ki az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) szerdai kongresszusán Dumitru Costin, a szervezet elnöke.
Az eseményen részt vett az elnökválasztás második fordulójába került két elnökjelölt, George Simion és Nicușor Dan is.
A kongresszust megnyitó szakszervezeti vezető a Romániában tapasztalható többszörös társadalmi, gazdasági és politikai válságról beszélt. Úgy vélekedett, hogy politikai széttagoltság koalíciós kormányzáshoz vezet, de ez nem jó megoldás.
'Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy nagyon nehéz koalícióban kormányozni. Nem nehéz, hanem borzasztóan nehéz! Számos koalíció eredménytelennek bizonyult. Rengeteg politikai egyeztetésre van szükség a koalíciókon belül, amelyek idővel gátolja a döntéshozatalt' - magyarázta. Hozzátette, hogy az előre hozott választások sem jelentenek megoldást, mert nem változtatnának a jelenlegi helyzeten, és a romániaiak belefáradtak már a választásokba. AGERPRES/(RO - szerző: Cristian ANGHELACHE, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Máramaros: öt ukránt mentettek meg egy éjszaka alatt a hegyimentők, egy hatodikat továbbra is keresnek
Nagybánya, május 8. /Agerpres/ - Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt - közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
Felmentette az ügyvivő miniszterelnök Victor Negrescut a tiszteletbeli miniszterelnöki tanácsadói tisztségből
Bukarest, május 8. /Agerpres/ - Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök szerdán aláírta Victor Negrescu tiszteletbeli miniszterelnöki tanácsadó felmentését. Victor Negrescu európai parlamenti képviselőt 2023-ban bízta meg ezzel a tisztséggel Marcel Ciolacu volt mi
Elnökválasztás/Victor Ponta politikai platformot hoz létre
Bukarest, május 7./Agerpres - Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását,
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 7-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 7-én: Bíró Imola (imo) Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) AGERPRES
Elnökválasztás/Nicușor Dan: Nagyon rossz jelzést kapna a gazdaság, ha George Simion győz
Bukarest, május 7./Agerpres - Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy 'nagyon-nagyon rossz' jelzést kapna a gazdaság, ha a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, George Simion nyeri a választásokat. Arra a kérd&eacu
Elnökválasztás/Nicușor Dan: Románia nem engedhet meg magának kalandokat és előre hozott választásokról szóló vitákat
Bukarest, május 7./Agerpres - Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának 'kalandokat' és előre hozott választásokról szóló vitákat. Bukarest főpolgármestere az Országos Szakszervezeti Tömb kon
Elnökválasztás/Simion: Oroszország érdekelt a román társadalom megosztottságában
Bukarest, május 7./Agerpres - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion egy szerdai üzletembertalálkozón kijelentette, hogy Oroszország érdekelt a román társadalom megosztottságában. A politikus kifejtette, hogy
Marcel Boloș: Fontos, hogy Románia mielőbb lezárja a PNRR újratárgyalását
Bukarest, május 7. /Agerpres/ - Az európai beruházások és projektek minisztere szerdán sürgette az országos helyreállítási terv (PNRR) újratárgyalásának gyors lezárását, hogy Románia elkerülje a bírságot. Marcel
Elnökválasztás/Simion: Jó ötletnek tartom, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások és a stratégiai vállalatok
Bukarest, május 7./Agerpres - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion 'jó ötletnek' tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai v
Elnökválasztás/Simion: A romániai államcsőd csak úgy kerülhető el, ha megszabadulunk a helyi és központi közigazgatás élősködőitől
Bukarest, május 7. /Agerpres/ - Itt az ideje megszabadulni a helyi és központi közigazgatás 'élősködőitől' - jelentette ki egy szerdai üzletembertalálkozón George Simion. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjét arr&
Cáfolta az AEP az elnökválasztás második fordulójának elhalasztásáról szóló híreszteléseket
Bukarest, május 7./Agerpres - Közleményben cáfolta szerdán az Állandó Választási Hatóság (AEP) az elnökválasztás második fordulójának elhalasztásáról szóló híreszteléseket. Az intézmén
Szerdán tovább gyengült a román deviza, az euró árfolyama elérte az 5,0991 lejt
Bukarest, május 7./Agerpres/ - Újabb történelmi csúcsra erősödött szerdán az euró a lejjel szemben, a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint egy euró 5,0991 lejt ért, 6,13 banival (1,22 százalékkal) többet, mint az előző napi árfolyam szerinti 5,0378
Pénzügyminiszter: A választások után az új kormánynak közvitát kell kezdeményeznie az adóreformról
Bukarest, május 7./Agerpres - Románia kötelezettséget vállalt az adóreformra az Európai Bizottsággal és a nemzetközi pénzügyi intézményekkel szemben, és a választások után az új kormánynak közvitát kell kezdeményeznie erről
Bolojan: a frankofón alkotmánybíróságok egyesületének alapvető szerepe van a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok előmozdításában
Bukarest, május 7. /Agerpres/ - A frankofón alkotmánybíróságok egyesületének küldöttségét fogadta szerdán a Cotroceni-palotában Ilie Bolojan. A találkozón az ügyvivő államfő arról beszélt, hogy jelenkorunk kihívásaira szakér