Műkincsrablás/Az Europoltól és az európai ombudsmantól kért segítséget Victor Negrescu EP-képviselő
Brüsszel, január 29./Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítja, Tudor Martalogu jelenti: Az Európai Parlament alelnöki tisztségét betöltő Victor Negrescu EP-képviselő az Agerpresnek adott exkluzív nyilatkozatában szerdán elmondta, hogy az Európai Rendőrségi Hivatalhoz (Europol) és az európai ombudsmanhoz folyamodott segítségért a Hollandiában ellopott dák műkincsek ügyében.
A szociáldemokrata politikus közlése szerint kérte az Europolt, hogy mozgósítsa a kulturális javakkal kapcsolatos bűnözés elleni egységét, és bocsássa a holland hatóságok rendelkezésére az összes rendelkezésére álló információt. Európai riasztás kiadására is kérte az Europolt. Így az aukciós házak és a magángyűjtők is tudomást szereznek a történtekről és arról, hogy a műkincsek megvásárlása illegális.
Negrescu elmondta, hogy az Európai Rendőrségi Hivatalnak lehetősége van a kulturális javak és a művészeti alkotások feketepiacának nyomon követésére is. Ezért arra kérte az intézményt, hogy bocsássa az érintett hatóságok rendelkezésére a feketepiac megfigyelésére használt technikai eszközeit.
Tájékoztatása szerint az európai ombudsmanhoz azért fordult, hogy könnyítse meg az európai szervek, illetve a Hollandia és Románia közötti együttműködést, illetve ellenőrizze, hogy érvényesült-e az európai jog ebben az ügyben.
'Egyértelmű jelzést kell küldenie az Európai Uniónak arra, hogy a történtek nem tolerálhatók, a kulturális javak tolvajait mindig elkapjuk, és semmit sem nyernek abból, ha ezt teszik' - magyarázta Negrescu.
A legfőbb ügyészség szombaton közölte, hogy hivatalból büntetőeljárást indított a Drents Múzeumban kiállított dák műkincsek ellopásának ügyében.
Az asseni Drents Múzeumból szombatra virradóan lopták el ismeretlen tettesek az ott ideiglenesen kiállított dák műkincseket, a Kr.e. 5-4. századból származó coțofenești-i aranysisakot, és három, a Sarmisegetusa Regia régészeti lelőhelyen feltárt, Kr.e. első századból származó dák arany karperecet. A múzeum vezetősége és a holland rendőrség tájékoztatása szerint az elkövetők úgy hatoltak be a múzeumba, hogy robbantással betörték az épület külső falát. AGERPRES/(RO -szerkesztő: Mariana IONESCU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Arad: szúrópróbaszerű ellenőrzéseken a schengeni övezetbe belépésre nem jogosult hat személyt tartóztattak fel a határrendészek
Arad, január 30./Agerpres/ - A schengeni övezetbe való belépésre nem jogosult személyeket tartóztattak fel a romániai határrendészek a román-magyar határ közelében egy csütörtöki szúrópróbaszerű ellenőrzés eredményeképpen.
