Barbu: a mezőgazdasági minisztérium maradéktalanul felvállalja a gazdákkal folytatott egyeztetés jegyzőkönyvébe foglaltakat
Bukarest, január 13./Agerpres/ - A mezőgazdasági minisztérium illetékesei és a gazdák közötti szombati egyeztetés eredményeit jegyzőkönyvbe foglalták, és a leírtakat maradéktalanul felvállalja a minisztérium - jelentette ki a megbeszélést követően Florin Barbu tárcavezető.
A miniszter beszámolója szerint a felek többek között megállapodtak a B és a TR kategóriájú, illetve a B1 és a TR1 kategóriájú jogosítványok egyenértékűsítésében, valamint abban, hogy a munkagépek forgalomba helyezéséhez elegendő a bejegyzésük az adott önkormányzatnál, a törzskönyv kiváltása nem kötelező. A megállapodás szerint a következő üléséig a kormány kidolgozza az erről szóló jogszabály-módosítást.
Ugyancsak a következő kormányülést szabták meg határidőként annak a sürgősségi rendeletnek az elfogadására, amellyel lehetővé teszik a banki hiteltörlesztés elhalasztását az aszálykárokat szenvedett gazdák számára.
A jegyzőkönyv egy másik pontja szerint hektáronként 100 euró támogatásban részesülnek a mezőgazdasági termelők a 2022. őszi vetésű növények után. Az erről szóló jogszabály elfogadásának határideje 2024. február 15., a kifizetéseké pedig 2024. május 31.
Az állattenyésztőket érintő követelésekről hétfőn egyeztetnek majd - szögezték le.
A gazdák többi követelését megvizsgálják az illetékes hazai és európai intézmények, majd a minisztérium támogatásával ezekre is megtalálják a megoldásokat - olvasható még a jegyzőkönyvben.
A kormány szombat reggeli közleménye szerint több minisztérium és az illetékes közintézmények képviselői a nap folyamán ismét tárgyalnak a héten tüntetésekbe kezdett fuvarozók és gazdák képviselőivel, hogy megvitassák követeléseiket.
A közúti fuvarozók szerdától országszerte spontán tüntetésekbe kezdtek, elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árának alakulása miatt. Megmozdulásukhoz több mezőgazdasági termelő is csatlakozott, a főbb gazdaszervezetek azonban elhatárolódtak a kezdeményezéstől.
Pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök a Victoria-palotában fogadta a tüntetők delegációját. A megbeszélés után a kormány sajtóirodája közölte: az egyeztetésen megállapodtak abban, hogy január 15-én, hétfőn az illetékes minisztérium képviselőinek részvételével összeül a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó munkacsoport, kedden a szállításügyi ágazatban hatáskörrel rendelkező tárcák illetékesei egyeztetnek, január 17-én, szerdán pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások témájában lesz megbeszélés. Ezt követően a felek folytatják a párbeszédet, hogy mielőbb elő tudják készíteni a felvetett problémák megoldásához szükséges esetleges jogszabály-módosításokat.
