A PSD szerint túlzottan nagy összegekbe kerültek Klaus Iohannis külföldi kiszállásai
Bukarest, március 19./Agerpres/ - Daniel Suciu képviselő, az alsóház szociáldemokrata párti alelnöke kijelentette szerdán, hogy Klaus Iohannis érdemeit 'semmissé teszik' a luxusutazásai, amelyek költségeire kedden derült fény.
Az Ilie Bolojan ügyvivő államfő által vezetett elnöki hivatal kedd este nyilvánosságra hozta a Klaus Iohannis volt elnök 2015-2025 közötti külföldi útjainak költségeit. A dokumentum szerint a 193 oda-vissza repülőút összesen több mint 113 millió lejbe került.
Daniel Suciu túlzásnak nevezte az összeget. A PSD képviselője kifejtette, az államfőnek valóban 'a világ különböző sarkaiban' kell képviselnie Romániát, jelen kell lennie a nagy horderejű nemzetközi eseményeken, de a 193 külföldi utazást, amelyek összköltsége több millió euró, 'az emberek indokolatlan luxusként értelmezhetik', és ezek a költségek 'semmissé teszik' Iohannis érdemeit, bármelyek is lennének azok.
Az ügyben szerdán megszólalt a PSD elnöke is. Marcel Ciolacu egy Dâmbovița megyei kampányrendezvényen vett részt a PSD, a PNL és az RMDSZ közös jelöltjével, Crin Antonescuval együtt.
Iohannis utazási költségei kapcsán Ciolacu a Nordis-botrányra reflektált, amelyben azzal vádolták meg, hogy ő maga is közpénzen tett luxusutazásokat, noha állítása szerint a kérdéses utakat saját pénzéből fizette. Kifejtette, pont azok vádolják őt ezzel, akik annak idején Iohannist pártolták. 'Most önök is megtudhatták, hova úszott el a pénzük' - fogalmazott Ciolacu.
AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVÃCEANU, HU - szerkesztő: Bíró Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Cégnyilvántartási Hivatal: 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét az év első három hónapjában
Bukarest, május 1./Agerpres/ - A Cégnyilvántartási Hivatal szombaton közzétett adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakáb
Bolojan: Nicușor Dan államfő a beiktatása óta minden lépésével betartotta az alkotmányt
Suceava, május 1./Agerpres - Ilie Bolojan szerint Nicușor Dan államfő a beiktatása óta minden lépésével betartotta az alkotmányt. Arra a kérdésre, miszerint megsértette-e az államfő az alkotmányt azzal, hogy nem konzultált valamennyi politikai párttal, miut
Bolojan a pártelnöki tisztségről a kormány bukása esetén: A PNL-nek kongresszuson megválasztott vezetője van
Suceava, május 1./Agerpres - Ha a parlament megszavazza a bizalmatlansági indítványt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testületei döntenek majd a pártelnök sorsáról - jelentette ki pénteken Suceaván Ilie Bolojan kormányfő. Sajtótájékozta
Bolojan: A PNL frakciói döntik majd el, hogy részt vesznek-e a bizalmatlansági indítványról szóló szavazáson
Suceava, május 1./Agerpres - Ilie Bolojan kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint még nem született döntés arról, hogyan szavaznak jövő héten a liberális képviselők és szenátorok a bizalmatlansági indítványról. P&
Bolojan: Ha elbukik a bizalmatlansági indítvány, a kormány normális körülmények között folytatja munkáját
Bukarest, május 1./Agerpres - Ilie Bolojan miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pénteken kijelentette, hogy ha kedden elbukik a bizalmatlansági indítvány, a kormány normális körülmények között folytatja munkáját, de egyeztetésekre lesz sz&
Radu Miruță: 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul egy bukaresti pályaudvaron
Bukarest, május 1./Agerpres - Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény
Új bölcsődét adott át Ilie Bolojan Suceaván
Suceava, május 1./Agerpres - Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken Mihai Dimian oktatási miniszter társaságában részt vett egy új suceavai bölcsőde átadásán. A bölcsődét az Országos Beruházási Társaság építette a he
A külügyminisztérium több mint 5 ezer diplomáciai dokumentumot tesz közzé a rendszerváltás időszakából
Bukarest, május 1./Agerpres - A külügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet. Ezek köz
Sorin Grindeanu: Jelenleg semmi sem indokolja Nicușor Dan államfő felfüggesztését
Bukarest, május 1./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu csütörtök este kijelentette, hogy jelenleg semmi sem indokolja Nicușor Dan államfő felfüggesztésének napirendre tűzését. Az Antena 3 CNN-nek nyilatkozó politikust arról kérdezt
Sorin Grindeanu: A PSD-nek nincs semmiféle megállapodása az AUR-ral a bizalmatlansági indítvány utáni időszakra
Bukarest, május 1./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem készül kormányt alakítani a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR), ha kedden megbukik a Bolojan-kabinet - jelentette ki csütörtök este Sorin Grindeanu. A PSD elnöke Antena 3 CNN-nek n
Ismét drónokkal támadta Oroszország Ukrajnát a román határ közelében; Izmail és Chilia térségében robbanásokat jelentettek
Bukarest, május 1./Agerpres - Újabb orosz dróntámadás érte péntek hajnalban Ukrajnát a román határ közelében. A Duna ukrán partján, Izmail és Chilia térségében robbanásokat jelentettek - közölte a védelmi minisztérium.
Grindeanu: Bízom abban, hogy az keddi szavazás után gyorsan megoldás születik az új kormány megalakítására
Bukarest, május 1./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu bízik abban, hogy a bizalmatlansági indítvány jövő keddi elfogadása után gyorsan megoldás születik az új kormány megalakítására. Az Antena 3 CNN-nek csüt
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. április 30-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. április 30-án: Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) AGERPRES
Gazdasági miniszter: A jelenlegi Európa-barát kormánykoalíciónak folytatnia kell munkáját
Bukarest, április 30./Agerpres - Irineu Darău gazdasági miniszternek meggyőződése, hogy a jelenlegi Európa-barát kormánykoalíciónak folytatnia kell munkáját, és végre kell hajtania a koalíciós megállapodásban rögzített reformokat. Csü
Tamás Sándor: Nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk
Bukarest, április 30./Agerpres - A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk. Csütörtöki sajtótájékoztat&oacu








