FRISSÍTVE/George Simion és Ana Maria Gavrilă is indulna az elnökválasztáson

Bukarest, március 12./Agerpres/ - George Simion AUR- és Ana Maria Gavrilă POT-elnök szerdán bejelentették, hogy mindketten indulnának az elnökválasztáson, és a jelöltségük érvényesítése után egyikük visszalép a másik javára.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szerint Călin Georgescuval közösen állapodtak meg ebben a tervben. 'Vissza kell térni a valósághoz és a második fordulóhoz. (...) Folytatjuk a szuverenista mozgalmat, és megtesszük a szükséges lépéseket' - fogalmazott.
A Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke, Ana Maria Gavrilă megerősítette, hogy jómaga és George Simion is benyújtja a jelölési iratcsomóját, majd a jelöltségek érvényesítését követően az egyikük vissza fog lépni.
Simion azt is hangsúlyozta, hogy az aláírásgyűjtésben valamennyi támogatójuk részvételére szükség lesz, mert rövid idő áll a rendelkezésükre.
Az államelnöki jelöléseket legkésőbb március 15-én éjfélig lehet benyújtani a Központi Választási Irodához (BEC), az intézmény pedig a benyújtásuktól számított 48 órán belül - legkésőbb március 17-én - iktatja vagy elutasítja az iratcsomókat. AGERPRES/(RO - szerző: Sorinel PENEȘ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Elnökválasztás/Nicușor Dan az Európa-napon: Nem csupán egy politikai projektet, hanem egy értékközösséget is ünnepelünk
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Romániának nem egyszerűen csak követnie kell az Európa által megszabott irányt, hanem magának is javasolnia kell az irányt a közös jövőnk szempontjából kulcsfontosságú területeken, mint az európai biztonsági struktúr
Predoiu: Az adóreformhoz törvényre van szükség, amelyet az ügyvivő kormány nem fogadhat el, csak a parlament
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt adóreform megvalósításához törvényerejű jogszabályra van szükség, amelyet csak a parlament fogadhat el, a jelenlegi ügyvivő kormánynak erre nincs hatásköre - jelent
INSP: 352 szamárköhögéses esetet jelentettek Romániában az év elejétől
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Az év első négy hónapjában összesen 352 szamárköhögéses esetet jelentettek Romániában - tájékoztatott pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). Az év elejétől ápr
Szeben megye: az útkarbantartók a havazás miatt leállították a Transzfogarasi út hótalanítását
Nagyszeben, május 9./Agerpres - Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak - sz&
Három napig tartó gyengülés után erősödött a román deviza, az euró érfolyama 5,1165 lejre csökkent
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről. A lej gyengült
Elnökválasztás/A TVR több időpontot is felajánlott az elnökjelölteknek a második forduló előtti tévévitára
Bukarest, május 9./Agerpres - A köztelevízió (TVR) pénteken bejelentette, hogy az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelöltnek több lehetőséget is kínál a vitára, és várja a válaszukat az ajánlatokra. Az i
Kolozs megye: két ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy balesetben Nádasszentmihályon
Kolozsvár, május 9./Agerpres/ - Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon (Mihăiești). A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesetben egy billenős teherautó és egy szem&eacut
Európa-nap/Ciolacu: Románia fejlődése nem az üres szavaknak, hanem az uniós alapoknak köszönhető
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Románia fejlődése 'nem az üres szavaknak', hanem az uniós alapoknak köszönhető, és az országnak egyértelműen az Európai Unió és partnereinek oldalán kell folytatnia az útját - hangsúlyozta kedden Marcel Ciolacu.
Elnökválasztás/Hivatalos: érvényesítette az alkotmánybíróság az első forduló eredményeit
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület. Ugyanakkor p&
Európa-nap/Predoiu: A sokrétű kihívások időszakában Európa továbbra is erkölcsi irányt mutat és pragmatikus megoldást kínál
Bukarest, május 9./Agerpres - Az európai projekt talpon maradása a szélsőségességgel, a dezinformációval és az ellenséges befolyásolással szembeni határozott közös fellépésen múlik, az emberi szabadság és méltóság alapve
Elnökválasztás/Értesülések szerint érvényesítette az alkotmánybíróság az első forduló eredményeit
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit - értesült az Agerpres a testülethez közel álló forrásokból. A Kö
Európa-nap/Bolojan: Románia az európai projekt része és ezen az úton kell továbbhaladnunk
Bukarest, május 9./Agerpres/ - Románia az európai projekt része, és ezen az úton kell továbbhaladnia - fogalmazott az ügyvivő államfő az Európa-nap alkalmából közzétett pénteki üzenetében. Ilie Bolojan hangsúlyozta, hogy az Európai Uni
Évi 7,31 százalékra nőtt a három hónapos bankközi hitelkamatláb
Bukarest, május 9./Agerpres/ - A csütörtökön jegyzett évi 7,25 százalékról 7,31 százalékra nőtt pénteken a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Román
Három napja folyamatosan dolgoznak a tűzoltók parajdi sóbányába szivárgott víz eltávolításán
Csíkszereda, május 9./Agerpres - A Hargita megyei tűzoltók hétfő este óta folyamatosan dolgoznak a parajdi sóbányába szivárgott víz eltávolításán és a Korond-patak vízszintjének csökkentésén - számolt be pénteken a katasztr&o
Időjárás: szokatlan hideg lesz az ország nagy részében csütörtökig
Bukarest, május 9./Agerpres - A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében. A prognózis szerint szombat hajnaltól csütörtök reggelig rendkívül hideg időj&aacu