Elfogadta a képviselőház kulturális bizottsága az új könyvtártörvény tervezetét

Bukarest, március 4./Agerpres/ - A képviselőház kulturális bizottsága egyhangú szavazattal elfogadta kedden az országos könyvtárhálózat felépítését és működését szabályozó törvénytervezetet.
A jogszabályjavaslat a 2002-ben elfogadott könyvtártörvényt írja felül.
A tervezet előterjesztője, Ionuț Vulpescu a testület ülése után az Agerpresnek elmondta, hogy az új törvényre azért van szükség, mert a 2002-es jogszabály idejétmúlt. Közlése szerint a kidolgozása során konzultált a különböző szintű könyvtárak, közintézmények, szakmai egyesületek, civil szervezetek képviselőivel és más szakemberekkel.
A volt kulturális miniszter elmondta, hogy a tervezet kitér a könyvtárosképzésre is. Közlése szerint az új törvény révén a könyvtárak az információhoz való hozzáférés demokratizálására, a digitális egyenlőtlenségek elleni fellépésre, a kiszolgált közösségek stratégiai prioritásainak támogatására tudnak majd összpontosítani.
A törvénytervezet a szenátusi vita során több pontban módosult. A jogszabályjavaslatot a képviselőháznak is el kell fogadnia, hogy hatályba léphessen.
A tervezet szerint az állam garantálja a könyvtárak működését az információhoz való jogról és a kultúrához való hozzáférésről szóló alkotmányi előírásokkal összhangban. A tudásalapú társadalomban a könyvtárnak stratégiai fontosságú szerepe van - olvasható a jogszabályjavaslatban. AGERPRES/ (RO - szerző: Cătălina MATEI, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan: Az orosz titkosszolgálat közleménye riasztó jelzés a román állam számára
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) keddi közleménye Moszkva első hivatalos, nyilvános beavatkozása a romániai elnökválasztásba, ami rendkívül riasztó jelzés a román állam számára - állapított
Lasconi: Oroszország most már nyíltan és hivatalosan támogatja Călin Georgescut
Bukarest, március 4./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi szerint Oroszország most már 'nyíltan és hivatalosan' támogatja Călin Georgescu volt elnökjelöltet. Az ellenzéki politikus az orosz Külső Hírszerző S
Külügyminisztérium: Nevetségesek és teljesen alaptalanok az orosz titkosszolgálatok állításai
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Nevetségeseknek és teljesen alaptalanoknak minősítette kedden a külügyminisztérium az orosz Külső Hírszerző Szolgálatnak (SZVR) azt az állítását, miszerint az Európai Unió vezetése áll amögött, hogy Románi&a
Ciolacu: Oroszország nem szabhatja meg a román hatóságoknak, hogy ki ellen nyomozhatnak és ki ellen nem
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Oroszország nem szabhatja meg a román hatóságoknak, hogy ki ellen indíthatnak büntetőeljárást, és azt sem mondhatja meg, hogy kire szavazzanak a román állampolgárok - közölte kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök. A korm&aacut
Alex Florența: Horațiu Potra moszkvai találkozóit is vizsgálják az ügyészek
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Újabb részleteket közölt kedden Alex Florența legfőbb ügyész a Călin Georgescu volt államfőjelöltet és Horațiu Potra zsoldosvezért érintő büntetőeljárásokról. Alex Florența a legfőbb ügyészség 2024-es tev&eac
Kiberbiztonsági igazgatóság: nem csak az Orange Románia lakossági ügyfeleit érintette a mobilszolgáltató elleni kibertámadás
Bukarest, március 4./Agerpres/ - A lakossági ügyfelek mellett kormányzati intézmények, polgármesteri hivatalok, oktatási intézmények, hatóságok, kórházak, bankok, biztosítók, szállítási és energetikai vállalatok is érintettek
Elkészült a kályhák roncsprogramjának pályázati útmutatója
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Aláírta kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter a kályhák roncsprogramjának pályázati útmutatóját. A tárcavezető egy Facebook-bejegyzésben számolt be erről. Bejegyzése szerint felkérte a Körny
Grindeanu: Jogos Cătălin Predoiunak az a kérése, hogy a koalíció vitassa meg Victor Ponta kizárását a PSD-ből
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Jogosnak tartja Sorin Grindeanu a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökének, Cătălin Predoiunak azt a kérését, hogy a koalíció vitassa meg Victor Ponta párttagságától való megfosztásának lehetőségét, tek
Üdvözölte a miniszterelnök az EB-elnök javaslatát, amelyik lehetővé teszi a védelmi kiadások növelését a túlzottdeficit-eljárás megindítása nélkül
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Üdvözölte Marcel Ciolacu miniszterelnök az Európai Bizottság (EB) elnökének javaslatát, amely szerint az uniós tagállamok a túlzottdeficit-eljárás megindítása nélkül növelhetik a védelmi kiadásaikat.
A Szerencsejátékok Országos Hivatalának tevékenységét kivizsgáló parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezi az USR
Bukarest, március 4./Agerpres/ - A Szerencsejátékok Országos Hivatalának (ONJN) tevékenységét kivizsgáló parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezi a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), ha az intézmény vezetője nem ha
Marinescu: Az igazságügyi minisztériumnak nincs tudomása amerikai nyomásgyakorlásról a Tate testvérek ügyében
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Radu Marinescu igazságügyi miniszternek nincs tudomása amerikai nyomásgyakorlásról vagy hivatalos kérésről a Tate testvérek ügyében. Erről a tárcavezető a legfőbb ügyészség tavalyi tevékenységi mérleg&e
Kovászna megye: letartóztattak egy fiatalembert, aki a gyanú szerint halálra verte élettársa hét hónapos fiát
Sepsiszentgyörgy, március 4./Agerpres/ - A Kovászna megyei törvényszék harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezett egy 25 éves férfit, aki a nyomozó hatóságok szerint halálra vert egy hét hónapos csecsemőt. A Kovászna megyei ügyész
Alex Florența legfőbb ügyész szerint az ügyészi állások alig 75 százaléka van betöltve jelenleg
Bukarest, március 4./Agerpres/ - Az ügyészi állások alig 75 százaléka van betöltve jelenleg az ügyészségeken, ami azt jelenti, hogy minden negyedik ügyész 'hiányzik', és a munkájukat másoknak kell elvégezniük - jelentette ki kedden a legfőbb &uum
Devizaárfolyam
Bukarest, március 4./Agerpres/ - A keddi valutaárfolyam a devizapiacon tevékenységi engedéllyel rendelkező bankok ajánlatai alapján a következő: PÉNZNEM SZIMBÓLUM RON 1 euró EUR 4,9769 1 USA dollár USD 4,7331 1 sv&aac