Fechet: A rossz vállalatvezetés miatt került katasztrofális helyzetbe a Romsilva
Bukarest, január 29./Agerpres/ - A Romsilva helyzete erdőgazdálkodási társaság rossz vezetése miatt vált 'katasztrofálissá' - nyilatkozta szerdán a környezetvédelmi miniszter. Mircea Fechet szerint 'drasztikusan' csökkenteni fogják az igazgatói posztok számát az állami cégben.
A Romsilva vezetőségével folytatott szerdai tárgyalás után a tárcavezető a sajtónak elmondta, hogy gazdasági szempontból a 2024-es év volt zsinórban a harmadik 'rossz' éve a vállalatnak. A miniszter szerint haladéktalanul le kell állítani az indokolatlan kiadásokat, el kell törölni a különféle bónuszokat és prémiumokat, amelyeket nyugdíjba vonuláskor vagy más alkalmakkor kapnak az alkalmazottak.
Fechet hangsúlyozta, hogy a Romsilva átszervezését a vezetőség szintjén kell kezdeni, amely szerinte az első számú felelős az erdőgazdálkodási társaság jelenlegi katasztrofális helyzete miatt.
A miniszter beszámolt arról is, hogy kért a Romsilva vezetőségétől egy átszervezési tervet, és ha ez nem fog eleget tenni az általa felvázolt elveknek, a minisztériumi munkatársaival fogják 'megrajzolni' a vállalat új felépítését. Fechet szerint csökkentik a megyei igazgatóságok számát, és 'drasztikusan' csökkenni fog az igazgatói posztok száma is, amelyekből jelenleg összesen 99 van, 'aránytalanul sok a vállalat szükségleteihez képest'. A tárcavezető hozzátette, a tervezett intézkedések hiányában egy-két év múlva teljesen fenntarthatatlanná válna a vállalat.
Mircea Fechet korábban az Agerpresnek adott interjúban is leszögezte, hogy csökkentik a megyei erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatói posztok és más vezetői pozíciók számát, és visszavágják a kiadásokat. A nyugdíjazási bónuszok kapcsán azt mondta, ezek nem új keletűek, több tíz éve léteznek, 'de az összegük megmagyarázhatatlan'. 'Nem hiszem, hogy meg lehet magyarázni, miként kaphat valaki 100 ezer eurót nyugdíjba vonuláskor' - fogalmazott.
A Romsilva képviselőinek múlt heti közleménye szerint a vállalat alkalmazottai nyugdíjba vonuláskor az utolsó ledolgozott hónapra járó bruttó bérük legalább ötszörösének megfelelő összegű bónuszt kapnak. Erről az erdészeti alkalmazottak 1992-ben elfogadott jogállása is rendelkezik. Kollektív munkaszerződésük szerint a bónusz összege szolgálati időtől függően kettő és tíz bruttó fizetés közötti összegnek felel meg.
A közleményben azt is megjegyezték, hogy az 500 ezer lejes prémium, amelyet a médiában megjelent hírek szerint egy Romsilva-alkalmazott kapott, valójában 290 ezer lejes nettó összeget jelent, és ez 'kivételes esetnek' számított.
A tájékoztatásban azt is hangsúlyozták, hogy 2024-ben 60 százalékkal csökkent az alkalmazottaknak prémiumként kifizetett összeg, 2025-től pedig az úgynevezett salátarendelet hatálybalépésével a prémiumokat eltörölték. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel BADEA, szerkesztő: Nicoleta GHERASI; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Arad: szúrópróbaszerű ellenőrzéseken a schengeni övezetbe belépésre nem jogosult hat személyt tartóztattak fel a határrendészek
Arad, január 30./Agerpres/ - A schengeni övezetbe való belépésre nem jogosult személyeket tartóztattak fel a romániai határrendészek a román-magyar határ közelében egy csütörtöki szúrópróbaszerű ellenőrzés eredményeképpen.
