Képviselőház/A bértörvény által előírt bérkülönbözet egynegyedével emelik a közalkalmazotti fizetéseket
Bukarest, május 31./Agerpres/ - A képviselőház kedden döntő házként elfogadta azt a törvényjavaslatot, amellyel a közalkalmazotti alapbérek bruttó összegét a 2017/153-as egységes bértörvény által előírt bérkülönbözet egynegyedével emelik július 1-jétől.
A törvénytervezet eredetileg arról rendelkezett, hogy az iskolai és egyetemi sportkluboknál edzőként tevékenykedő tanárokat is bevonják a 10 százalékos alapbéremelésben részesülő didaktikai személyzet kategóriájába.
A jogszabályjavaslatot a szenátus még eredeti formájában szavazta meg, a képviselőházban azonban több módosító javaslatot is elfogadtak hozzá.
A tervezet szerint 10%-os alapbéremelésben részesülnek az osztályfőnökök, az iskolai és egyetemi sportkluboknál edzőként tevékenykedő tanárok, tanítók, óvónők, óvodában és elemi osztályokban tanító tanárok.
Egy másik módosítás szerint a közalkalmazottak bére a 2017/153-as törvény által 2022-re előirányzott és a 2021. decemberi fizetésük közötti különbség egynegyedének megfelelő összeggel nő július 1-jétől.
A jogszabálytervezet elfogadása mellett 206, ellene 52 törvényhozó szavazott, nyolc képviselő tartózkodott. AGERPRES/ (RO - szerző: Dana PICIU, szerkesztő: Florin MARIN, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Elemzés: a lakásárak Romániában 2025-ben éves viszonylatban 14,4 százalékkal emelkedtek, a legnagyobb mértékben Európában
Bukarest, október 12./Agerpres/ - A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméter&aac
Az első nyolc hónapban 1,4 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Az év első nyolc hónapjában 22,444 milliárd euró volt a kereskedelmi mérleg hiánya, 1,4 százalékkal, azaz 307,2 millió euróval nagyobb, mint 2025 azonos időszakában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn k&ou
Negatív maradt a természetes szaporulat augusztusban Romániában
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataibó
Niculescu: Nem kockáztathatjuk a politikai bizonytalanság további elhúzódását, haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szükség
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek. A
A nap várható eseményei - 2026. október 12.
SZENÁTUS: - házbizottság ülése (12:00) * frakcióvezetők ülése - plénum (16:00) * zárószavazás (17:00) - szakbizottsági ülések (11:00) KÉPVISELÕHÁZ: - házbizottság ülése (13:3
Elena Mateescu, az ANM vezérigazgatója cáfolja az őt ért vádakat
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési vissza
Elsőfokú riasztást adtak ki eső miatt a meteorológusok az ország több régiójában
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több régiójára. A meteorológusok szerint hétfő délelőtt 10 ór&aa
A Családorvosok Országos Társasága arra kéri a lakosságot, hogy oltassa be magát influenza ellen
Bukarest, október 11. /Agerpres/ - A Családorvosok Országos Társasága (SNMF) arra kéri a lakosságot, hogy keresse fel családorvosát, és egyeztessen időpontot az influenza elleni védőoltás beadására. A szakmai szervezet vasárnapi közleménye szeri
Victor Negrescu: Románia kevesebb uniós forráshoz juthat a következő hét évben
Bukarest, október 11. /Agerpres/ - Románia a jelenleginél kevesebb uniós forráshoz juthat a 2028-2034-es költségvetési ciklusban az Európai Unió Tanácsának ír elnöksége által előterjesztett javaslat alapján - figyelmeztetett vasárnap a Facebook-oldal&aacu
Buzoianu: Elena Mateescu vezetése alatt az ANM több éven át következetesen megszegte a közbeszerzési szabályokat
Bukarest, október 11. /Agerpres/ - Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az elmúlt négy évben több millió lej értékben hajtott végre közvetlen beszerzéseket a törvények megsértésével - közölte vasárnap Diana Buzoianu ügyvivő
Nuclearelectrica: a cernavodai atomerőmű 1-es és 2-es reaktorát továbbra is biztonságosan leállítva tartják
Bukarest, október 11. /Agerpres/ - A cernavodai atomerőmű 1-es és 2-es reaktorát továbbra is biztonságosan leállítva tartják, ami semmilyen nukleáris kockázatot nem jelent a lakosságra vagy a környezetre, az újraindításuk pedig a Duna vízszintjétől függ -
CNAIR: Az A1-es autópálya Bojca-Cornetu szakaszán épülő Bojca 1 alagút 45,11 százalékban elkészült
Bukarest, október 11. /Agerpres/ - A Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca-Cornetu szakaszán épülő Bojca 1 alagút 45,11 százalékban elkészült, miután vasárnap áttörték a második járatát is - közölte vasárnap a Facebook-oldalá
Az elmúlt héten 2372 megelőző és tájékoztató programot szervezett a rendőrség az iskolákban
Bukarest, október 11. /Agerpres/ - A Román Rendőrség (IGPR) október 2-8. között 2372 megelőző és tájékoztató programot szervezett az iskolákban a diákok és a pedagógusok biztonságának növelésére. Az IGPR vasárnapi közlem&ea
ONRC: Az év első nyolc hónapjában több mint 94 ezer új vállalkozást jegyeztek be Romániában
Bukarest, október 11. /Agerpres/ - Az év első nyolc hónapjában 94.078 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 2,09 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában - derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közzéte
Hétfőn folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat a kijelölt miniszterelnök
Bukarest, október 11. /Agerpres/ - Luca Niculescu hétfőn folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat a parlamenti pártok és frakciók képviselőivel. A kijelölt miniszterelnök 12 órakor a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetőivel









