Burduja: ha a minisztériumnak alárendelt vállalatok nem csökkentik a kiadásaikat, nem fogom aláírni a költségvetésüket
Bukarest, január 26. /Agerpres/ - Sebastian Burduja energiaügyi miniszter bejelentette vasárnap, hogy nem fogja aláírni a minisztérium alá tartozó vállalatok bevételi és kiadási költségvetését, ha azok nem hozzák meg a költséghatékonyságot növelő intézkedéseket, például nem csökkentik a vezetői állásokat vagy a bérköltségeket.
Az energiaügyi miniszter vasárnap a Digi24-nek nyilatkozva azt mondta, a minisztérium alárendeltségébe tartozó vállalatokhoz két héttel ezelőtt eljuttatott egy felhívást, amelyben azt kéri tőlük, hogy 30 százalékig terjedően csökkentsék a vezetői állásokat, 20 százalékig terjedően pedig a bérköltségeket, főleg az adminisztratív, gazdasági és műszaki személyzet soraiban.
Példaként említette az Oltenia energetikai üzemet, ahol - mint mondta - nem szándékoznak elbocsátani a bányászokat vagy a hőerőművek munkásait, de a személyzeti osztályon, a jogtanácsosi és kommunikációs részlegen dolgozók egy részétől meg lehet válni.
Azt is kérte, hogy vegyenek vissza a szponzorálásra fordított kiadásokból, ugyanis például a Hidroelectrica tavaly 16 millió lejt költött szponzorálásokra.
'Közöltem ezekkel a vállalatokkal, hogy ha nem felelnek meg a hatékonyságnövelés követelményeinek, akkor nem fogom aláírni a bevételi és kiadási büdzséjüket' - szögezte le.
Hozzátette, ezektől az intézkedésektől egymilliárd lej megtakarítását remélik.
Azt is elmondta, az energiaügyi minisztérium honlapján két hónapon belül mindenki számára elérhetővé válnak a minisztérium alárendeltségébe tartozó vállalatok költségeire, a vállalatvezetők juttatására, vagyonnyilatkozatára, beszerzési szerződésekre és szponzorálásokra vonatkozó adatok.
AGERPRES/(RO - szerkesztő: Andreea MARINESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Bolojan: Remélem, Romániának mielőbb stabil kormánya lesz; a deficit csökkentését folytatni kell
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden reményét fejezte ki, hogy Romániának mielőbb stabil kormánya lesz, és hangsúlyozta, hogy a következő kabinetnek folytatnia kell a deficit csökkentésére irányuló erőfeszítéseket.
Abrudean: Itt az ideje megvitatni a titkosszolgálatok tevékenységi beszámolóit
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök kedden kijelentette, hogy a Kormányőrség (SPP), a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységi beszámolóit 'egy ideje' nem vitatta meg a parlament, és el&e
Abrudean: A PNL nem támogat olyan kormányt, amelyiknek a PSD is tagja
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja nem változott: nem támogat olyan kormányt, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is tagja, függetlenül attól, hogy a miniszterelnök független vagy valamelyik párt jelöltje - jelentette ki kedden
Maros megye: nagy tűz ütött ki egy marosludasi újrahasznosító csarnokban; RO-ALERT-riasztást adtak ki
Marosvásárhely, szeptember 1./Agerpres/ - Nagy kiterjedésű tűz ütött ki kedden egy marosludasi újrahasznosító csarnokban; a hatóságok RO-ALERT üzenetben figyelmeztették az érintett térség lakosságát. A Maros megyei katasztrófavédelmi f
Lezuhant drónt találtak Vaslui megyében; a hatóságok vizsgálatot indítottak
Vaslui, szeptember 1./Agerpres/ - Egy lezuhant drónt találtak kedden a Vaslui megyei Viișoara község külterületén. Személyi sérülés nem történt. A Vaslui megyei rendőrség tájékoztatása szerint a helyi rendőrőrs vezetőjét 10 óra 15 perckor
Cseke Attila: A fejlesztési minisztérium teljesítette a helyreállítási tervben vállalt valamennyi mérföldkövet és célkitűzést
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Az előzetes értékelések szerint a fejlesztési minisztérium teljesítette az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt valamennyi mérföldkövet és célkitűzést, mind a reformok, mind a beruházások terén -
A munkavállalók 83 százaléka szerint az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóerejük
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 sz&a
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Románia hozzájárul a transzatlanti térség, a keleti szárny és saját régiója biztonságához
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Románia a transzatlanti térség, a NATO keleti szárnya és a régió biztonságának erősítéséhez egyaránt hozzájárul - jelentette ki Nicușor Dan államfő kedden, a román diplomácia éves értekezlete (RADR) al
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés volt kedden Vrancea megyében
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt kedden 9 óra 54 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 30 kilométeres mélységben következett be
Nicușor Dan előrelépést remél a külügyminisztérium igazgatási ügyeiben
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő kedden reményét fejezte ki, hogy sikerül előrelépni a külügyminisztérium igazgatási ügyeiben. Elmondása szerint több szükséges intézkedés a politikai válság miatt késedelmet szenvedett.
Miruță: Szlovákia alacsonyan repülő célok felderítésére alkalmas radarokat küld Romániába
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába - jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
INS: júliusban 6,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Romániában
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 6,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,4 százalékponttal kisebb, mint júniusban - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nicușor Dan: Románia hozzájárul a transzatlanti térség, a keleti szárny és saját régiója biztonságához
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Románia a transzatlanti térség, a NATO keleti szárnya és a régió biztonságának erősítéséhez egyaránt hozzájárul - jelentette ki Nicușor Dan államfő kedden, a román diplomácia éves értekezlete (RADR) al
Kedden indul a Tengerpart mindenkinek program, 39 lejtől kezdődő szállásárakkal
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program, amelynek keretében szeptember 30-ig személyenként és éjszakánként 39 lejtől lehet szállást foglalni. A Romániai Turisztikai Munkaadók Szövetségének (FPTR) közl
Lucian Pahonțu: Azt szeretném, hogy mielőbb tisztázzák a velem szemben megfogalmazott vádakat
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Kormányőrség (SPP) vezetője, Lucian Pahonțu határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint részt vett az 1989. decemberi bukaresti tüntetések erőszakos leverésében, illetve az 1990 júniusában az Egyetem téren tüntetők elleni erő





