Raluca Turcan szerint 'furcsa' körülmények között lopták el a dák kincseket a Drents Múzeumból
Bukarest, január 26. /Agerpres/ - Raluca Turcan volt kulturális miniszter kijelentette vasárnap a parlamentben, hogy a hollandiai kiállításról ellopott dák kincsek 'furcsa' körülmények között tűntek el.
Turcan reményét fejezte ki, hogy a holland hatóságok és az Interpol együttműködése révén az aranytárgyak mielőbb visszakerülnek Romániába. Ugyanakkor furcsának nevezte a betörés részleteit, például azt, hogy az elkövetők dinamittal felrobbantották az épület külső falát, csak néhány tárgyat tulajdonítottak el, és azt is, hogy a betörés a kiállítás utolsó napján történt.
Azokra a véleményekre, melyek szerint az értékes múzeumi anyagot nem lett volna szabad kivinni az országból, Turcan úgy reagált, hogy a vendégkiállítások szervezése bevett gyakorlat, egy ország kulturális diplomáciájának leghatékonyabb eszköze. Emlékeztetett, hogy nem ez az első betörés a múzeumok történetében, és semmiképpen sem ok arra, hogy Románia beszüntesse a kiállítások szervezésének gyakorlatát.
A kulturális minisztérium szombaton közölte, hogy a hollandiai Drents Múzeumból ismeretlen tettesek ellopták a Kr.e. 5-4. századból származó coțofenești-i aranysisakot, és három, a Sarmisegetusa Regia régészeti lelőhelyen feltárt, Kr.e. első századból származó dák aranykarperecet.
A kulturális minisztérium 'rendkívül súlyos incidensnek' nevezte a hollandiai betörést. A Drents Múzeum vezetőségének és a hollandiai hatóságoknak a tájékoztatása szerint az elkövetők úgy hatoltak be a múzeumba, hogy robbantással betörték az épület egyetlen külső falát.
Az ellopott darabok a román törvényeknek és a kiállítások szervezésére vonatkozó nemzetközi szabványoknak megfelelően be voltak biztosítva.
A legfőbb ügyészség szombaton jelentette be, hogy hivatalból büntetőeljárást indított az ellopott dák kincsek ügyében.
AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVÃCEANU, szerkesztő: George ONEA, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Bihar megyei illegális otthonok ügye/Hatósági felügyelet alá helyezték Viorel Pașcát és családját
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetőjét. Pașca felesége és három fia ellen szintén elrendelte a törv&eacut
Időjárás: felhőszakadások, viharok várhatók pénteken országszerte
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint pénteken Máramarosban, Erdélyben, Moldv&aa
Érettségi: anyanyelvből vizsgáznak a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok
Bukarest, július 3./Agerpres/ - Pénteken tartják az érettségi utolsó vizsgáját, anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását. Hétfőn román nyelvből és irodalomból, szerdán a szaknak megfelelő kötele
Bihar megyei illegális otthonok ügye/Viorel Pașca úgy gondolja, jól cselekedett
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak, így a működésre é
Jogi vita a kormány és az ICCJ között/A legfőbb ügyészség szolidaritását fejezte ki a legfelsőbb bírósággal
Bukarest, július 2./Agerpres/ - A legfőbb ügyészség szolidaritását fejezte ki csütörtökön a legfelsőbb bírósággal, és hangsúlyozta: fenntartások nélkül támogatja az igazságszolgáltatás függetlenségének védelm&
A legfelsőbb bíróság azzal vádolja a kormányt, hogy nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra
Bukarest, július 2./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság (ICCJ) azzal vádolja a kormányt, hogy 'nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra', miután Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök bejelentette, hogy a kabinet az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb b&i
Bolojan: A következő napoktól kezdődően az üzemanyagáraknak fokozatosan csökkeniük kellene
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket. Szerinte július m&aac
Érettségi: a feliratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt a választható tantárgy írásbeli vizsgáján
Bukarest, július 2./Agerpres/ - A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán - számolt be az oktatási minisztérium.
Bolojan: A ROMATSA és a kormány ügyvédei fellebbeznek a számlazárolási eljárás ellen
Bukarest, július 2./Agerpres/ - A román állam tulajdonában levő ROMATSA és a román kormány ügyvédei a jövő héten fellebbeznek Belgiumban a vállalat számláinak zárolására irányuló eljárás ellen - jelentette be csütörtök&
Bolojan: A kormány az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb bírósággal kialakult alkotmányos természetű konfliktus miatt
Bukarest, július 2. /Agerpres/ - A csütörtöki kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb bírósággal kialakult alkotmán
Erősödött a lej az euróhoz és a dollárhoz képest
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Erősödött csütörtökön a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,50 banival (0,10 százalékkal) 5,2359 lejre csökkent a szerdai 5,2409 lejről. A román
Bolojan rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi július második felére
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kezdeményezni fogja a parlament két házának vezetőségénél, hogy július második felében hívjanak össze rendkívüli ülésszakot a helyreállítási források leh&iacu
Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok több megyére
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Kilenc megyére másodfokú (narancssárga jelzésű), 32 folyó vízgyűjtő területére pedig elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai
Eurostat: több mint 5 százalékkal nőttek a lakásárak az EU-ban az idei első negyedévben
Brüsszel, július 2./Agerpres/ - Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, miután 2025 negyedik negyedévében éves összev
A bukaresti törvényszék szerint alaptalanok a PNL-kongresszus összehívásának felfüggesztése miatti liberális vádak
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Visszautasította csütörtökön a bukaresti törvényszék a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bírálatait, és közölte: nem tartja helyénvalónak, hogy nyilvános közlésekkel nyomást gyakoroljanak a bírákra







