Roberta Metsola EP-elnök a Temesvár az Európai Értékekért Díj idei kitüntetettje
Temesvár, április 22./Agerpres - Az Európai Parlament elnöke a Temesvár az Eeurópai Értékekért Díj idei kitüntetettje. Roberta Metsola a május 22-i ünnepségen veheti át az elismerést.
A temesvári polgármesteri hivatal keddi közleménye szerint a díjat különböző területek vezető romániai szakembereiből álló zsűri adományozta az EP elnökének.
A testület indoklása szerint az elismerést Roberta Metsola azzal érdemelte ki, hogy erős vezetői képességeivel és az egységes Európára vonatkozó világos víziójával megmutatta: a politika a haladás és a remény eszköze lehet.
'Az Európa előtt álló nagy kihívások közepette Roberta Metsola kulcsszerepet játszott Ukrajna európai támogatásának mozgósításában, a konkrét humanitárius és katonai segítség előmozdításában, valamint Moldova és Ukrajna európai integrációjának támogatásában' - olvasható az indoklásban, amely szerint a zsűri értékelte azt is, hogy az uniós döntéshozó következetesen és határozottan támogatta Románia schengeni csatlakozását.
A díj alapítója és a zsűri tagja, Dominic Fritz temesvári polgármester szerint a kitüntetés elismerése annak, hogy Roberta Metsola az európai értékek meggyőződéses védelmezője.
'Roberta Metsola élen járt az európai támogatás mozgósításában, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az európai politikusoknak ahhoz a fiatal nemzedékéhez tartozik, akik hisznek az európai eszmében és annak alapértékeiben, és akik napról napra újraépítik az emberek demokráciába és intézményekbe vetett bizalmát. Várjuk őt Temesváron, hogy együtt ünnepeljük Európát' - idézte a közlemény a polgármestert.
A Temesvár az Európai Értékekért Díjjal az alapítók szándékai szerint azokat a nemzetközileg elismert személyiségeket tüntetik ki, 'akik eltökéltséggel, bátorsággal és kreativitással támogatják vagy védelmezik az európai értékeket az Európai Unión belül és kívül'.
Az elismerést elsőként Maia Sandu moldovai elnök vette át tavaly Temesváron.
A zsűri tagjai: Iulia Motoc - a Nemzetközi Büntetőbíróság bírája, Cristian Măcelaru - a Francia Nemzeti Zenekar zeneigazgatója, Simona Miculescu - nagykövet, az UNESCO Általános Konferenciájának elnöke, Anca Miruna Lăzărescu - rendező és forgatókönyvíró, Adriana Babeți - író és irodalomkritikus, Dominic Fritz - Temesvár polgármestere. AGERPRES/(RO - szerző: Marian BUGA, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Tulcea megye: tűz ütött ki egy hajón a Fekete-tengeren; nyolc ember eltűnt
Tulcea, október 15./Agerpres/ - Sürgősségi kutató-mentő művelet indult csütörtök reggel a Fekete-tengeren, miután tűz ütött ki egy hajón Sulinától mintegy 13 tengeri mérföldre délkeletre. A Román Tengerészeti Hatóság (ANR) közl&eac
Újabb RO-ALERT-riasztást kapott csütörtök reggel Tulcea megye északi részének lakossága
Tulcea, október 15./Agerpres/ - Újabb RO-ALERT-üzenetet kapott csütörtök reggel Tulcea megye északi részének lakossága drónok lehetséges berepülése miatt. Ez volt a második ilyen riasztás a nap folyamán. A 8 óra 35 perc körül kikül
Mureșan: Most már pontosan értjük, miért zárkózott el Grindeanu minden egyeztetéstől két héttel ezelőtt
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Siegfried Mureșan liberális EP-képviselő szerint Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök azért keresett ürügyeket az általa javasolt kormány elutasítására, mert tudta, hogy később olyan kabinet alakulhat, amelybe tizenegy szociáldemok
Védelmi minisztérium: drónrajt észleltek a Kígyó-sziget közelében; egyikük behatolt Románia légterébe
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Drónrajt észleltek a hadsereg radarjai csütörtökre virradóan a Kígyó-sziget közelében. Az egyik drón körülbelül egy percre behatolt Románia légterébe Sulinától délkeletre, a román felségvizek f&ou
