Dăianu: A deficitet nem lehet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni, bizonyos adóemelések elkerülhetetlenek
Bukarest, május 27./Agerpres - A költségvetési hiány egy 'üszkösödés' a román gazdaság testén - jelentette ki kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A Költségvetési Tanács elnöke az Ilie Bolojan szenátusi elnökkel tartott találkozója után nyilatkozott a sajtónak a parlamentben.
Kifejtette, hogy a kormánynak számításba kell vennie az összes lehetőséget a román állam bevételeinek növelésére, mert az általa vezetett intézmény elemzései szerint a kiadások mérséklésével nem lehet csökkenteni a hiányt. Úgy vélekedett, hogy a mértékük miatt a szükséges korrekciók óhatatlanul fájdalmasak lesznek. 'Szerintem nem tudjuk elkerülni az állam bevételeinek bizonyos adóemelésekkel történő növelését' - jelentette ki, hozzátéve, hogy az adóbegyűjtés hatékonyágának növelése sem elegendő az 'üszkösödés' megszüntetéséhez.
Dăianu szerint a hiány mérsékléséhez szükséges 30 milliárd lejt azért nem lehet előteremteni a kiadások lefaragásával, mert nem is igazán van mihez hozzányúlni. Emlékeztetett arra, hogy az állami kiadások jelentős részét a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak, egy további részét pedig a kamatköltségek teszik ki, amelyeket nem lehet csökkenteni. Így legfeljebb az állami intézmények dologi kiadásai kerülhetnek szóba, amelyek az egészségügyben és az oktatásban amúgy sem fedezik a valós igényeket.
'Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de (...) mindannyiunknak el kell fogadnunk a drámai valóságot. Csak akkor tudunk kijutni ebből a zűrzavarból, ha az emberek lemondanak a jövedelmük, a vállalatok pedig a bevételük egy részéről. Nincs más út' - jelentette ki Dăianu.
A szakember nem kívánta részletezni, hogy milyen intézkedéseket tartana helyesnek a költségvetési hiány csökkentésére, csak annyit mondott, hogy ezek egy része a Költségvetési Tanács dokumentumaiban is megtalálható. AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVÃCEANU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
New York, szeptember 23. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megz
Pîslaru: Grindeanu kettős mércét alkalmaz, amikor EP-képviselői mandátuma feladását kéri Mureșantól
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Dragoș Pîslaru szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu kettős mércét alkalmaz, amikor európai parlamenti mandátuma feladását kéri Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnöktől kérte. A Nemzeti Liberál
Anyanyelvhasználati jogok: heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR politikusai között
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Heves vita alakult ki szerdán a képviselőházban az RMDSZ és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgat&a
Abrudean: A kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját - közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean. A szenátus liberális el
Grindeanu szerint Mureșannak le kellene mondania EP-képviselői mandátumáról, ha valóban kormányfő akar lenni
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerint Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnöknek le kellene mondania európai parlamenti mandátumáról, hogy bizonyítsa: valóban kormányfő akar lenni, és vállalja a felelősséget Romániáért. A Szociá
Grindeanu: Akkor várjuk Mureșant a PSD székházába, amikor készen áll az érdemi tárgyalásra
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy akkor várja Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnököt a párt székházába, amikor készen áll az érdemi tárgyalásra a kormányprogramró
Mureșan: A politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormányom beiktatása
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása. 'Nem áldozati miniszterelnök vagyok' - hangsúlyozta parlamenti sajtótájékoztatóján a k
Siegfried Mureșan: Az államfőnek is érdeke, hogy Romániának pártpolitikus kormányfője legyen
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerint Nicușor Dan államfőnek is az az érdeke, hogy a következő kormány élén egyértelmű parlamenti támogatást élvező politikus álljon. Szerdai sajtótájékoztatóján a kijelölt minisztereln&oum
Évi 5,85 százalékra nőtt a három hónapos bankközi hitelkamatláb
Bukarest, szeptember 23./Agerpres/ - A kedden jegyzett évi 5,84 százalékról 5,85 százalékra nőtt szerdán a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Mureșan: Tervezzük a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelését; elemezzük, hogy mennyit engedhetünk meg
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is. A kijelölt miniszterelnök arra a kérdésre
Mureșan a rotációs kormányzásról: Az lenne a legjobb, ha 2028-ig ugyanaz a kormány maradna hivatalban
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerint Románia számára az lenne a legjobb, ha 2028-as parlamenti választásokig ugyanaz a kormány maradna hivatalban. A kijelölt miniszterelnök a parlamentben arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy fel
Mureșan: A PSD tízpontos javaslatcsomagja alapot adhat az érdemi tárgyalásokhoz
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerdán kijelentette: a Szociáldemokrata Párt (PSD) tízpontos javaslatcsomagja részben általános megfogalmazásokat tartalmaz, egyes elemei pedig már szerepelnek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányprogramjában, de alapot adhatna
Siegfried Mureșan: Kormányomnak három miniszterelnök-helyettese lesz, egy-egy a PNL, az USR és az RMDSZ részéről
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a
Mureșan: A kormányom teljes mandátuma alatt nem lesz adóemelés
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy Románia modernizációját és a reformokat folytató, egyértelműen Európa-barát kormányt készül alakítani. A parlamentben nyilatkozó politikus kif
Siegfried Mureșan: Jelöltségemet jelenleg a PNL, az USR és az RMDSZ támogatja hivatalosan
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy jelenleg hivatalosan a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ támogatását élvezi, és az elkövetkező ór&aacut






