Képességfelmérő vizsga/Deca: nőtt azok aránya, akik nem érték el az 5-öst; megduplázódott a színtízes médiák száma

Bukarest, június 29. /Agerpres/ - Kétszer többen kaptak színtízes átlagot a nyolcadikosok idei országos képességfelmérő vizsgáján, mint a tavalyin, de jelentősen nőtt azoknak az aránya is, akik az ötös átlagot sem érték el - mondta csütörtökön Ligia Deca tanügyminiszter.
Deca tájékoztatása szerint idén a vizsgázók 23,8 százaléka nem érte el az 5-ös átlagot, míg tavaly 17,7 százalékos volt ez az arány.
A képességfelmérő vizsgán Bukarestben volt a legmagasabb a részvételi arány (98,9%), Olt megyében a legalacsonyabb (88,4%).
Míg 2021-ben 132, 2022-ben 221 nyolcadik osztályt végzett tanuló kapott mindenből 10-est az országos képességfelmérő vizsgán, addig idén 429-re nőtt a számuk.
Ugyanakkor a tavalyi 17,7 százalékról 23,8 százalékra nőtt azok aránya, akik nem érték el az 5-ös átlagot. 'Ez nem jelenti azt, hogy ezek a gyerekek nem járhatnak gimnáziumba, vagy nem választhatják a szakiskolákat, mivel az oktatás a 12. osztályig vagy a szakiskola végéig kötelező" - mondta a miniszter.
Deca emlékeztetett, hogy az óvások utáni végleges eredményeket július 4-én teszik közzé, ezt követi a gimnáziumi helyek elosztása a vizsgán elért eredmények függvényében.
Az 5-ös alatti átlagok arányának megnövekedése kapcsán azt mondta, nem elég a képességfelmérő vizsga után szembesülni a tanulásbeli hiányosságokkal, ezért az új közoktatási törvény előírja, hogy a funkcionális analfabetizmus visszaszorítása érdekében évente felmérik majd a tanulók előmenetelét.
Arra a felvetésre, hogy a gyenge eredmények egyik oka a tanügyi sztrájk is lehet, Deca azt felelte, ezt nehéz megítélni, ugyanis a nyolcadikat végzettek két évet online vagy vegyes rendszerben tanultak a járvány idején, ami szintén befolyásolta fejlődésüket. 'Nem hiszem, hogy egyetlen tényező okozta ezeket az eredményeket' - mondta a tanügyminiszter, hozzátéve, hogy a jövőben mindenképpen jobb teljesítményre kell törekedni a képességfelmérőn.
AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVĂCEANU, szerkesztő: Andreea ROTARU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Cégbíróság: januárban 8,73 százalékkal csökkent a megszűnt vállalkozások száma
Bukarest, április 20./Agerpres/ - Az idei év első hónapjában 3564 cég szűnt meg Romániában, 8,73 százalékkal kevesebb, mint tavaly januárban (3905) - derül ki az országos cégbíróság (ONRC) vasárnap közölt adataiból. A legtö
Románia nyersolajtermelése 7,6 százalékkal csökkent, az import 9,9 százalékkal nőtt az első két hónapban
Bukarest, április 20./Agerpres/ - 2025 első két hónapjában Románia 415.400 tonna kőolaj-egyenérték (toe) nyersolajat termelt, 34.000 toe-vel (7,6 százalékkal) kevesebbet, mint 2024 hasonló időszakában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közz&eacu
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. április 19-én
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. április 19-én: Cseke Péter (cse) AGERPRES
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván az AGERPRES!
Áldott húsvéti ünnepeket kívánnak az AGERPRES állami hírügynökség munkatársai! Köszönjük az együttműködést és a nap mint nap irántunk tanúsított bizalmat. Kellemes húsvéti ünnepeket!
Marcel Ciolacu húsvéti üzenete: Nézzünk reménykedve a jövőbe, őrizzük meg lelkünkben a keresztény értékeket és tanításokat
Bukarest, április 19./Agerpres - Idén a romániai keresztények, felekezetüktől függetlenül, 'egy olyan lelki közösségben' töltik a húsvéti ünnepeket, 'amelyhez a román nép szorosan kötődik' - fogalmazott szombaton közzétett húsvéti &
Hargita megye: eloltották a Maroshévíz határában égő tarlótüzet
Csíkszereda, április 19./Agerpres - Eloltották a tűzoltók a Maroshévíz határában égő tarlótüzet - tájékoztatott szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A reggeli órákban a település határá
Buzău megye: a Siriu víztározóba fulladt a péntek délután óta keresett tűzoltó
Bukarest, április 19./Agerpres - Holtan találták a Siriu víztározóban a péntek délután óta keresett tűzoltót - számolt be szombaton a Buzău megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A közlemény szerint a kriminológusok helyszíne
Húsz hektáron ég a száraz növényzet Maroshévíz határában
Csíkszereda, április 19./Agerpres - Ég a száraz növényzet a Maroshévíz határában levő egyik dombon - tájékoztatott szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A közlemény szerint heves szél miatt a lángon gyorsan
Márciusban 10,89 százalékkal nőtt az érvényben lévő kötelező lakásbiztosítási szerződések száma
Bukarest, április 19./Agerpres - Az érvényben lévő kötelező lakásbiztosítási szerződések száma 2025 márciusában 10,89 százalékkal, mintegy 2,32 millióra nőtt a tavaly márciusi 2,09 millióról - derül ki a 12 biztosítótársas&aacu
Naponta 9600 rendőr, 6000 csendőr és 5000 tűzoltó teljesít szolgálatot a húsvéti ünnepek alatt
Bukarest, április 19./Agerpres - A húsvéti ünnepek alatt naponta átlagban mintegy 9600 rendőr gondoskodik a templomok környékén a közbiztonságról - számolt be szombaton a sajtónak a Román Rendőrség szóvivője. Bogdan Ghebaur közlése szerint foko
A Brassó megyei barlangi mentők is segítenek a Siriu víztározóban eltűnt tűzoltó keresésében
Brassó, április 19./Agerpres - A Brassó megyei barlangi mentők (Salvaspeo) is bekapcsolódnak annak a tűzoltónak a keresésébe, aki pénteken eltűnt a Buzău megyei Siriu víztározóban - közölte szombaton a Facebook-oldalán a Salvamont. A hegyimentő szolgálat t&aacu
Tenisz: bejutott a roueni tenisztorna elődöntőjébe Gabriela Ruse
Párizs, április 19./Agerpres - Két szettben (6:2, 6:2) legyőzte péntek este a francia Jessika Ponchet, és bejutott 239.212 eurós összdíjazású roueni tenisztorna elődöntőjébe Gabriela Ruse. A világranglistán 90-ik román lány a legjobb négy köz
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. április 18-án
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. április 18-án: Libeg Zsuzsanna (lzs) AGERPRES
Predoiu: A kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem egyértelmű prioritás a belügyminisztérium számára
Bukarest, április 18./Agerpres/ - A belügyminisztérium számára egyértelmű prioritás a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem - jelentette ki pénteken Cătălin Predoiu tárcavezető. A miniszter a kábítószer-túladagolásban meghalt 20 év
Az év első három hónapjában 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség
Bukarest, április 18./Agerpres/ - Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség. A Román Rendőrség pénteki tájékoztatása szerint a sz