Élénk viták után leszavazta a képviselőház a családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium felszámolását
Bukarest, december 5./Agerpres/ - A családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium felszámolása ellen szavazott kedden a képviselőház.
A parázs vitát követő szavazáson 193 képviselő a minisztérium felszámolásának elutasítására szavazott, 81-en a felszámolásra, ketten tartózkodtak.
A családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium felszámolását a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatta, a szociáldemokraták pedig a minisztérium további működtetése mellett érveltek.
Cristina Prună, az USR parlamenti képviselője a szavazást megelőző vitán kijelentette, hogy a szóban forgó minisztérium 'évente 700 millió lejt emészt fel', miközben a romániai családok méltatlan körülmények között élnek. Prună felrótta a hatalmon lévő pártoknak, hogy a közpénzeket felemésztő állami intézményeket hozott létre, miközben az egész Európai Unióban 'nálunk rótták ki a legnagyobb adóterhet a munkára, a kicsi fizetésekre, a minimálbérre'.
'Ezt teszi a jelenlegi kormány, elűzi Romániából a családokat!' - mondta Cristina Prună.
Az AUR képviselője, George Simion kifejtette, hogy a demográfiai számok, a gyerekvállalási kedv növeléséhez nincs feltétlen szükség külön minisztériumra, ezt célzott szakpolitikákkal is el lehetne érni. Simion soknak tartotta a meglévő 18 minisztériumot, és emlékeztette a plénumot, hogy az AUR 12 tárcából álló kormányt javasolt.
Alfred Simonis, a képviselőház szociáldemokrata párti ügyvivő házelnöke arról beszélt a pulpitusról, hogy a család a román állam egyik alappillére - a hadsereg és az egyház mellett. Simonis bírálta az AUR-t, mivel az a nyilatkozatok szintjén a hagyományos családot támogatja, a családügyi minisztériumot viszont meg akarja szüntetni.
Ilie Coleşa, az AUR képviselője azzal replikázott, hogy a családügyi minisztérium 'csak egy telefonszám', és még akkor sem lépett közbe, amikor romániai gyerekeket hazai vagy külföldi intézmények visszaélésszerűen elszakítottak a családjuktól. 'Ennek a minisztériumnak nincs keresnivalója Románia Kormányában" - mondta Coleşa.
A képviselőház végül - döntő törvényhozási fórumként - a családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium felszámolása ellen szavazott.
AGERPRES/ (RO - szerző: Cătălina MATEI, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Iohannis az amerikai vízummentességrõl: ez a siker a román-amerikai kapcsolatok még dinamikusabb fejlõdéséhez vezet
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Pénteken közzétett sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis gratulált mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver amerikai vízummentességi programba, és úgy értékelte, hogy ez a siker a romá
A fejlesztési minisztérium közvitára bocsátotta a CNI-n keresztül finanszírozott építkezések 2025-ös prioritásait
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Közvitára bocsátotta a fejlesztési minisztérium az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül finanszírozott építkezésekre vonatkozó 2025-ös prioritásokat kijelölõ kormányhatározatot - je
Lasconi: megértem azokat, akik az alkotmánybíróság székhelye elõtt tüntettek az elnökválasztás érvénytelenítése miatt
Bukarest, január 10./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi pénteken a Facebook-oldalán közölte, hogy megérti az alkotmánybíróság székhelye elõtt tüntetõket, de szerinte nem az utcai megmozdulások jelenti
Az alkotmánybíróság székhelye elõtti tüntetésrõl tudósító újságírókat bántalmazott két személy
Bukarest, január 10./Agerpres/ - A bukaresti csendõrség pénteken koradélután bejelentette, hogy az alkotmánybíróság székhelye elõtti tüntetés törvénytelen, de eddig békésen zajlik. Közleményében az intézmény
Simion az alkotmánybíróságnál: azért vagyunk itt, hogy megvédjük a demokráciát és a jogállamiságot
Bukarest, január 10./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion és a párt parlamenti politikusai beadványt nyújtottak be pénteken az alkotmánybírósághoz, amelyben kérik az elnökválasztás érv&ea
Maros megye: õrizetbe vették a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetõjét
Marosvásárhely, január 10./Agerpres/ - Õrizetbe vették a Maros megyei Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetõjét, akinek a leheletében 0,61 mg/l alkoholt mutatott ki a szonda. A Maros megyei rendõrség p&
Emberölési kísérlet gyanújával vizsgálódnak a Târgu Jiu-i iskolában történt késelés ügyében
Târgu Jiu, január 10./Agerpres/ - Emberölési kísérlet, garázdaság és veszélyes tárgyak jogtalan használatának gyanújával vizsgálódik a rendõrség az egyik Târgu Jiu-i iskolában történt késelés ügyé
Elfogadta a kormány a május 2-i munkaszüneti napról szóló határozattervezetet
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Elfogadta a kormány pénteki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint munkaszüneti nap lesz május 2-a a közalkalmazottak számára. A kabinet sajtóirodájának közleménye szerint a döntést az indokolja, h
Iktatta az alkotmánybíróság Călin Georgescu ügyvédeinek beadványát, amelyben az elnökválasztást érvénytelenítõ döntés felülvizsgálatát kérik
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Iktatta az alkotmánybíróság Călin Georgescu ügyvédeinek beadványát, amelyben az elsõ elnökválasztási fordulót érvénytelenítõ döntés felülvizsgálatát kérik. A testül
A meteorológusok szerint 2024 az eddigi legmelegebb év volt Romániában a meteorológiai mérések kezdete óta
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Az eddigi legmelegebb év volt 2024 Romániában a meteorológiai mérések kezdete óta, az évi középhõmérséklet országosan 12,99 Celsius-fok volt, ami 2,7 fokkal haladja meg az 1991 és 2020 közötti években mért &aac
Több ezren kérik a parlament elõtt az elsõ elnökválasztási forduló érvénytelenítésérõl szóló alkotmánybírósági döntés felülvizsgálatát
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Több ezren gyûltek össze pénteken Bukarestben, az alkotmánybíróság székhelyének is helyet adó parlamentépület elõtt az elsõ elnökválasztási forduló érvénytelenítésérõl sz&
Politikai források: Antonescun kívül más potenciális közös jelölt támogatottságát nem fogja tesztelni a koalíció
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Crin Antonescun kívül más potenciális közös jelölt támogatottságát nem fogja mérni a koalíció a Szociáldemokrata Párt (PSD) megrendelésére készülõ közvélemény-kutatásában - n
Január és november között 8,7 százalékkal nõtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában az elõzõ évhez képest
Bukarest, január 10./Agerpres/ - A múlt év elsõ 11 hónapjában a nyers adatok szerint 8,7 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint pedig 8,1 százalékkal nõtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2023 azonos id&
Szeles idõre és lehûlésre figyelmeztetnek a meteorológusok
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Az ország területének több mint felére érvényes, megerõsödõ szélre és hóviharokra figyelmeztetõ sárga jelzésû riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Ciolacu: jövõ héten fogadja el a kormány az elnökválasztás megszervezéséhez szükséges jogszabálytervezeteket
Bukarest, január 10./Agerpres/ - Jövõ héten fogadja el a kormány az elnökválasztás május 4-i és 18-i megszervezéséhez szükséges jogszabálytervezeteket - jelentette be a miniszterelnök a pénteki kormányülés elején. Marcel Ciol