Iohannis: az amerikai nép mellett állunk ezekben a nehéz pillanatokban
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Klaus Iohannis államfő csütörtökön szolidaritási üzenetet küldött az amerikai népnek, miután Washington felett összeütközött az American Airlines egyik utasszállító repülőgépe az amerikai hadsereg egy Black Hawk helikopte
INSP: 133.635 akut légúti fertőzéses esetet regisztráltak január 20-26. között
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Múlt héten több mint 133 ezer akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában, és újabb nyolc influenzás beteg halt meg - közölte csütörtök&
2025-ös elnökválasztás/ Mindeddig 1369 külhoni román állampolgár regisztrált levélszavazásra az AEP platformján
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Csütörtökön 11 óráig 1369 külföldön élő román állampolgár kérte az Állandó Választási Hatóság (AEP) platformján, hogy levélben, 693 pedig azt, hogy a külképviseleteken szavazhasson a m&
POT: a két házelnök útját állta Klaus Iohannis államfő tisztségéből való felfüggesztésének
Bukarest, január 30./Agerpres/ - A Fiatal Emberek Pártja (POT) csütörtökön azzal vádolta a parlament két házelnökét, Ciprian Șerbant és Ilie Bolojant, hogy a házszabályokat megszegve akadályozzák a Klaus Iohannis államfő tisztségéből való felf&uum
Burduja: elutasította a törvényszék a Greenpeace keresetét, amelyben a fekete-tengeri földgázkitermelés felfüggesztését kérték
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Sebastian Burduja energiaügyi miniszter szerint elutasította a törvényszék a Greenpeace keresetét, amelyben a fekete-tengeri földgázkitermelés felfüggesztését kérte a környezetvédő szervezet. A tárcavezető csütö
Újabb dróntámadás történt a román határ közelében; két F-16-os repülőgép figyelte az ország légterét
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Az orosz erők csütörtök hajnalban újabb dróntámadást intéztek az ukrán kikötői infrastruktúra és civil célpontok ellen a Romániával közös határ közelében - tájékoztatott a román védel
INS: decemberben 5,2 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Romániában
Bukarest, január 30./Agerpres/ - Az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adatai szerint 2024 decemberében 5,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal kisebb, mint novemberben. A 15 &e
A GDP 54,3 százalékának megfelelő közel 937 milliárd lejre nőtt a román államadósság novemberben
Bukarest, január 29./Agerpres/ - Tavaly novemberben 936,995 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 931,186 milliárd lejről - közölte szerda este a pénzügyminisztérium. GDP-arányosan az október végi 54 százalékról november vég&eacut
Újabb RO-Alert üzenetet kapott Tulcea megye lakossága a szomszédos Ukrajnában zajló háború miatt
Tulcea, január 30./Agerpres/ - Újabb riasztást küldött csütörtökre virradóra az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) a Tulcea megye északi részén élőknek az ukrajnai háború eseményei miatt. A hajnali 4 órako
Pénzügyminisztérium: 8,65 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárt a költségvetés 2024-ben
Bukarest, január 29./Agerpres/ - A bruttó hazai termék (GDP) 8,65 százalékára nőtt 2024 végére a román költségvetés hiánya a 2023-as 5,61 százalékról - közölte szerdán a pénzügyminisztérium. Ennél magasabb def
FRISSÍTVE/Műkincsrablás/Bogdan Despescu megerősítette, hogy a holland rendőrség elfogott három gyanúsítottat
Bukarest, január 29./Agerpres/ - Megerősítette szerda este Bogdan Despescu államtitkár, hogy a holland rendőrök elfogtak három gyanúsítottat az ellopott dák műkincsek ügyében. A belügyi államtitkár szerint az őrizetbe vett három gyanúsított köz
FRISSÍTVE/Műkincsrablás/Rendőrségi források szerint letartóztattak Hollandiában három gyanúsítottat
Hága, január 29./Agerpres/ - A holland rendőrség letartóztatott három személyt, akiket az Assenben kiállított dák műkincsek ellopásával gyanúsítanak - számolt be szerdán az ad.nl weboldal egy rendőrségi sajtószóvivőre hivatkozva. A h&ia
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. január 29-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. január 29-én: Bíró Imola (imo) Libeg Zsuzsanna (lzs) Cseke Péter (cse) AGERPRES
Pénzügyminiszter: a kormány szombaton hagyja jóvá, a parlament pedig jövő héten vitatja meg a költségvetés tervezetét
Bukarest, január 29./Agerpres/ - A 2025-ös költségvetés tervezetét csütörtökön véglegesítik, a kormány szombaton hagyja jóvá, a parlament pedig jövő héten vitatja meg - jelentette be szerda este Tánczos Barna pénzügyminiszter. Az RMDSZ po