A kormánypalotából való távozásukkor a fuvarozók és a gazdák képviselői azt nyilatkozták, hogy folytatják a tiltakozást. AGERPRES/(RO - szerző: Nicoleta GHERASI, szerkesztő: Mariana NICA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
2024 első kilenc hónapjában 14.671 köbméter fát vágtak ki illegálisan a Romsilva erdeiben
Bukarest, január 6. /Agerpres/ - Az országos erdőgazdálkodási társaság (Romsilva) tulajdonában levő erdőkben 2024 első három negyedévében összesen 7,3 millió lejre rúgtak az illegális fakitermelésből származó károk, ami 8 százalékos cs&oum
Marius Lulea (AUR) az elnökválasztások folytatását sürgeti
Bukarest, január 6. /Agerpres/ - Az elnökválasztások folytatását sürgette a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) első alelnöke, Marius Lulea hétfői közleményében. Az AGERPRES-hez eljuttatott közleményben a politikus állam
Meteorológusok: január 10-éig szokatlanul meleg lesz, majd hirtelen lehűlés kezdődik
Bukarest, január 6. /Agerpres/ - Január 10-éig szokatlanul meleg idő, majd lehűlés várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn kiadott, kéthetes előrejelzéséből. A Bánságban és a Körösvidéken januá
Elena Lasconi: a román állam magyarázattal tartozik az elnökválasztás érvénytelenítése miatt
Bukarest, január 6. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke azt írta hétfőn a közösségi oldalra, hogy a román állam magyarázattal tartozik az elnökválasztás érvénytelenítése miatt, amely kettéosztotta
Vízkereszt ünnepe: a belügyminisztérium több mint kétszázezer résztvevőre számít
Bukarest, január 6. /Agerpres/ - A vízkereszt ünnepe alkalmából tartott rendezvényekre több mint kétszázezer résztvevővel számol a rendőrség - közölte hétfőn a belügyminisztérium. A legnagyobb tömegeket a Konstanca, Tulcea, Brăila és Galac m
Sárga kód: felerősödik a szél 15 megyében
Bukarest, január 6. /Agerpres/ - Szerda estig elsőfokú szélriadó van érvényben az Erdélyi-szigethegységben és a Keleti-Kárpátokban, és a hegyvidékeken csapadékra is számítani kell. A meteorológiai előrejelzés szerint január 6-&aa
Lasconi: Crin Antonescu bejelentése bizonyítja,hogy Romániát régi vágású, alacsony tétben gondolkodó politikusok vezetik
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke vasárnap kijelentette, Crin Antonescu bejelentése, miszerint felfüggesztettnek tekinti a kormánykoalíció pártjaival aláírt, az államelnök-jelöltségét t
Nicuşor Dan szerint az új időpont kitűzésénél sokkal fontosabb tisztázni, hogy miért érvénytelenítették az elnökválasztást
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester és független államfőjelölt vasárnap kijelentette, az elnökválasztás új időpontjának leszögezésénél fontosabb részleteiben tisztázni, hogy miért érvénytelenített&e
Ilie Bolojan szerint a kormánynak a jövő héten le kell szögeznie az államfőválasztás időpontját
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke vasárnap kijelentette, hogy a kormánynak a jövő héten le kell szögeznie az államfőválasztás dátumát, hogy még húsvét előtt meg lehessen szervezni. Boloj
Bolojan: a PNL szemszögéből Crin Antonescu a koalíció államfőjelöltje
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke vasárnap kijelentette, hogy a párt szemszögéből Crin Antonescu a koalíció jelöltje az államfőválasztásra, és mihelyt a kormány leszögezi a választások időp
Jövő héten országszerte felmelegedik az idő, akár 17 fokos csúcsértékek is előfordulhatnak
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Hétfőtől kezdődően országszerte felmelegedik az idő, a sokéves átlagnál magasabb hőmérsékleti értékekre kell számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap közzétett egyhetes előrejelzé
Román Rendőrség: az elmúlt 24 órában a rendőrök 2484 bevetésen vettek részt és 447 jogosítványt vontak be
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Az elmúlt 24 órában a rendőrök 2484 bevetésen vettek részt és több mint 6300 szabálysértést észleltek - közölte vasárnap a Román Rendőrség. A közlemény szerint a szombaton végzett köz&uacu
Máramaros megye: egy fiatalember meghalt, három másik megsérült egy spontán konfliktus nyomán
Nagybánya, január 5./Agerpres/- Egy 23 éves jódi (Ieud) férfi meghalt, három másik fiatalember megsérült egy spontán módon kitört konfliktus nyomán; egy másik fiatalt keres a rendőrség - tájékoztatott vasárnap a Máramaros megyei rendőrség sz
Antonescu: felfüggesztettnek tekintem a jelölésemről szóló megállapodást; nem én vonulok vissza, de nem látom mögöttem támogatóimat
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Crin Antonescu volt PNL-elnök felfüggesztettnek tekinti a kormánykoalíció pártjaival aláírt, az államelnök-jelöltségét támogató megállapodást, hangsúlyozva, ez nem azt jelenti, hogy már nem akar indulni a vá
A hegyvidéken heves szélfúvás várható a következő napokban
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Vasárnap éjszakától kedd reggelig a hegyvidéken érvényes elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki heves szélfúvásra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok szerint az Erdélyi-s