Sorin Grindeanu: Az új Prut-híd 60 év óta az első, amely Románia és a Moldovai Köztársaság között épül

Ungheni, április 26. - Cristian Lupașcu, az AGERPRES különtudósítója jelenti: A Iași-t és Ungheni-t összekötő Prut-híd, amelynek építése szombaton kezdődött el hivatalosan ünnepélyes keretek között, az épülő A8-as autópálya része, és az első híd, amelyet az elmúlt 60 évben Románia és Moldova között létrehoznak - jelentette ki Sorin Grindeanu.
A szállítási miniszter szombaton a román kormány több más tagjával, valamint Crin Antonescuval, a Románia, előre választási szövetség elnökjelöltjével együtt részt vett a moldovai köztársaságbeli Zagarancea településen szervezett rendezvényen.
'Ez az első híd, amely hatvan év után megépül a Prut fölött. Már hatvan éve nem épült híd a Prut fölött, és ezt helyre kell hoznunk' - nyilatkozta Grindeanu.
A miniszter rámutatott, hogy a projektet európai alapokból finanszírozzák az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) uniós mechanizmuson keresztül, és megvalósulása Adina Vălean volt európai biztos hozzájárulásának köszönhető. A 32,9 millió eurós összértékű projekthez az Európai Unió 16,4 millió euróval járul hozzá, a hídnak 18 hónap alatt kell megépülnie - tette hozzá.
Az A8-as sztráda részét képező 261,2 méter hosszú négysávos híd a moldovai Zagarancea és a Iași megyei Golăești települést fogja összekötni.
AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Elnökválasztás/AEP: meghaladta a 1,5 milliót a külföldi szavazatok száma
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Romániai idő szerint vasárnap 18:30-ig több mint 1,5 milió román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) val&oa
Elnökválasztás/AEP: a nemzetközi megfigyelők és a külföldi sajtó képviselői szemmel tarthatják a szavazókörzeti választási irodák tevékenységét
Bukarest, május 18./Agerpres - A nemzetközi megfigyelők és a külföldi sajtó képviselői az Állandó Választási Hatóságtól (AEP) kapott akkreditáció alapján szemmel tarthatják a szavazókörzeti választási irodák tevékenys
Elnökválasztás/Védelmi minisztérium: félretájékoztatási kísérlet zajlik a Nagysinken állomásozó francia katonákkal kapcsolatban
Bukarest, május 18./Agerpres - A Romániában állomásozó francia katonákkal kapcsolatos félretájékoztatási kísérletről számolt be vasárnap délután a védelmi minisztérium. Közleményük szerint a @19romania89 TikTok-f
Elnökválasztás/AEP: Több mint 1.460.000-en szavaztak külföldön romániai idő szerint vasárnap 18 óráig
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Romániai idő szerint vasárnap 18 óráig több mint 1.460.000 román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP)
Elnökválasztás/AEP: közel 10 milllióan szavaztak 18 óráig, 55,57 százalékos a részvétel
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adatai szerint vasárnap 18 óráig 9.996.371 választópolgár, a választói névjegyzékben szereplők 55,57 százaléka szavazott az államfőválaszt&aacu
Elnökválasztás/Ponta: Arra szavaztam, hogy Románia kerüljön az első helyre
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Victor Ponta volt államfőjelölt azt nyilatkozta vasárnap, az elnökválasztás második fordulójában arra szavazott, hogy Románia kerüljön az első helyre. 'Felszólítok mindenkit, hogy tartsunk tiszteletben minden szavazatot, sz&aacut
Elnökválasztás/AEP: Meghaladta a részvétel az első fordulós összlétszámot
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Vasárnap 17 óra 30 percig a választói névjegyzékben szereplők 53,39 százaléka, azaz 9,6 millió választópolgár szavazott az elnökválasztás második fordulójában - derül ki az Állandó Választ
Elnökválasztás/Dajbog: 140 bejelentés érkezett lehetséges választási incidensekről; 43 alaptalannak bizonyult
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Vasárnap összesen 140 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés a belügyi szervekhez; ezek közül 43 alaptalannak bizonyult, tízet még vizsgálnak, hetet pedig továbbküldtek az illetékes választási irodána
Elnökválasztás/AEP: Több mint 1.384.000-en szavaztak külföldön romániai idő szerint vasárnap 17 óráig
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Romániai idő szerint vasárnap 17 óráig több mint 1.384.000 román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP)
Elnökválasztás/AEP: 51,39 százalék volt a részvételi arány 17 órakor, 12 százalékkal nagyobb, mint az első fordulóban
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adatai szerint vasárnap 17 óráig 9.244.381 választópolgár, a választói névjegyzékben szereplők 51,39 százaléka szavazott az államfőválaszt&aacu
Elnökválasztás/AEP: Több mint 1.300.000-en szavaztak külföldön romániai idő szerint vasárnap 16 óráig
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Romániai idő szerint vasárnap 16 óráig több mint 1.300.000 román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP)
Elnökválasztás/AEP: 47,09 százalék volt a részvételi arány 16 órakor, 11 százalékkal nagyobb, mint az első fordulóban
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adatai szerint vasárnap 16 óráig 8.469.982 választópolgár, a választói névjegyzékben szereplők 47,09 százaléka szavazott az államfőválaszt&aacu
Elnökválasztás/Az országos lakosság-nyilvántartó nem az életkor alapján regisztrálja egy személy elhunytát
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Az országos lakosság-nyilvántartó jegyzék (RNEP) nem az életkor, hanem kizárólag a benyújtott hivatalos dokumentumok alapján regisztrálja egy személy elhunytát, az RNEP adatainak kezelése pedig a hatályos törvényi rendelk
Elnökválasztás/AEP: Több mint 1.200.000-en szavaztak külföldön romániai idő szerint vasárnap 15 óráig
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Romániai idő szerint vasárnap 15 óráig több mint 1.200.000 román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP)
Elnökválasztás/AEP: 42,51 százalék volt a részvételi arány 15 órakor, 10 százalékkal nagyobb, mint az első fordulóban
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adatai szerint vasárnap 15 óráig 7.646.439 választópolgár, a választói névjegyzékben szereplők 42,51 százaléka szavazott az államfőválaszt&aacu