Iohannis: az amerikai nép mellett állunk ezekben a nehéz pillanatokban
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Klaus Iohannis államfő csütörtökön szolidaritási üzenetet küldött az amerikai népnek, miután Washington felett összeütközött az American Airlines egyik utasszállító repülőgépe az amerikai hadsereg egy Black Hawk helikopte
INSP: 133.635 akut légúti fertőzéses esetet regisztráltak január 20-26. között
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Múlt héten több mint 133 ezer akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában, és újabb nyolc influenzás beteg halt meg - közölte csütörtök&
2025-ös elnökválasztás/ Mindeddig 1369 külhoni román állampolgár regisztrált levélszavazásra az AEP platformján
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Csütörtökön 11 óráig 1369 külföldön élő román állampolgár kérte az Állandó Választási Hatóság (AEP) platformján, hogy levélben, 693 pedig azt, hogy a külképviseleteken szavazhasson a m&
POT: a két házelnök útját állta Klaus Iohannis államfő tisztségéből való felfüggesztésének
Bukarest, január 30./Agerpres/ - A Fiatal Emberek Pártja (POT) csütörtökön azzal vádolta a parlament két házelnökét, Ciprian Șerbant és Ilie Bolojant, hogy a házszabályokat megszegve akadályozzák a Klaus Iohannis államfő tisztségéből való felf&uum
Burduja: elutasította a törvényszék a Greenpeace keresetét, amelyben a fekete-tengeri földgázkitermelés felfüggesztését kérték
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Sebastian Burduja energiaügyi miniszter szerint elutasította a törvényszék a Greenpeace keresetét, amelyben a fekete-tengeri földgázkitermelés felfüggesztését kérte a környezetvédő szervezet. A tárcavezető csütö
Újabb dróntámadás történt a román határ közelében; két F-16-os repülőgép figyelte az ország légterét
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Az orosz erők csütörtök hajnalban újabb dróntámadást intéztek az ukrán kikötői infrastruktúra és civil célpontok ellen a Romániával közös határ közelében - tájékoztatott a román védel
INS: decemberben 5,2 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Romániában
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adatai szerint 2024 decemberében 5,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal kisebb, mint novemberben. A 15 &e
A GDP 54,3 százalékának megfelelő közel 937 milliárd lejre nőtt a román államadósság novemberben
Bukarest, január 29./Agerpres/ - Tavaly novemberben 936,995 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 931,186 milliárd lejről - közölte szerda este a pénzügyminisztérium. GDP-arányosan az október végi 54 százalékról november vég&eacut
Újabb RO-Alert üzenetet kapott Tulcea megye lakossága a szomszédos Ukrajnában zajló háború miatt
Tulcea, január 30./Agerpres/ - Újabb riasztást küldött csütörtökre virradóra az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) a Tulcea megye északi részén élőknek az ukrajnai háború eseményei miatt. A hajnali 4 órako
Pénzügyminisztérium: 8,65 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárt a költségvetés 2024-ben
Bukarest, január 29./Agerpres/ - A bruttó hazai termék (GDP) 8,65 százalékára nőtt 2024 végére a román költségvetés hiánya a 2023-as 5,61 százalékról - közölte szerdán a pénzügyminisztérium. Ennél magasabb def
FRISSÍTVE/Műkincsrablás/Bogdan Despescu megerősítette, hogy a holland rendőrség elfogott három gyanúsítottat
Bukarest, január 29./Agerpres/ - Megerősítette szerda este Bogdan Despescu államtitkár, hogy a holland rendőrök elfogtak három gyanúsítottat az ellopott dák műkincsek ügyében. A belügyi államtitkár szerint az őrizetbe vett három gyanúsított köz
FRISSÍTVE/Műkincsrablás/Rendőrségi források szerint letartóztattak Hollandiában három gyanúsítottat
Hága, január 29./Agerpres/ - A holland rendőrség letartóztatott három személyt, akiket az Assenben kiállított dák műkincsek ellopásával gyanúsítanak - számolt be szerdán az ad.nl weboldal egy rendőrségi sajtószóvivőre hivatkozva. A h&ia
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. január 29-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. január 29-én: Bíró Imola (imo) Libeg Zsuzsanna (lzs) Cseke Péter (cse) AGERPRES
Pénzügyminiszter: a kormány szombaton hagyja jóvá, a parlament pedig jövő héten vitatja meg a költségvetés tervezetét
Bukarest, január 29./Agerpres/ - A 2025-ös költségvetés tervezetét csütörtökön véglegesítik, a kormány szombaton hagyja jóvá, a parlament pedig jövő héten vitatja meg - jelentette be szerda este Tánczos Barna pénzügyminiszter. Az RMDSZ po