Román-magyar külügyminiszteri találkozó: tartalmasabbá tenné Hurezeanu a két ország közötti stratégiai partnerséget
Bukarest, január 20./Agerpres/ - Emil Hurezeanu külügyminiszter hétfőn Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, abból az alkalomból, hogy a magyar diplomácia vezetője részt vett egy nemzetközi energetikai konferencián Bukarestben.
A külügyminisztérium közleménye szerint a felek elismerően szóltak a román-magyar kétoldalú párbeszéd dinamikus alakulásáról, megvitatták a kétoldalú együttműködés helyzetét és perspektíváit, valamint az aktuális európai témákat.
A találkozón Emil Hurezeanu hangsúlyozta, hogy tartalmasabbá kell tenni a kétoldalú együttműködés alapját jelentő román-magyar stratégiai partnerséget. Kifejezte meggyőződését, hogy a közös munkán és együttműködésen alapuló nyitott, pragmatikus hozzáállás lehetővé teszi a kétoldalú kapcsolatok potenciáljának teljes kiaknázását - számolt be a külügyminisztérium.
A felek egyetértettek abban, hogy az egyik fontos közös célkitűzés a kétoldalú gazdasági és ágazati együttműködés fejlesztése és elmélyítése a két ország valamennyi állampolgárát szolgáló közös beruházások megvalósítása révén olyan területeken, mint az infrastruktúra, a közlekedés és az energia.
A román miniszter beszélt az Ukrajna orosz inváziója okozta biztonsági kihívásokkal és azok következményeivel kapcsolatos aggodalmakról, megismételve Románia következetes álláspontját a háború ügyében. Emellett ismertette a Moldovai Köztársaság számára nyújtott román támogatásokat, többek között az energia területén. AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIȚÃ, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Ellenőrzést rendelt el a legfőbb ügyész a Turnu Măgurele-i ügyészségnél a Teleorman megyében megölt nő ügyében
Bukarest, november 10./Agerpres/ - Ellenőrzést rendelt el a Turnu Măgurele-i bírósági ügyészségnél Alex Florența legfőbb ügyész a Teleorman megyében megölt nő ügyében korábban lefolytatott nyomozás és a gyilkosságot megelőző események kapcsán.
Újra jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények
Bukarest, november 10./Agerpres/ - Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények - közölte a pénzügyminisztérium. Az 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,70, 7,15 és 7,60 százalékot kamatoznak. Az államkö
INSCOP: az AUR támogatottsága a legnagyobb a 60 éven aluli választópolgárok körében; a fiataloknál a SENS a második
Bukarest, november 10./Agerpres/ - A 60 éven aluli választópolgárok körében a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a legnagyobb a támogatottsága, míg a 60 éven felüliek többsége a Szociáldemokrata Pártra (PSD) szavazna - derü
Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
Csíkszereda, november 10./Agerpres - Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.
Ellenőrzést rendelt el a Román Rendőrség a Teleorman megyei rendőrségnél a volt feleségét halálra késelő férfi ügyében
Bukarest, november 10./Agerpres - Ellenőrzést rendelt el a Román Rendőrség vezetősége a Teleorman megyei rendőr-főkapitányságnál a volt feleségét halálra késelő férfi ügye kapcsán. A rendőrség hétfői közleménye szerint a Belső Ellenőrz&eacu
Szeptember végére meghaladta a 24 milliárd eurót a külkereskedelmi mérleg hiánya
Bukarest, november 10./Agerpres/ - Az idei év első kilenc hónapjában 24,5 milliárd euró volt a kereskedelmi mérleg hiánya, 4,3 százalékkal, azaz több mint egymilliárd euróval nagyobb, mint 2024 azonos időszakában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) h&eacu
Elvitték a 9,66 millió eurós főnyereményt a hatos lottón; 12 lejbe került a nyertes szelvény
Bukarest, november 10./Agerpres/ - Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye. A Román Lottótársaság
Rogobete: 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformja
Bukarest, november 9./Agerpres - Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz azelső változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális. Az eg&eacu
Törvénytervezet: válás után a feleség a férj hozzájárulása nélkül is megtarthatja a házassági nevét
Bukarest, november 9./Agerpres - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják v&a
Teleorman megye: távoltartási végzés volt érvényben a volt feleségét halálra késelő férfi ellen
Alexandria, november 9./Agerpres - Távoltartási végzés volt érvényben a férfi ellen, aki 3 éves gyermekük szeme láttára halálra késelte az utcán a volt feleségét a Teleorman megyei Beciu községben - tájékoztatott vasárnap a Teleorman
Az idei első kilenc hónapban 62.556 vállalkozást töröltek a cégjegyzékből
Bukarest, november 9./Agerpres/ - Az idei első kielnc hónapban 62.556 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 5,93 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában - derül ki az országos cégbíróság (ONRC) vasárnap közölt adataib&oacut
Nicușor Dan: Ghyka volt az egyike azoknak a politikusoknak, akik hozzájárultak a fejedelemségek 1859-es egyesülésének megvalósításához
Bukarest, november 9./Agerpres - Nicușor Dan államfő vasárnap kijelentette, hogy a román fejedelemségek 1859-es egyesülése 'nem az égből pottyant', hanem a politikusok, köztük Grigore Alexandru Ghyka dolgoztak a megvalósításán. Moldva utolsó fejedelmének
Õrizetbe vettek Máramaros megyében egy testvérpárt, akik a gyanú szerint ukránokat csempésztek át a határon
Nagybánya, november 9./Agerpres - Migránscsempészet gyanújával őrizetbe vettek a hatóságok két testvért a Mármaros megyei Ruszpolyánán - számolt be vasárnap a Máramaros megyei rendőrség. Iulia Stan rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a k&
Țoiu: Megsérült két román állampolgár az isztambuli Taksim téren történt fegyveres támadásban
Bukarest, november 9./Agerpres - Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben - jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter. Oana Țoiu bejegyzése szerint a táma
Szegénységi adatok: 2024-ben Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban
Bukarest, november 9./Agerpres - Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban. A le