Temes megye: őrizetbe vették a fia testnevelő tanárának bántalmazásával gyanúsított apát és idősebbik fiát
Temesvár, október 15./Agerpres/ - Huszonnégy órára őrizetbe vettek szerda este egy 39 éves férfit és egy 16 éves fiatalt az egyik temesvári iskola udvarán bántalmazott testnevelő tanár ügyében. A két gyanúsítottat a Temes megyei rendőrs&e
Miruță a szövetséges jelenlét fokozását sürgeti a Fekete-tengeren: Semmi keresnivalójuk drónoknak Románia légterében
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Fokozottabb szövetséges katonai jelenlétre van szükség a Fekete-tenger térségében, különösen ott, ahol gyakoribbak az incidensek - jelentette ki szerda este Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter. A Digi 24 televíziónak adott int
Tűz ütött ki egy hajón Sulina közelében; vizsgálják, hogy dróntámadás érte-e
Bukarest, október 15./Agerpres/ - Tűz ütött ki szerda este egy Comore-szigeteki zászló alatt közlekedő hajón Sulina közelében. A tengerészek szakszervezetének vezetője, Adrian Mihălcioiu szerint a hajót támadás érte. Radu Miruță ügyvivő vé
Radu Miruță közös fekete-tengeri katonai parancsnokság létrehozását javasolta bolgár hivatali partnerének
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Közös katonai parancsnokságot kell létrehozniuk a Fekete-tenger partján fekvő NATO-tagállamoknak - jelentette ki szerdán Radu Miruță védelmi miniszter. A tárcavezető egy Facebook-bejegyzésben közölte: a közelmúltbeli fekete-tengeri i
Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Bukarest, október 14. /Agerpres/ - A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Újabb Ro-Alert üzenetet kapott Tulcea megye lakossága az észlelt drónok miatt,a negyediket a nap folyamán
Tulcea, október 14. /Agerpres/ - Újabb Ro-Alert riasztást adtak ki a hatóságok szerda este Tulcea megye északi részén, miután a radarok drónokat észleltek az ukrán légtérben, a román határ közelében. A nap folyamán ez már a negyedik riaszt
FRISSÍTVE/Sorin Grindeanu: A PSD országos politikai tanácsa jóváhagyta a párt kormányzati szerepvállalását
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban - jelentette be szerda esti sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu pártelnök. Grindeanu szerint a d
Grindeanu: A kormányprogram kiemelt céljai között szerepel a nyugdíjak indexálása és a közigazgatási reform elindítása
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A 2027-es állami költségvetés december elsejéig történő kidolgozása, a nyugdíjak indexálása és a közigazgatási reform elindítása is szerepel a Szociáldemokrata Párt (PSD) prioritásai között, amelyek
Dominic Fritz: Azt fogom javasolni az USR vezetőségének, hogy ne szavazzuk meg a Niculescu-kormány beiktatását
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz szerda este a Facebook-oldalán bejelentette: a politikai bizottság pénteki ülésén javasolni fogja, hogy a párt parlamenti frakciói ne szavazzák meg a Luca Niculescu vezette
Grindeanu ismertette a Niculescu-kormány szociáldemokrata miniszterjelöltjeinek névsorát
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerda este bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa jóváhagyta a Niculescu-kormányba javasolt szociáldemokrata miniszterjelöltek névsorát. A PSD Marian Neacșut jelöli a miniszterelnök-
Sorin Grindeanu: A PSD országos politikai tanácsa jóváhagyta a párt kormányzati szerepvállalását
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban - jelentette be szerda esti sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu pártelnök. Grindeanu szerint a d












